Vágólapra másolva!
Napsütéses, kellemes idoben került sor a Holland Nagydíj megrendezésére, a körülbelül négy kilométeresre rövidített asseni pályán.
Vágólapra másolva!

Magyar szempontból nem sikerült túl jól az időmérő edzés, hiszen Talmácsi Gábor a tizenegyedik Tóth Imre a huszonkilencedik helyről vághatott neki a versenynek. Bizakodásra adhatott okot, hogy Talmácsi a délelőtti bemelegítésen az ötödik leggyorsabb tudott lenni. A rajt nem indult zökkenőmentesen, mert Lukas Pesek Derbije leállt a felvezető kör előtt, így ő kénytelen volt a boxból a mezőny után eredni.

Az első helyről induló Mika Kallio remekül kapta el a rajtot, és megőrizte vezető pozícióját. Mögötte nagy csata indult a megfelelő helyekért. Talmácsi Gábor is jól indult, hiszen a tizenegyedik helyről a hatodikra jött fel, az első kört azonban már a nyolcadik helyen fejezte be.

Az Apriliák egymás után futották a gyors köröket és felváltva vezették a mezőnyt. A legnagyobb küzdelem azonban Kallio, Bautista, Gadea és Pasini között kezdett lassan kialakulni. Az ötödik körben Talmácsi a tizenegyedik helyig esett vissza, míg Tóth Imre csak a harminckilencedik helyen tudott motorozni. A hondások közül Di Meglio felküzdötte magát a hatodik helyre, Talmácsi pedig a hetedik kört már a nyolcadik helyen kezdte meg.

A kilencedik körre a Kallio, Bautista, Gadea alkotta hármas egy másodperccel húzott el a mezőnytől, amelynek középső részében Lukas Pesek verekedte magát egyre előrébb, és Talmácsi mögött a tizedik helyre érkezett meg.

A tizenegyedik körben Fabrizio Lai úgy döntött, nem küzd tovább a körök óta gyengülő motorral, a huszonhét esztendős olasz versenyző így kénytelen volt feladni a versenyt. Lukas Pesek hátrányából módszeresen faragva a tizenkettedik körben a hetedik helyen motorozott, Talmácsi pedig úgy döntött, hogy megpróbálja követni a cseh pilótát.

A verseny felére az élbolyban motorozó három versenyző már négy másodperces előnnyel bírt, Pesek pedig ekkorra már a második csoportból próbált kiugrani. Mögöttük Corsi, Faubel, Talmácsi, Lüthi, Pasini, Nieto és de Rosa küzdöttek egymással és a tizedmásodpercekkel. Tóth Imre sajnos ekkor éppen a harmincnegyedik helyre szorult.

Az élboly előnye lassan 5,3 másodpercre növekedett, és talán a mögöttük motorozó csapat - közöttük a nyolcadik és tizedik hely körül küzdő Talmácsi - számára nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a hátrányt csak csökkenteni lehet, ledolgozni viszont már nem. A tizennyolcadik körben Corsi szökött meg a második bolyból, és Pesekkel együtt motorozva próbált jobb pozíciót szerezni.

Három körrel a verseny leintése előtt Bautista, Kallio és Gadea mindössze három tizedmásodperc különbséggel motorozott egymástól, és megkezdődött közöttük a küzdelem. Gadea állt az élre, és az utolsó előtti körben űgy tűnt, hogy a két Aprilia a harmadik helyre tudja szorítani a KTM-et. Talmácsi eközben a tizedik helyre szorult vissza, egyre gyengépp köridőket teljesítve.

Az élen Gadea megpróbált elhúzni két körrel a vége előtt, de ezt csak a pálya elején tudta tartani, mert az utolsó kanyarokban Kallio és Bautista is beérte, így az utolsó kanyarba szorosan egymás mögött motorozva érkeztek meg.

Az utolsó körben, a pálya utolsó harmadában, aztán Kallio és Bautista egyszerre indítottak támadást és mindketten meg is előzték a spanyolt. Kallio azonban begyújtotta a rakétákat, és az utolsó kanyarkombináció elején az élre állt. A három versenyző annyira közel motorozott egymáshoz, hogy Bautista lesodródott a pályáról, és a spanyol versenyző lendületvesztését kihasználva Gadea visszaállt a második helyre.

Mögöttük Lukas Peseket az utolsó körben megverte Corsi, Talmácsi pedig a tizenegyedik helyen ért célba, több mint tizenhárom másodperces hátránnyal. Tóth Imre az utolsó körben futotta leggyorsabb körét, és a huszonkilencedik helyen ért célba, éppen abban pozícióban, ahonnan rajtolt.