Valujev októberben teszi kockára WBA-övét

Vágólapra másolva!
Nyikolaj Valujev, a Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoka október 7-én lép kötelek közé, hogy megvédje vb-övét. Erről a menedzsere számolt be, jelezve egyben, hogy az amerikai Monte Barrett ellen tervezett mérkőzésre Chicagóban, Las Vegasban vagy Atlantic Cityben kerülhet sor. 
Vágólapra másolva!


A 213 cm magas, 147 kg súlyú orosz óriás tavaly december 17-én lett világbajnok azzal, hogy Berlinben, 12 menetes összecsapáson pontozással megverte az amerikai John Ruízt. Címét Hannoverben védte meg először, június 3-án, amikor is technikai KO-val nyert a jamaicai Owen Beck ellen.

A 32 éves öklöző mérlege hibátlan a profik között: eddig 45 mérkőzést vívott, és mindannyiszor győztesként hagyta el a ringet. Aktuális kihívója 36 esztendős, s mostanáig 35 profi összecsapáson 31 győzelmet aratott.