Vágólapra másolva!
Egy elektromos áramot termelő folyadékcella hibája miatt lefújták az Atlantis űrrepülőgép mai startját.
Vágólapra másolva!

Legközelebb holnap délután nyílik lehetőség az indulásra.

Az Ernesto trópusi vihar elvonulása után ismét indulni készült az Atlantis űrrepülőgép. A start legkorábbi lehetséges időpontjaként szerda, magyar idő szerint 18 óra 29 percet jelöltek ki a NASA vezetői. Azonban az üzemanyag feltöltésének kezdetekor probléma jelentkezett az egyik üzemanyag-cellában. Az Atlantis három olyan fluid cellával bír a raktera alatt, amelyek a folyékony hajtóanyag segítségével elektromos áramot termelnek. Jelenleg a probléma megoldásán dolgoznak a szakemberek, de a startot holnapra halaztották.

Mint arról korábbi cikkeinkben beszámoltunk, a vihar elől "menekülő" Atlantis űrrepülőgépet félútron visszafordították, mert javultak az időjárási előrejelzések. A starthoz elméletileg nyolc napos felkészülés szükséges, ám ez most a korábbi előkészületek révén jelenztősen rövidült. A korrekciós hajtóművek tartályait már feltöltötték, a raktérben pedig stabilan rögzítve áll a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) szállítandó új, 372 millió dolláros napelemtábla.

A jelenlegi tervek alapján az Atlantis legkorábban szeptember 7-én, csütörtökön, magyar idő szerint 18:03-kor startolhat. Az elhalasztott indulások után a felkészítő csapat általában szabadnapot kap, de ezúttal a feszített menetrend miatt erre nincs lehetőség. Az indítás legkésőbbi időpontja e hét péntek, ha addig nem startol a gép, legközelebb csak októberen indulhatna, különben ütközik a program az orosz Szojuz-űrhajó szeptemberi startjával. A mai napra és a hét második felére lényegesen jobb az időjárás-előrejelzés, mint a múltkori, elhalasztott startok idejére. Jelenleg 70-80%-os esélyt adnak a meteorológusok a tökéletes időjárásra.

Az Atlantis mostani küldetésével hat fős legénységet és 16 tonnányi felszerelést szállít az űrállomásra, köztük az említett nagy napelemtábla-rendszert, amely ugrásszerűen megnöveli az ISS energiaellátását. Már most felmerült, hogy ha időben startolnak, a küldetést meghosszabbítják egy vagy két további nappal.