Kezdődik az INXS saját valóságshow-ja

Vágólapra másolva!
Hamarosan elkezdik forgatni azt az új valóságshow-t, amelyben az INXS új énekesét próbálják megtalálni. Mint ismeretes, Michael Hutchence holttestére 1997 novemberében találtak rá egy hotelszobában.
Vágólapra másolva!

A Rockstar válogatásait három kontinens 22 városában tartják, és a legtehetségesebb jelentkezőket Hollywoodba reptetik, ahol egy nagy villában együtt élnek majd a selejtezők során. Az INXS énekese nem lehet akárki: minden héten bebizonyíthatja, hogy ő a legalkalmasabbak a feladatra.

A tét nem kicsi: a győztes egy egész albumot vesz majd fel az INXS-szel, majd világ körüli turnéra indul a legendás ausztrál csapattal. A Rockstar-t a tervek szerint 2005 júliusában tűzik műsorra az amerikai kábeltelevíziók.

Az együttes egykor ausztrál pubokból indult, majd a nyolcvanas évek végére nemzetközi világsztárrá nőtték ki magukat a zenészek. Már 1981-ben értek el sikereket hazájukban, ám 1988 volt talán a fordulópont, olyan kislemezekkel jöttek elő, mint a Need You Tonight, Devil Inside, New Sensation vagy a Never Tear Us Apart - ezek a dalok mind feljutottak az amerikai Top 10-es listára is.

Hutchence a kilencvenes években válogatott szupermodellekkel bukkant fel, Kylie Minogue-gal is volt viszonya, miközben számos botrányt okozott - például elszerette Bob Geldof feleségét is, aki végül elvált korábbi férjétől. 1997-ben az INXS még kijött egy nagylemezzel, de ugyanebben az évben el is vesztették énekesüket: Hutchence holttestét egy ausztrál szállodai szobában találták meg. Az énekes korábban sokáig dolgozott egy szólólemezen, ez már csak halála után 1999-ben jelent meg.