James Brown nem vonul vissza

Vágólapra másolva!
A soul keresztapjának is nevezett énekes Indonéziában lépett fel a szökőár károsultjainak megsegítésére rendezett koncerten, és kijelentette, hogy nem tervezi a visszavonulást, hiszen 71 évesen is képes a szeretet, a megértés és a tolerancia eszméit terjeszteni.
Vágólapra másolva!

"Hova vonuljak vissza? És mégis mit csinálnék?" - kérdezett vissza egy újságírói kérdésre James Brown, aki magát a "zeneipar Mózeseként" aposztrofálta.

A decemberben prosztatarákkal műtött sztár cukorbetegségben is szenved, mindezek ellenére a jakartai fellépésen egészségesnek tűnt, és ő is azt mondta, hogy jól érzi magát.

Az AP hírügynökség beszámolója szerint Brown beszélt problémássá vált házasságáról is. Tavaly ugyanis a bíróság bizonyítottnak találta, hogy az énekes földre lökte feleségét, a 33 éves Tommie Rayt, és megfenyegette, hogy megöli.

"A feleségem és én sokat szenvedtünk. Ha valaki nagy és népszerű, annak a bukást is el kell viselnie" - mondta James Brown, aki szerint továbbra is összetartoznak a feleségével.

A veterán sztár védelmébe vette Michael Jacksont is, aki szerinte szintén segíthetne a szökőár károsultjain, ha éppen nem kéne magát bíróság előtt megvédeni az ismert vádaktól. Brown - aki a nyolcvanas, kilencvenes években többször is ült börtönben - úgy fogalmazott, hogy Jacksonból több más, gazdagnak gondolt sztárhoz hasonlóan valótlan vádakkal próbálnak meg pénzt kiszedni.

"Velem is ugyanezt csinálták egész életemben, ok nélkül szerettek volna tőlem minél több pénzt kapni" - állította a soul élő legendája.