Vihar előtti csend a lemezlistákon

Vágólapra másolva!
Amerikában kevés a változás, viszont átterjedt oda is a bolond béka őrülete. Angliában sem a Goldfrapp, sem pedig Craig David nem tudta lezavarni a csúcsról James Bluntot, a kontinensen pedig még ennyi sem történt. Ősszel viszont jön a Rolling Stones, jön Paul McCartney, Robbie Williams - lesz tehát mozgás bőven.
Vágólapra másolva!

Továbbra is az új tinisztár, Hilary Duff vezeti az amerikai lemezeladási listát. A Most Wanted című albumból több mint százezer kelt el a második héten is, és nem akadt más lemez, amely ezzel versenyre kelhetett volna. Az élen sok minden nem változott tehát a Billboard 200-on, és bár sok az új lemez, ezek jellemzően a lista alsóbb régióiban találhatók.

A közvetlen élcsoportot egyedül az újonnan feltűnő rapperek végeláthatatlan sorát gyarapító Jim Jones lemeze érte el: a Harlem: Diary Of A Summer című album az ötödik helyen rajtolt. Jones egyébként a Diplomats nevű hiphop-kollektíva tagja, és ez a második lemeze, amely egyszersmind eddigi rövid karrierjének is a legsikeresebb listahelyezését érte el.

Átért Angliából az idei év legnagyobb popzenei idiotizmusa, azaz a már sokszor emlegetett Crazy Frog és vele az ismert dance-slágerek mutáns verziói, egy irritáló hangú békával súlyosbítva. A Crazy Hits a Billboard lista 19. helyén kezdett, egy hellyel megelőzve a countryban utazó Trick Pony trió R.I.D.E. című lemezét.

Említésre méltó újdonság még a kanadai indie pop szupergrupp, a New Pornographers harmadik lemeze. Az egyre nagyobb elismertségnek örvendő csapat legutóbbi lemeze még csak a 196. helyre volt jó, a Twin Cinema viszont már a 44. helyig röpítette a Matador kiadó legújabb üdvöskéjét, és a szórakoztató, perfekt popdalokat tartalmazó lemez jó eséllyel ott lesz majd az év végi kritikai összesítésekben is. A New Pornographers egy hellyel előzi meg egyébként a nálunk is népszerű metálzenekar, a Fear Factory új lemezét, a Transgression-t.

Egyébként meg a hét nyertesei közé tartozik a két helyet előreugró Black Eyed Peas, illetve a top 10-be visszakerülő Gorillaz, a legtöbbet pedig a 311 lemeze zuhant: az ötödikről a 30. helyre.

Nagy-Britanniába átérve már az is felmerülhet bennünk, hogy James Blunt egész évre kibérelte az első helyet a brit albumlistán. Mindenesetre a Back To Bedlam továbbra is szilárdan tartja magát, és visszaverte a Goldfrapp támadását is. Alison Goldfrapp és Will Gregory duója ugyanis harmadik lemezükkel végleg a sztárok közé kerültek, és a slágeres, pikáns elektrodiszkót tartalmazó Supernature a második helyen kezdett, egy-egy hellyel lejjebb tolva a Coldplayt és a Kaiser Chiefst.

Korábbi sikereihez mérten talán kicsit csalódást keltő lehet Craig David harmadik albumának ötödik helyezése, de az erős mezőnyben ez sem rossz eredmény. A The Story Goes mindenesetre már a harmadik top 5 helyezést elérő albuma az énekesnek, és egészen biztos, hogy Britannia-szerte újra lányok ezrei olvadoznak majd a lágy hangú R&B-sztár dalaitól.

Újdonság még az amerikai Black Rebel Motorcycle Club harmadik lemeze, a Howl, amely a zajos, rockos korábbi hangzással ellentétben egy akusztikus, csendes album, és egy olyan zenekart mutat, amely sikerrel találta ki újra magát. Ez utóbbit minden egyes lemezével megtette a walesi Super Furry Animals is, ezért is érthetetlen, hogy a Love Kraft című hetedik album csak a brit lista 19. helyére volt jó, amikor az utóbbi két SFA album már egyaránt a top 5-be jutott. Mindenesetre a Love Kraft hozza az utóbbi tíz év egyik legfontosabb zenekarától elvárt színvonalat, és egy nyugis, ötletes poplemezt hallhat, aki megveszi.

A kislemezlistát viszont elárasztották az új dalok: legsikeresebb közülük az Oasis és a The Importance Of Being Idle, a vert mezőnyben pedig ott található az új R&B-szenzáció, Rihanna, valamint a Black Eyed Peas, a Girls Aloud, a Kaiser Chiefs, a Whites Stripes és a Rolling Stones új kislemeze is.

A német listát továbbra is a kolumbiai popsztár, Juanes uralja, mögötte van némi átrendeződés, illetve egy új szereplő is a Subway To Sally személyében. A kemény műfajt képviselő potsdami zenekar a Nord Nord Ost című albummal az ötödik helyen nyitott Németországban, ahol a top 50-ben debütáló lemezek közül ismerősként feltűnik még a Goldfrapp, a Black Rebel Motorcycle Club és a Fear Factory is.

Nálunk viszont nincs újdonság: a lista élén továbbra is Caramel és a NOX állnak, az Il Divo viszont feljött a harmadik helyre. A top 10-ben van egy új vendég is: a beszédes nevű Minisztár együttes azonos című lemeze eddigi legmagasabb helyezését érte el.