Karácsonyi besztof-dömping

Vágólapra másolva!
Közelednek az ünnepek, és mi mást ajándékoznánk szeretteinknek ilyenkor, mint kedvenc együttesük, legjobb slágereit tartalmazó válogatáslemezét, legalábbis a lemezkiadók biztosan így gondolkodnak. A lemezeladási listákat ugyanis elárasztották a besztof-albumok, alig van igazi újdonság. Az amerikaiak télen is countryra ropják, a briteknek kell egy kis komolyzene, a németek andalognak, kivéve mikor a Rammsteinről van szó, a magyarok pedig nyugalomterápiára járnak.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban nem kell ahhoz uborkaszezon, hogy egy country-siker összejöjjön, mint például ezen a héten. Kenny Chesney-ről alapjában véve annyit kell tudni, hogy ha színész lenne, biztosan ő játszaná a westernfilmek James Bondját: harmincas évei végén járó, sármos, cowboykalapos hős, aki kemény munkával küzdötte fel magát a csúcsra. Idén a szokásosnál talán fordulatosabb évet zárt, tekintve, hogy tavasszal feleségül vette Renée Zellwegert (mindenki Bridget Jonesát), majd négy hónappal később el is váltak. A kritikák szerint ez a ziláltság rányomja bélyegét a lemezre is, de úgy látszik, a bulvárlapoktól épp elég szalagcímet kapott ahhoz, hogy az első helyen nyisson új albumával, a Road And The Radió-val.

Az sem mindennapi teljesítmény, hogy egy filmzene brillírozzon, most azonban a 50 Cent mozi hanganyaga egyenesen a második helyre tört be, címe pedig a filmhez és a debütáló Fiddy-lemezhez hasonlóan, Get Rich Or Die Tryin'. A közreműködők között ott találjuk például a Mobb Deepet és Lloyd Bankset.

Az amerikai lista első tízesében két újdonságot találunk még. Egyik az örökifjú Neil Diamond, akinek a negyedik hely jutott a szerényen 12 Songs-ra keresztelt lemezzel, melyet egyébként 30 éve a legjobb Diamond-anyagnak tartanak. Másik pedig a Floerty, ami szintén régi-új jelenség a pop-piacon, ugyanis a tagok írtak már zenét például Jackónak is, de most harmadik alkalommal próbálnak betörni a színtérre saját produkciójukkal. Az új album címe, az előzőekhez hasonlóan, egy jó hülye szójáték, Flo' Ology, és ezen a héten a hetedik. Az élmezőnyben tartja magát továbbra is a Nickelback, verhetetlen a Black Eyed Peas, és kicsit lecsúszva, de még szép pozícióban Santana és a Destiny's Child.

Angliában az elmúlt hetekben sorozatosan tanúi lehettünk, hogy klasszikus zenei előadók könnyed albumai rendre felkerülnek a toplistára, nem ritkán előkelő helyezéseket elérve. Ezen a héten, mindjárt az első helyre került az Il Divo új lemeze, az Ancora, mely közel sem komolyzenei anyag, de a négyes tagjai, egy amerikai és egy svájci tenor, egy francia énekes és egy spanyol bariton már előre vetíti a profizmust, amelyhez még Céline Dion is társul. Újdonság még Kate Bush lemeze, az Aerial, mely a népszerű brit énekesnő visszatérő anyaga, hiszen új Kate Bush-albumra '93 óta nem volt példa, a nagy várakozást a harmadik jelzi is.

Anastacia is válogatáslemezzel rukkolt elő, címe Pieces Of A Dream, mely a briteknél a hatodik. Érdemes megjegyezni, hogy a lemez összeállításakor nem elégedtek meg az előző három album slágereivel, gyártottak egy új kislemezes dalt is. Ennek zeneszerzői az énekesnő mellett a Grammy-díjas Glen Ballard és David Hodges, melyek közül utóbbi személyében az Evanescence ex-billentyűsét köszönthetjük, aki alaposan rányomta bélyegét a számra: elektromos gitár és zongora csendülnek fel nagyon hatásos együttesben. Az angol slágerlistára felkerült még jó néhány válogatás (Elvis Presley-től a Beastie Boysig több-kevesebb sikerrel), a legnagyobb vesztes pedig meglepetésre a Franz Ferdinand, a második lemez egy hét alatt csaknem húsz helyet csúszott lefelé.

Németországban helyet cserélt Robbie Williams és a Rammstein, így most a sármőr az első. Hozzájuk is berobbant Kate Bush (3.) és Anastacia (7.), de az újdonságok sora kiegészül még az A-ha lemezével, az Analogue-gal, mely a hatodik helyet csípte meg. Szinte hihetetlen, de a Scootert, úgy látszik, nem lehet megállítani, a fiúk fáradhatatlanul osztják a rave őrületet. Nem is volt nekik elég egy album erre az évre (januárban jelent meg a Mind The Gap), hanem dupláznak, így a most kijött Who's Got The Last Laugh Now? a németeknél a 14. A múlt héthez képest csak a Green Day és Melanie C tudott némiképp javítani, a többiek mind néhány helyet esve zártak.

Hazánkban a legnagyobb zenei hír, hogy megjelent Caramel második albuma, mely végre a saját dalokat tartalmazza, a címe Nyugalomterápia, és természetesen rögtön az első helyre került a MAHASZ toplistáján. Ennek megfelelően a múlt heti győztes, Halász Judit, leszorult az élről a második pozícióba, harmadiknak pedig felkapaszkodott Torres Dani és a Veni Styx. Már-már kötelező rovat slágerlista-jelentéseinkben a Megasztár-körkép, melynek most új csillaga Oláh Ibolya második anyaga, az Édes méreg (jelenleg a 28. helyen áll), a többiek pedig néhány pozícióval lejjebb zártak. Van új MC Hawer & Tekknő-lemez, valamint debütált Bódi Csabi és Mary, így már biztosan mindenkinek nyugodt lehet az álma a hétvégén.