Meghalt Syd Barrett, az "őrült gyémánt"

Vágólapra másolva!
Hatvanéves korában cukorbetegsége szövődményeibe halt bele Syd Barrett, a Pink Floyd alapító tagja. Az őrült gyémánt, vagyis a csapat kreatív géniusza még az együttes áttörése alatt hagyta ott a többieket, hogy aztán többé ne térjen vissza.
Vágólapra másolva!

A Pink Floyd legszigorúbb kritikusai szerint a zenekar pályafutása során soha nem ért olyan magasságokba, mint az első, 1967-ben megjelent The Piper at the Gates of Dawn című lemezzel - ugyanezen műértők szerint ez pedig egyértelműen azzal magyarázható, hogy kevéssel az album elkészülte után Syd Barrett távozott a bandából. Tény, hogy az első lemezen énekesi, gitáros és dalszerzői minőségben közreműködő Barrett volt a legnagyobb hatással a Pink Floyd korai, azóta pszichedélikus-rockként aposztrofált hangzásának kialakításában, ám a zenekar tagjai abban is egyetértenek, hogy a későbbiekben gyakorlatilag lehetetlenné vált együttműködni a kreatív zsenivel.

A Pink Floyd egykori producere, Richard Buskin visszaemlékezése szerint először 1967-ben volt észlelhető, hogy Barett komoly problémákkal küzd: ekkor egy lemezfelvétel kellős közepén kapott idegösszeomlást, majd egyszerűen otthagyta a bandát. A későbbiekből rekonstruálható, hogy Barrettet akkor nemcsak pillanatnyi indulatok fűtötték, hiszen látványos kivonulása után csupán egyszer tért vissza a stúdióba - egy kopasz, meghízott, teljességgel elveszett, szótlan alak, akit együttestársai sem ismertek fel elsőre -, éppen akkor, mikor a zenekar tagjai az ő tiszteletére írt Shine On Your Crazy Diamond című számot rögzítették.

Barrett azonban nem gondolta meg magát, sokáig úgy tűnt, hogy a Pink Floyd még azelőtt feloszlik, hogy az első lemez komoly visszhangját kamatoztatni tudta volna. Az együttes azonban mégis túlélte Barrett hiányát, és David Gilmourral kiegészülve 1968-ban megjelentette második nagylemezét, a Saucerful of Secrets-et - ezen az albumon egyébként néhány szám erejéig még Barrett játéka is hallható, hiszen 1967 első félévében még aktívan részt vett a lemezfelvételeken.

A Pink Floyd tagjai a viharos szakítás ellenére nem akartak hátat fordítani Barrettnek, ő azonban szinte teljesen elszigetelte magát a külvilágtól. A hetvenes évek során még megjelentetett néhány szólólemezt - a korábbi zenésztársai törődését szemlélteti, hogy a második önálló munkájának elkészítésében épp utódja, David Gilmour is segédkezett - majd jó húsz évre teljesen kivonult a társadalomból. Ennek lehetséges okairól a mai napig csak feltételezések szólnak, annyi biztos, hogy súlyos drogproblémákkal és ennek következtében kialakult pszichés zavarokkal is küzdött, egyesek szerint előrehaladott paranoia kínozta.

Bár a nyilvánosság a hetvenes évek közepétől kezdve teljesen szem elől tévesztette Barrettet, a zenei életben még sokáig érezni lehetett zsenialitásának hatását. A korai pszichedelikus előadók - mint például Julian Cope, a Television Personalities vagy éppen Robyn Hitchcock - mindig is nyíltan és büszkén vallották, hogy zenéjüket Barrett munkássága inspirálta. Talán eltűnésének is köszönhető, hogy személye köré az évek során valóságos kultusz épült: bár pontos hollétét senki sem ismerte, kiadatlan munkáiból 1989-ben Opel címmel jelent meg válogatás, majd 2004-ben egy, a BBC számára 1971-ben rögzített élő felvételt is piacra került.

Barrett július hetedikén, "nagyon csöndes, nyugodt körülmények között távozott" a család által felkért szóvívő szerint. Hasonlóan csendes, családi temetést terveznek a zenésznek, aki évtizedek óta visszavonultan, édesanyjával élt.