Nézd meg Justin Timberlake botrányos klipjét!

Vágólapra másolva!
Justin Timberlake új stúdióalbumának az első kislemezdalából készített videoklip a VIVA Televízió több éves tapasztalata alapján, nappali játszásra alkalmatlan. A SexyBack videójában látható erotikus, valamint veszélyes jelenetek miatt a klip clean, azaz cenzúrázott változatát is csak késő esti időpontban tűzi műsorára a VIVA, itt azonban megnézheted, és eldöntheted te magad, valóban túlteng-e a klipben az erőszak és az erotika.
Vágólapra másolva!

Justin Timberlake szeptemberben jelentkezik második szólóalbumával, hogy ismételten meggyőzze a közönséget: ő már régen kinőtte az N'Sync-es korszakát, és a saját jogán tartozik korunk szupersztárjai közé. A 25 éves énekes négy éve adta ki első lemezét Justified címmel, de a számos eladott lemez és Grammy-díj ellenére, talán a Janet Jackson mellbimbójának kivillanásával végződő Super Bowl-gálán való részvétele az, ami a legtöbb embernek beugrik Justin neve hallatán.

Ezek után nem is meglepő, hogy visszatérését is egy legalábbis ellentmondásos megítélésű videoklippel támogatja meg. A SexyBack című első kislemezdalhoz készült videót ugyanis a VIVA tévé nem tartja alkalmasnak arra, hogy játssza, a klipben látható "erotikus és veszélyes jelenetek" miatt.

Hogy a klip mennyire erotikus vagy veszélyes, azt eldöntheti bárki, ugyanis az [origo]-n most megtekinthető a kérdéses videoklip cenzúrázatlan verziója. Justin a klip megrendezésére Michael Hausmannt kérte fel, aki MadonnaTake A Bow című klipjét is jegyezte, bár a rendezőtől azt kérte, hogy a fent említett kliptől lényegesen különbözzön a videó, melyet végül Barcelonában forgattak, és az énekes szerint "olyan, mint egy kis film."

Annyi biztos, hogy a klip cselekménye két vonalon mozog: az egyikben Timberlake titkosügynökként rohangál egy szállodában, a másikban pedig szíve hölgyét hódítja meg, meglehetősen nyers módszerekkel. Az, hogy a volt boygrupp-sztár mennyire hiteles James Bondként, megint egy másik kérdés, mindenesetre a tényleg filmszerűen összevágott, futurisztikus klipben van minden, amit a 007-es ügynök kalandjaiban láthattunk, ám ez a magyar zenetévének már túl sok is:

"Az ORTT ajánlásait figyelembe véve döntöttünk úgy, hogy nem játsszuk a klipet, mégpedig a benne látható túlfűtött erotika és erőszakos jelenetek miatt" - mondta az [origo]-nak László G. Gerzson, a VIVA tévé zenei igazgatója. "Nincs ebben semmi szokatlan, vélhetően maguk az alkotók is jól tudták, hogy milyen hatást fog kiváltani a videó, sőt, talán még törekedtek is erre. Ilyesmi marketingfogással több előadó is élt már, így például Madonna vagy Robbie Williams egyes klipjeire gondolok, melyek hasonló ellenkezést váltottak ki a zenetévékből, két éve pedig Britney Spears, akkor aktuális klipje (az Everytime, amiben öngyilkosságot követ el) is csak cenzúrázott formában kerülhetett a tévénézők elé."

Az mindenképpen a VIVA álláspontját látszik alátámasztani, hogy a SexyBack videónak "clean", azaz cenzúrázott verziója is készült, melyet az esti műsorsávban a VIVA nézői is láthatnak majd.