A listavezetők korelnöke és Schwarzenegger kedvencei

Vágólapra másolva!
A tengerentúlon Bob Dylan harminc év után tért vissza a lista csúcsára, mialatt Angliában a Kasabian, Németországban pedig az Iron Maiden nyitott az élen. Rúzsa Magdolna továbbra is uralja a magyarországi eladási listát.
Vágólapra másolva!

A tengerentúli albumlista csúcsára idén már több, olyan évtizedes pályafutással bíró művész jutott fel újra, mint Barry Manilow, Prince vagy Johnny Cash. Az előadókban közös, hogy több, mint másfél évtized után sikerült újra a No. 1 pozícióba jutniuk. A héten ehhez az illusztris társasághoz csatlakozott a rocktörténelem egy újabb nagy alakja, Bob Dylan. A Mr. Tambourine Man szerzője Modern Times című lemezével harminc év után tért vissza a csúcsra, ahol utoljára 1976-ban járt Desire című anyagával. Az idén hatvanöt éves előadó ezzel a legidősebb élő személy, aki valaha a Billboard lista csúcspozíciójában tudott kezdeni. Most megjelent nagylemeze már a harmincegyedik a sorban - melyen hat percnél hosszabb szerzemények is hallhatók - és több mint 190 000 példány fogyott belőle az első héten.

A Danity Kane bemutatkozó korongja a második helyre esett vissza. A harmadik pozícióban a rapper T.I. egyik régi barátja, Young Dro bemutatkozó nagylemeze nyitott, ami Best Thang Smokin' címmel jelent meg. Az atlantai születésű rapper eredetileg Djuan Hart néven látta meg a napvilágot és számos afro-amerikai fiatalhoz hasonlóan fiatal évei kissé zűrösre sikeredtek. Tizenhat évesen gyomor és hátlövést kapott, amikből egy évig tartott felépülése, később a börtönöket is megjárta. Ezalatt kezdett el rapszövegeket írni, míg több sikertelen lemezszerződés után régi barátja leigazolta saját kiadójához. Debütáló korongjáról a Shoulder Lean című szerzemény vált nagyon sikeressé, melyet az idei MTV Video Music Awards-on T.I. társaságában élőben is előadott.

A következő új belépő a frissen elvált Jessica Simpson és az A Public Affair címen megjelent albuma, amivel az énekesnő az ötödik helyen nyitott. Az eladások tükrében ezzel úgy tűnik egykori férje, Nick Lachey sikeresebben szerepel, hiszen ő a második pozícióban debütált nemrég megjelent nagylemezével. Jessica albumáról elsőként a címadó dal került a listákra, aminek videóklipjében feltűnik Eva Longoria, Christina Applegate és Christina Milian is. Ashlee Simpson nővérét a közelmúltban már az énekes-dalszerző John Mayerrel is összehozták a lapok, de az énekesnő elmondása szerint csak jó barátságban vannak.

Forrás: Red Dot

Jessica Simpson


A Top 10-be még két lemez került be új jelzéssel, a nyolcadik helyen Method Man, eggyel lejjebb pedig a Roots új anyaga. A Wu-Tang Clan tagjaként ismertté vált Method Man 4:21...The Day After... című negyedik szólóalbumán olyan előadók közreműködnek, mint Lauryn Hill, Redman, Fat Joe és a már elhunyt Ol' Dirty Bastard is. A philadelphiai Roots hangszeres hiphopja régóta egy mesterművet rejt magában, és a kritikusok szerint a Game Theory című albumra illik a fenti megnevezés. Ez kezdett a héten a tíz legkelendőbb lemez között.

A Top 20-ban még egy rapelőadó debütált legújabb lemezével. Too $hort Blow the Whistle című korongja a tizennegyedik helyre iratkozott fel. Az oaklandi rapper albumán többek között Snoop Dogg, will.i.am és Rick Ross is feltűnik. James Blunt az idei MTV díjkiosztón két szobrot vehetett át, Back to Bedlam című munkája negyvenkét helyet javítva került vissza a húszas mezőnybe.

Forrás: MySpace

The Roots


Az utóbbi hetekben Trouble címen 2004-ben kiadott nagylemezével a folkénekes-szövegíró, Ray LaMontagne a brit listán kapaszkodott egyre feljebb. A tengerentúl most második albuma került a Billboard chartra, amely a Till the Sun Turns Black címet kapta és a huszonnyolcadik pozícióban debütált. Amerikában előző anyaga csak a száznyolcvankilencedik helyig jutott. A harmincadik és harmincegyedik pozícióban egy-egy rockcsapat kezdett. A Crossfade második albuma Falling Away, míg a Hatebreed nevű csapat munkája Supremacy címmel került a listára.

Szeptember 8-tól mindössze kezdik vetíteni a countrysztár Toby Keith és Kelly Preston főszereplésével készült Broken Bridges című filmet, aminek soundtrack albuma a harminchatodik helyen nyitott. A filmzenealbum az énekes Show Dog Nashville nevű saját kiadójánál jelent meg és hallható rajta a countrylegenda, Willie Nelson is . A Puerto Rico-i Tego Calderón The Underdog/El Subestimado című albuma a negyvenharmadik, Pete Yorn Nightcrawler néven megjelent anyaga pedig az ötvenedik helyen nyitott. Az MTV gáláján az év videójának járó díjat átvehető Panic! At the Disco bemutatkozó lemeze hét helyet javított. Mellettük érdemes még megemlíteni a Snow Patrol nevét, amely már a Hot 100-on is beverekedte magát a Top 10-be Chasing Cars című dallal. A skót zenekar Eyes Open néven kiadott lemeze négyet lépett felfelé.

A Hot 100 csúcsán továbbra is Justin Timberlake és a SexyBack áll, a legmagasabb új belépő az ötvennyolcadik pozícióban kezdő hiphop csapat, a The Pack. Vans című daluk klipjét az MTV nem játsza, mivel azt a cipőmárka reklámjának minősítették. Korábban olyan rapelőadók, mint a Run-DMC és Killer Mike az Adidast, Nelly pedig a Nike-t dicsőítette egy-egy felvételén.