The Game és George Michael nagy játszmája

Vágólapra másolva!
A comptoni rapper Dr. Dre segédlete nélkül is a tengerentúli lista élén tudott nyitni, míg a briteknél aranylemezzel debütált az idén magánéleti botrányaival a címlapokra kerülő egykori Wham! sztár. Németországban még mindig népszerű a Depeche Mode, akik best of lemezükkel kerültek az élre, nálunk továbbra is egy földrajzi képtelenség, azaz a NOX Örömvölgye a lista legmagasabb pontja.
Vágólapra másolva!

Amerikában mindössze négy hétnek kellett eltelnie, hogy újra egy rapper kerüljön a lemezeladási lista élére. A keleti parti rapmogul, Diddy után, így most a nyugati part új generációjának legnevesebb MC-je, The Game második, Doctor's Advocate című korongja nyitott az élen. A Jayceon Taylor néven született rímhányó gengszter a kaliforniai Comptonban nőtt fel, ahol már fiatalon - sok más afro-amerikai társához hasonlóan - utcai drogkereskedésből élt. 2001-ben egy ilyen eset majdnem halálosan végződött számára, ekkor fordult komolyan a zenélés felé. Ennek első állomásaként demo anyagokat, úgynevezett mixtape lemezeket rögzített, melyek közül az egyik a neves producer Dr. Dre figyelmét is felkeltette. Dre leszerződtette kiadójához, ahol The Documentary címmel 2005 első heteiben meg is jelent bemutatkozó nagylemeze, mely rögtön az első héten bearanyozódott. A korongon Dre mellett olyan producerek munkálkodtak, mint Kanye West vagy Timbaland, közreműködőként pedig 50 Cent és Eminem is feltűnt rajta. A How We Do, a Hate It or Love, valamint a Dreams című szerzemények egyaránt szép sikereket értek el a listákon. A siker közepette azonban ellenséges hangulat alakult ki közte és 50 Cent között, és a viszály egészen odáig fajult, hogy Game elszerződött Dre kiadójától, bizonyítandó, hogy producer keze munkája nélkül is képes sikeres lemezt készíteni.

Az új albumról elsőként az It's Okay (One Blood) került a listákra, ami ugyan az előző dalokhoz képest kissé alulteljesített, rapkörökben azonban meglehetősen népszerűnek bizonyult. Mi sem igazolja ezt jobban, mint a számos hozzákészült mixverzió, melyek közül egyik közel tizenkét perces és rengeteg rapper közreműködik benne, kezdve Snoop Doggtól Lil Wayne-en át egészen Ja Rule-ig. Az album producerei között szintén számos ismert névvel találkozhatunk, ahogy a vendégművészek sora is tartalmaz jó pár nagy nevet. A No. 1 album mellé a hét legmagasabb új belépője címet a Hot 100-on is sikerült megszereznie a rappernek, ahol Let's Ride című dala a negyvenhatodik helyen debütált.

A második helyet a hiphopot R&B-vel ügyesen ötvöző Akon szerezte meg második nagylemezével, ami a Konvicted címet kapta. Ez az anyag már saját kiadója, a Konvict Muzik gondozásában készült. A Szenegálból érkező előadó először a Locked Up című dallal hívta fel magára a figyelmet, míg végül a Lonely néven kiadott slágerrel került végleg a köztudatba, ami tavaly több európai lista élét is megjárta. Trouble című bemutatkozó albuma ugyan a Billboard listáján csak a tizennyolcadik pozícióig jutott, mégis több mint egymillió példány fogyott belőle csak Amerikában, a szigetországban pedig a lista élét is megjárta. A visszatérés még ennél is jobban sikerült, hiszen az új album második helye mellett jelenleg egyszerre birtokolja a Hot 100 első két pozícióját. A Snoop Doggal közösen rögzített I Wanna Love You a digitális lelöltéseknek köszönhetően a héten ugrott a tizenhetedik helyről az élre, míg a brit listát jelenleg vezető Smack That - melyben Eminem a partnere - kitartóan őrzi második helyét. Kiadójához közben olyan művészeket sikerült leszerződtetni, mint T-Pain vagy a TLC-vel sikeressé váló Chilli. A jövőben hallhatjuk a hamarosan megjelenő Gwen Stefani albumon, ezenkívül 2007 végére tervezik egy, az életén alapuló film bemutatását is. A múlt heti listavezető NOW! válogatásalbum huszonhármas számmal ellátott darabja a dobogó harmadik fokára esett vissza.

Akon


A komikus Jack Black-et az elmúlt egy évben a King Kong és a Nacho Libre című filmekben láthattunk, valamint az idei MTV Video Music Awards házigazdájaként is feltűnt. Eközben maradt ideje arra is, hogy komikus társával, Kyle Gass-szel elkészítsen egy mozifilmet közös bandájuk, a Tenacious D történetéről, amit november 22-től tűznek műsorukra az amerikai filmszínházak. A The Pick of Destiny című alkotás mellé azonos címmel egy lemez is megjelent a nyolcadik helyen debütálva. A korongon vendégművészként közreműködik Dave Grohl, Meat Loaf és Ronnie James Dio. A Blink-182 feloszlása óta Tom DeLonge megalakította az Angels & Airwaves nevű zenekart, akiknek első lemeze a negyedik helyet szerezte meg tavasszal a listán. Egykori társai most a +44 nevű csapattal tértek vissza a köztudatba. Bemutatkozó lemezük a When Your Heart Stops Beating címet viseli és a tizedik helyet szerezte meg megjelenése hetében. A dobos Travis Barkernek ez már sokadik bandája, ült már a bőrök mögött a Transplants és a Box Car Racer nevű csapatokban is. Mellette a bandában zenél még egykori Blink-182-s zenésztársa Mark Hoppus, valamint két punk rock gitáros Shane Gallagher és Craig Fairbaugh. A lemezről elsőként a címadó dal került a listákra, melyek közül a héten a Hot 100 nyolcvankilencedik helyén debütált. A Top 10-be egyébként még Beyoncé B'Day című nagylemezének sikerült visszakapaszkodnia.

Tenacious D


A húszas mezőnyben mindössze egy album került be új jelzéssel. A bronxi rapper, Fat Joe Me, Myself & I címet viselő hetedik stúdióalbuma a tizennegyedik helyet szerezte meg. Legutóbbi munkája tavaly nyáron került a listára All or Nothing néven, ami akkor a hatodik pozícióban nyitott. A Hot 100-on saját dalain kívül Jennifer Lopez és Ricky Martin oldalán is hallhattuk rappelni. Az új anyag producereiként Scott Storch és DJ Khaled neve is megtalálható a lemezen, melynek első sikere a Make It Rain című dal, ami jelenleg a Hot 100 negyvenhetedik helyén áll. A Top 20-ban feltűnt az első igazi karácsonyi album is, Sarah McLachlan szezonális nagylemeze, a Wintersong tizennégy helyezést ugorva került a tizenhetedik pozícióba.

Az európai listákon már a múlt héten szép sikerrel szerepelt az ír énekes-dalszerző, Damien Rice 9 című nagylemeze, ami a tengerentúli lista huszonkettedik helyén nyitott a héten. A szaxofonos Kenny G is új lemezzel jelentkezett az ünnepek közeledtével. A harminchetedik pozícióban nyitó, I'm in the Mood for Love...The Most Romantic Melodies of All Time című anyagon többek között James Blunt (You're Beautiful) és Alicia Keys (If I Ain't Got You) egy-egy dala is felcsendül.

+44


Az ötvenes táborban még egy best of lemeznek sikerült debütálnia. A negyvenegyedik helyet szerezte meg a Staind The Singles 1996-2006 című válogatáslemeze. Ezen Aaron Lewis és csapata összes nagy slágere, mint az It's Been Awhile, a So Far Away és a Right Here mellett helyet kapott négy akusztikus dal is. Köztük egy-egy Alice In Chains, Pink Floyd és Tool feldolgozás. Az új belépők mellett karácsonyi témájú albumoknak sikerült nagyot előrelépni a listán. A NOW! válogatásszéria ünnepi kiadása és James Taylor azonos ihletésű nagylemeze egyaránt nagyot javított. Az ötvenedik helyre a színész Jared Leto csapata, a 30 Seconds to Mars kapaszkodott vissza. Az A Beautiful Lie néven kiadott albumukról a rocklistákon jelenleg a From Yesterday című szerzemény hódít.

A lista alsóbb régióiból meg kell említeni a Depeche Mode válogatáslemezét, ami a tengerentúl csak a száznegyvennyolcadik helyet tudta megszerezni. Ezenkívül egy új rock szupergroupnak, az Army of Anyone-nak is sikerült a listára kerülnie azonos című bemutatkozó lemezével az ötvenhatodik pozícióban. A csapat frontembere Richard Patrick, aki korábban a Nine Inch Nailsben pengette a húrokat, miután megalakította saját, Filter nevű zenekarát. Mellesleg az 1991-es Terminátor című filmben az Arnold Schwarzeneggerre vadászó T-1000-es modellt megszemélyesítő színész, Robert Patrick öccse. A ritmusszekciót az egykor a Stone Temple Pilotsban zenélő DeLeo testvérpár, valamint a David Lee Roth dobosaként is ismertté vált Ray Luzier teszi ki. A lemezről a Goodbye című dal már a rocklistákon is feltűnt.