Elhunyt az ötödik Beatle

Vágólapra másolva!
Elhunyt Neil Aspinall, Paul McCartney és George Harrison gyerekkori barátja, aki az Apple Corps vezetőjeként, személyi titkárként több mint négy évtizeden át segítette a Beatlest, intézte az együttes ügyeit. Hatvanhat esztendős volt, New Yorkban tüdőrák következtében hunyt el.
Vágólapra másolva!

A Beatlest sokoldalúan segítő Aspinall halálát az együttes két életben maradt tagja, Paul McCartney és Ringo Starr, Yoko Ono John Lennon és Olivia Harrison, George özvegye, valamint az Apple Corps közös közleményben jelentette be hétfőn.

Paul McCartney nem sokkal halála előtt meglátogatta Aspinallt a kórházban, halálos ágya mellett ott volt felesége és öt gyermeke.

Neil Aspinallnak kulcsszerep jutott a Beatles életében és zenei pályáján. Producerként, a liverpooliak lemezeit kiadó Apple Corps főnökeként, úti menedzserként, személyi titkárként és sok más módon segítette a négyeket.

Éppen negyven évvel ezelőtt vette át az Apple Corps Ltd vezetését, amely jóval a Beatles feloszlása után is felügyelt az együttes zenei örökségére. A múlt évben távozott a cég éléről. Az Apple cég becslése szerint az utóbbi 20 évben 70 millió albumot adtak el a Beatlestől. Aspinall volt a producere a Beatles Anthologynak, a listavezető dalokat összegyűjtő "One" című albumuknak, valamint a közelmúltban a Love című produkciónak, amely a Cirque du Soleil jóvoltából hatalmas sikert aratott Las Vegasban.

Neil Aspinall bekapcsolódott abba a perbe, amely éveken át tartott Allen Klein egykori menedzser és az EMI lemezcég ellen, valamint az Apple computercég ellen.

Aspinall a kezdetektől ott volt a Beatlesék mellett, fuvarozta őket koncertről koncertre. Pete Best (Ringo Starr elődje a doboknál) kérte meg, hogy legyen az együttes részidős menedzsere. Személyi titkárként a fuvarozáson kívül mindenféle szervezési munkát elvégzett, volt olyan eset is, amikor egy felvétel során helyettesítette a beteg George Harrisont. Jóllehet nem volt zenész, gyakran szállt be kisegítőként egyes dalok felvételeinél. Közreműködő volt a Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band és a Magical Mystery Tour című lemezek több dalában.