Szervkereskedelemért ítéltek el egy nigériai szenátort Londonban

Vágólapra másolva!
Bűnösnek mondta ki csütörtökön egy brit bíróság a nigériai szenátus volt alelnökét és feleségét, akik a vád szerint megszervezték egy nigériai utcai árus Londonba csempészését azzal a céllal, hogy egy ottani kórházban kivetessék a férfi veséjét és azt súlyos vesebetegségben szenvedő lányuknak adományoztassák - közölet a brit Királyi Ügyészség (CPS).
Vágólapra másolva!

Ike Ekweremadu és felesége, Beatrice Ekweremadu, valamint az ügy harmadik terheltje, a "közvetítőként" perbe fogott Obinna Obeta nigériai orvos ellen - bár tagadták a vádakat - kizsákmányolásra irányuló szervezkedés vádjában hozott bűnösséget megállapító ítélet a londoni központi büntetőbíróság (Old Bailey) és elrendelte előzetes lertatóztatásukat.

Büntetési tételt is meghatározó ítéletet május 5-én hoznak az ügyben.

Az ügyészég szerint a 60 éves politikus és 56 éves felesége áll a lagosi piacon árusító 21 éves férfi beszervezése és tavaly februári kiutaztatása mögött, továbbá

ők intézték el azt is, hogy a megvezetett férfin egy londoni kórházban 80 ezer fontért (34 millió forint) végrehajtsák a transzplantációs műtétet, hogy az áldozat veséjét 25 éves lányuknak, Soniának adományozhassák.

A sértettel elhitették, hogy munkaügyben viszik a brit fővárosba, amiért a megállapodás értelmében több ezer font üti majd a markát - áll a CPS közleményében.

Az esetre azután derült fény, hogy a sértett a londoni rendőrségen bejelentette: elhurcolták Nigériából, és megpróbálták kivenni a veséjét.

A műtétre végül azért nem került sor, mert a tervezett beavatkozás körülményei miatt a Royal Free Hospital egyik orvosa gyanút fogott, és úgy döntött, hogy nem hajtják végre a transzplantációt.

Joanne Jakymec főügyész nyilatkozatában "förtelmesnek" nevezte az ügyet és elmondta, hogy befolyásukkal élve a vádlottak mindvégig ellenőrzés alatt tartották a szervdonornak kiszemelt áldozatot, akinek semmiféle tekintettel nem voltak egészségi állapotára és szociális helyzetére, miközben ő "csak korlátozottan fogta fel, hogy valójában mi folyik körülötte".

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!