Ukrajna óriási bajban van, mert Putyin nem hiszi el, hogy nincs közük a moszkvai merénylethez

moszkva, terror, terrortámadás, támadás, szórakozóhely, lövés
Fotó: MTI/AP/Makszim Sipenkov
Vágólapra másolva!
Putyin Ukrajnát teszi felelőssé a moszkvai terrortámadás elkövetéséért, és ha bebizonyosodik, hogy bármi köze van az országnak ehhez, akkor óriási orosz csapások várhatóak Ukrajnában, másrészt nehéz lesz a Nyugatnak azt mondani, hogy továbbra is Ukrajnát támogatják, miközben Ukrajna terroristákat támogatott – mondta el Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az Origónak. A szakértő hozzátette: ha a merénylők valóban képzett terroristák voltak, akkor nem indultak volna meg Ukrajna felé. Leszögezte: Ukrajna nagy bajban van, mert Ukrajnának mára már nincs szavahihetősége, és összevissza beszél a két éve zajló háborúban.
Vágólapra másolva!

A legfrissebb hírek szerint elrendelte egy moszkvai bíróság a Crocus City Hall elleni terrortámadás végrehajtásával megvádolt négy tádzsik állampolgár előzetes letartóztatását hétfőre virradóra. A moszkvai merénylet ugyanis rengeteg kérdést felvet, sok a találgatás. A friss jelentések szerint a kulturális központban két nappal korábban elkövetett fegyveres támadás halálos áldozatainak száma 137-re emelkedett, a sebesültek száma 180. A merénylet végrehajtásával megvádolt négy tádzsik állampolgárt előzetes letartóztatásba helyezték. Az Origo megkereste az ügyben Nógrádi György biztonságpolitikai szakértőt, aki elmondta, hogy mekkora a baj, ugyanis minden jel arra mutat, hogy Putyin nem hisz az ukránoknak.

Az Iszlám Állam bosszút akart állni

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az Origónak azt mondta, hogy ha megnézzük, hogy négy felfegyverzett ember hogyan tudott bemenni egy több ezer fős rendezvényterembe, és közben hol voltak az orosz biztonságiak, akkor ez kérdéseket vet fel.

Nógrádi György hangsúlyozta: tény, hogy rengeteg áldozat van, sokakat megöltek, és a számuk még emelkedhet. Első perctől egyértelmű volt, hogy négy, volt Szovjetunió területéről származó muszlim követte el a merényletet. Ettől kezdve érdekes felmérni, ki mit nyilatkozott.

Az Iszlám Állam meg akarja büntetni az oroszokat, mert részt vesznek a szíriai polgárháborúban, ahol ők az Iszlám Állam ellen harcolnak. Részt vesznek Irakban is, ahol szintén az Iszlám Állam ellen harcolnak. Részt vettek Afganisztánban, ahol kőkeményen felléptek a tálibokkal szemben, és ez most a bosszú.

Ukrajna továbbra is tagadja, hogy köze lenne a merénylethez

Nógrádi György kérdésre kiemelte azt is, hogy egy dolog azonban különösen furcsa, ez pedig az, hogy a négy ember, aki elvileg elkövette ezt a merényletet, megindult Ukrajna felé, de szerinte ez nem volt logikus lépés.

Tehát ha ezek valóban képzett terroristák voltak, akkor nem indultak volna meg Ukrajna felé. Végül elfogták őket a kupjanszki erdőben. Tudni kell, hogy ez egy óriási erdőség, a II. világháborúban itt elég komoly csaták is zajlottak.

A biztonságpolitikai szakértő szerint különböző változatok láttak napvilágot arra vonatkozóan is, hogy kik fogták el a feltételezett merénylőket. Tény, hogy oroszok, de nem tudni, hogy csecsenek, vagy nem. Az elfogás után Putyin orosz elnök egyértelművé tette, hogy ő a merényletért Ukrajnát teszi felelőssé. Ukrajna azonnal bejelentette, hogy a harctéren akar győzni, és a merénylethez semmi köze nincs. Ezzel az a gond Nógrádi szerint, hogy Ukrajna eddig szinte mindig hazudott.

Többször bejelentették, hogy úgynevezett puha célpontok ellen Oroszországban az ukrán titkosszolgálat már eddig is hajtott végre merényleteket. Tehát Ukrajnának mára már nincs szavahihetősége, és összevissza beszél a két éve zajló háborúban. 

 

Putyin Ukrajnát teszi felelőssé, hamarosan csapást mérhetnek Ukrajnára

A szakértő emlékeztetett: tény, hogy ezt a négy embert elfogták, de hétfő reggel már több külföldi híradásban is beszámoltak róla, hogy bíróság elé állították őket. Mind a négyen össze voltak verve, és oroszul hallgatták ki őket, tehát tökéletesen beszélnek oroszul.

Ebben a lényeg, hogy Putyin Ukrajnát teszi felelőssé, és ha bebizonyosodik, hogy bármi köze van Ukrajnának a merénylethez, akkor óriási orosz csapások várhatóak Ukrajnában, másrészt nehéz lesz a Nyugatnak azt mondani, hogy továbbra is Ukrajnát támogatják, miközben Ukrajna terroristákat támogatott. De ezt ma még nem lehet megmondani, viszont jól kirajzolódott, hogy kinek mi a célja.

Mi vezérli az oroszokat?

Nógrádi György arról is beszélt az Origónak, hogy érdekes módon Szerbia és Franciaország az a két ország eddig, amely megszigorította a biztonsági rendszerét, mert elképzelhetőnek tart merényleteket. A szakértő a jövőbeni következmények kapcsán még kifejtette, hogy gyakorlatilag az oroszok számára kulcskérdés, hogy milyen az Egyesült Államok politikája. Az USA politikája eddig drasztikusan oroszellenes volt, és érkeztek olyan amerikai üzenetek, amelyek szerint jó lenne egy összefogás az USA, Európa és Oroszország részéről Kína ellen. Amikor mindenben az USA támogatja Ukrajnát Oroszországgal szemben, akkor nyilván nem fog változni az oroszok hozzáállása.

A krasznogorszki Crocus City Hall elleni terrortámadás egyik gyanúsítottja egy moszkvai bíróság üvegfalú ketrecében 2024. március 24-én
Fotó: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Ukrajna elbukhat minden nyugati támogatást, ha valóban ők követték el a merényletet

Elképesztő összefonódások vannak ma Kína és Oroszország között. 2023-ban Hszi Csi Ping Moszkvában azt mondta, hogy „olyan változások vannak, amelyeket száz éve nem éltünk át, és mi együtt ezeket előmozdíthatjuk.” Putyin válasza az volt, hogy „Egyetértek!”. Nógrádi szerint tehát most minden mindennel összefügg. 

A merénylet után pár nappal az orosz stratégiai cél az, hogy Ukrajnának ehhez bármi köze volt, a Nyugat stratégiai célja pedig, hogy valahogy kimosdassa Ukrajnát ebből, mert ha nem tudja, akkor nagyon nehéz lesz a jövőbeni támogatása.

Az oroszok véleményei kapcsán Nógrádi György elmondta, hogy rengetegen vádolják Ukrajnát. Az ukránok közben továbbra is NATO-tagok akarnak lenni, legalábbis amíg Zelenszkij van hatalmon. De hogy ez meddig lesz így, azt nem tudjuk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!