Itt a bizonyíték: mellrákot és agydaganatot okoz a sokak által szedett étrend-kiegészítő

vitamin- étrend-kiegészítő, food supplement
Illusztráció
Vágólapra másolva!
Veszélyes étrend-kiegészítőnek minősítették amerikai kutatók a nikotinamid-ribozidot. A Missouri Egyetem munkatársai biolumineszcens képalkotó technikával vizsgálták a készítmény szervezetre gyakorolt hatását és ijesztő felfedezést tettek: szedése drámaian növeli a mellrák és az agydaganat kialakulásának kockázatát.
Vágólapra másolva!

A nikotinamid-ribozid (röviden NR) a B3-vitamin egyik formája. Korábban úgy gondolták, szedésével több egészségügyi probléma, többek között a kardiovaszkuláris és neurológiai eredetű betegségek kialakulása is megelőzhető. A Missouri Egyetem (MU) szakértői szerint azonban az NR nem segíti testünket, sőt, éppen ellenkezőleg, súlyosan árt neki, és növeli az olyan betegségek megjelenésének kockázatát, mint a rák.

A vizsgálat szerint a magas NR-szint növeli a különösen súlyos, ún tripla-negatív emlőrák kialakulásának esélyét, emellett fokozza az áttétképződést, és az áttétek megjelenését az agyban.

– mondta Elena Goun, az MU vegyészprofesszora, a tanulmány egyik szerzője.

Illusztráció Forrás: Science Photo Library via AFP/WLADIMIR BULGAR/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Wladimir Bulgar/Science Photo Li

Az NR az egyik legismertebb étrend-kiegészítő, elsősorban a sejtek energiatermelését segíti, de az elmélet alapján ezzel a rosszul működő, rákos sejteket is előnyhöz juttatja.

A teória igazolásához vagy cáfolásához Goun kutatócsoportja ún. ultraérzékeny biolumineszcens képalkotó eljárással vizsgálta a rákos és egészséges sejtek, valamint az immunválaszban részt vevő T-sejtek NR-szintjét. A módszer előnye, hogy valós időben tudták tanulmányozni a folyamatokat.

A vizsgálat konklúziója az volt, hogy az áttétes mellrák kialakulása és a magas NR-szint között egyértelmű összefüggés van.

Goun szerint a tanulmány eredményei hangsúlyozzák annak fontosságát, hogy az NR-hez hasonló étrend-kiegészítők lehetséges mellékhatásait alaposan meg kell vizsgálni, mielőtt azokat különböző egészségi állapotú embereknél alkalmazzák.

A teljes tanulmány a Biosensors and Bioelectronics című szakfolyóiratban olvasható.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!