Vágólapra másolva!
Fernando Alonso, az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol pilótája meghosszabbította szerződését silverstone-i csapattal, most az is kiderült, hogy miért.

A silverstone-i istálló a hivatalos honlapján tudatta, hogy a 42 éves pilóta a következő szezonban is az Aston Martint erősíti majd, mellette pedig hangsúlyozták, hogy Alonso többéves szerződést kötött.

Fenando Alonso marad az Aston Martinnál
Fotó: NELSON ALMEIDA / AFP

Az idei szezon végeztével 11 Forma-1-es pilótának lejár a szerződése, az átigazolási piacon pedig komoly mozgás várható. A 42 éves spanyolt az utóbbi hetekben összehozták több csapattal is, ennek fényében kicsit meglepő Alonso hosszabbítása, ugyanis a kétszeres világbajnok többször is hangsúlyozta, hogy csak akkor folytatja a versenyzést, ha egy győztes projekt része lehet. 

„Ez egyfajta életre szóló projekt nekem, a leghosszabb szerződés, amit karrierem során aláírtam. Ez olyan dolog, ami nagyon, nagyon sok évig az Astonhoz fog engem kötni. Meglátjuk, milyen szerepben, meglátjuk, mennyi ideig akarok még vezetni. De ha már nem vezetek, akkor is használni fogom a több mint 25 éves tapasztalatomat a Forma-1-ben, plusz 10-15 év a Forma-1-en kívül, szóval negyven évnyi motorsportos tapasztalattal segítem majd a csapatot, akik ezt a lehetőséget felkínálták a karrierem ezen pontján. Ez is nagyon vonzó volt számomra és nagyon motivált vagyok a következő évekre2 - idézi Alonsót a Motorsport.

Ami a vezetést illeti, Alonso új szerződése belelóg a 2026-tól induló szabályzati ciklusba, ahol a Forma-1-es csapatok teljesen más autókat és erőforrásokat fognak használni. A Motorsport.com kérdésére, mennyire volt számára fontos, hogy legalább 2026-ig szóló szerződést írhasson alá és felmérhesse, hogy tud az Aston és új motorpartnere, a Honda együttműködni, a spanyol így felelt: 

Nem fogok hazudni, fontos szempont volt. Nem volt értelme egy egyéves projektre elköteleznem magam. Nem arról van szó, hogy máshol lett volna egyéves ajánlat, vagy valami, egyszerűen csak tisztáztam az Astonnak az első megbeszéléseken, hogy minden, amit együtt építünk, egy vonzó része a projektnek. Számomra elengedhetetlen volt, hogy egy új projekt részeként lépjek át az új szabályok közé. A döntésnek része volt az is, hogy az Aston 2026-tól a Hondával lesz, és hogy leszerződtek az Aramcóval, a világ legnagyobb és legjobb partnerével. Nagyszerű, tehetséges embereink vannak most a csapat műszaki részlegén, akik jó hasznát fogják venni az új szélcsatornának és az új létesítményeknek Silverstone-ban. Nagyon sok tényező volt, ami nagyon vonzóvá tette, hogy 2026-ra is az Astonnál maradjak.

 

 

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.


 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!