"Itt szürkeségre van szükség, mert a világ is szürke" - mit tud a hazai digitális filmtrükk-szakma?

Vágólapra másolva!
A mozi- és reklámfilmek tele vannak digitális trükkökkel - még azok is, amelyekről nem is sejtenénk, hogy számítógéppel módosítottak a látványon. A VFX, azaz vizuális effektusok egyik hazai központjának számító Digital Apes vezetőit, Benyó Zoltánt és Szarvasi Zoltánt a digitális utómunka kulisszatitkai mellett arról kérdeztük, tudnak-e még moziba menni, és szoktak-e a filmekben elrejtett üzeneteket találni?
Vágólapra másolva!

Milyen feladatokat tud megoldani egy ilyen stúdió, mint a tiétek? Gondolom, főleg olyan felrobbanó autókat varázsoltok a képekre, amik nem is voltak ott a forgatáson.

Igen, ezzel is foglalkozunk, de ez csak egy kis szelete a VFX (a vizuális effektusok angol kifejezésének rövidítése) munkának. A legtöbb film, amit a moziban látunk, tele van digitális utómunkával, ám ennek nyomait a legritkább esetben az akciójelenetekben vagy az elképzelt világokban játszódó történetekben kell keresni, inkább azokban a jelenetekben, amelyekről egyáltalán nem gondolnád, hogy ott is digitális trükkökre volt szükség. Hogy mást ne mondjak, legtöbbször például a külsős jelenetek felett az ég, a felhők a felvételkor nem voltak ott, pontosabban nem így néztek ki: az ég digitális utómunka eredménye.

Lecserélitek az eget?

Többnyire muszáj. Egy jelenet hangulatát elsősorban az égkép határozza meg, a forgatás feszített üteme miatt viszont nem lehet kivárni minden beállítással, amíg éppen jól állnak a felhők. Ezért aztán mindig készül egy mood board, magyarul mondjuk hangulati jegyzéknek lehetne nevezni, s ehhez igazodva kell lecserélni a jelenetekben az eget. Emiatt a legtöbb utómunka-folyamatban van egy egy hetes időszak, amit felhővadász hétnek neveznek - ezalatt egy fotós járja az országot hóna alatt a mood boarddal és panorámákat fotóz. Persze van felhő-gyűjteményünk is, egyik kollégánknak több terabájtnyi felhője van. A másik nagy utómunka-terület, amiről a nézők nem tudnak, a vizuális takarítás: legismertebb példája talán a fentről a képbe lógó mikrofon eltüntetése, de ide tartozik a nem oda való tárgyak kiradírozása, az objektíven levő foltok vagy a negatív sérülései okozta képhibák korrekciója, és a digital makeup, avagy digitális smink, legyen szó egy pattanás eltűntetéséről vagy egy komplett arc lecseréléséről egy teljes jelenetben.

Forrás: [origo]
Szarvasi Zoltán

A Hellboyban például az egyik szereplő fejét mindenestül le kellett cserélni, mert annyira változott rajta a fény-árnyék hatás, hogy egyszerűen nem lehetett egy pontot kijelölni és csupán azt eltávolítani. A pattanás vagy egy ránc egyemberes munkák, de ha egy egész arcot kell lecserélni, azon három-négy ember dolgozik, több munkafázisra van szükség és egész kis rendszereket kell hozzá felépíteni.

A takarítás ellenkezője, amikor a jelenetből hiányzó elemeket teszünk be a képbe. Legtöbbször a díszletet kell kiegészíteni, hiszen többnyire nem építik fel az elképzelt látvány egészét, vagy a megtalált helyszín nem felel meg teljesen annak, ahogy a rendező megálmodta azt, mert, teszem azt, nem elég magasak a háttérben a hegyek. Ilyenkor jön a díszletkiegészítés: befejezzük, kibővítjük az épített díszletet, kastélyt csinálunk a várromból, végeláthatatlan raktárt a szerény ládahalomból. Ebben persze az az izgalmas, hogy a kamera és a szereplők is mozognak ebben a félig igazi, félig virtuális térben. Hogy ez igazán működjön, sokszor kever két technikát a díszletkiegészítés: a közelebbi objektumokat 3D-ben lemodellezzük, hogy akár járkálhassanak is köztük a szereplők, míg a távolabbi hátteret síkban festjük meg - ezt csináltuk például A Postamester (Going Postal) című filmben. Ebbe a környezetbe lépnek aztán be az élő szereplők.

Ehhez kell a bluebox technika?

Egyrészt inkább bluescreen a neve, de ma már az is inkább greenscreen, harmadrészt egyre inkább átveszi a helyét a rotoszkópia. A Chroma Key nevű technológia, amit népszerű nevén blueboxként szoktak emlegetni, arról szól, hogy az egyszínű háttér előtt felvett jelenetből kiszűrik azt a színt, ennek a helyére keverhető be a festett - vagy mozgóképes - háttér. Az a baj vele, hogy a hatalmas zöld - vagy kék - felületek átszínezik a fényeket, kicsit megváltoztatják a világítás természetét, vagy visszatükröződhetnek szemekben, fémfelületeken, emiatt az operatőrök utálják. A rotoszkópia ezzel szemben arról szól, hogy körülrajzoljuk a kivágandó képterületet, aztán rábízzuk a szoftverekre, hogy a kivágott képelemet kövessék kockáról kockára. A tavaly forgatott Invictus című Clint Eastwood-filmben például kirotóztunk egy teljes rögbicsapatot, hogy kicserélhessék mögöttük az üres lelátókat teli stadionképekre.

Forrás: [origo]
Benyó Zoltán

Ilyenkor minden képkockánál körül kell rajzolni a témát?

Vannak helyzetek, amikor elvégzi ezt helyettünk a szoftver, de nemegyszer nem marad más megoldás, mint a kockánkénti rajzolás. A rotoszkópiát éppen ezért az emberigényesebb munkák közé sorolják, nem véletlen, hogy a rotó-nagyhatalom India. Pedig a mai VFX világ éppen arról szól, hogy egyre kevésbé a képkocka az utómunka alapegysége, hanem a képszekvencia. A fejlesztések is arra irányulnak, hogy minél inkább ki tudjuk küszöbölni a képkockánkénti megállást, mert ezzel veszíthetjük a legtöbb időt. Az például ma már mindennapos, hogy a foltokat, porszemeket, nyersanyagsérüléseket egy szoftver magától távolítja el a képből, holott ezt korábban a festő pingálta ki képkockánként.

Eddig csupa olyasmiről beszéltünk, ami akkor sikerült jól, ha a néző nem veszi észre.

Sőt, eszébe sem jut, hogy ezen a jeleneten dolgozhattak a VFX-esek, de akkor is a valószerűség a feladat, ha lehetetlen dolgokat kell megjelenítenünk, egy túlzóan hatalmas robbanást, toronyházak között pókszálon lendülő szuperhőst vagy éppen emberre támadó borítékok ezreit. Ilyenkor használjuk egyébként a legtöbb 3D modellezést, illetve a particle szimulációt (részecskeszimuláció).

Részecskeszimuláció?

Amikor hasonló objektumok hatalmas tömegét kell mozgatni, többnyire valamilyen belső logika, szabályrendszer szerint. Például a homok mozgása a Múmiában vagy a borítékok a Going Postalban, amire nagyon büszkék vagyunk. Ezekre kiváló a Houdini, ami segít ezeket a részecskéket a megfelelő fizikai törvények alapján kezelni. De ezzel a módszerrel csináljuk meg, mondjuk egy kupola beomlását, egy robbanás során szétrepülő törmeléket.
Másik területen működik a Massive nevű rendszer, ami a részecskéket már nem fizikai szabályok szerint mozgatja, hanem például tudja, hogyan viselkednek a részecskék, ha azok emberek egy épületben, ahol tűz üt ki. A Gyűrűk urában használtak ilyen először, amikor az ork seregek támadását kellett megmutatni a trilógia második részében.

Így készült a Gonig Postal (vágatlan változat: itt)

És a 3D modellezés? Ezt szoktuk mi, nézők is észrevenni.

Igen - bár inkább digitális elemek használatának hívnám - , de ez is akkor jó, ha nem azt szúrjuk ki, hogy furán mozog az a modell vagy különösek a színei, hanem csak az nyilvánvaló, hogy ezt nem lehetett felvenni valóságos tárgyakkal, szereplőkkel. Egyébként ezért nem feltétlenül csereszabatos egy játékfejlesztő cég modellezője és a filmesek szaktudása: egészen más a megközelítés. A játéknál a képek felfokozott hatása nagyon sokat számít, a színes világ rendkívül fontos, hogy minél szebb legyen a dolog. A filmnél pont fordítva van, és talán furcsán hangzik, de itt szürkeségre van szükség, mert a világ is szürke. Mármint sokkal visszafogottabb, sokkal jobban el kell rejteni a részleteket, hogy működjön a szemnek. Aki a játékiparból jön, hosszú idő, akár egy év alatt szokik át a mi vizuális szabályainkra.

A magyar filmek is tele vannak ilyen típusú trükkökkel?

Nagyon nem jellemző, ez egy nagyon kicsi piac. Nem is nagyon dolgozunk hazai filmeken, bár segíteni szoktunk, de az itthoni tevékenység inkább a reklámokra korlátozódik. Egy játékfilmnél már a film tervezésénél el kell dönteni, mi lesz digitális, mi lesz forgatott, melyik a gazdaságosabb, gyorsabb. Ez egy szemlélet, ami még itthon nem igazán terjedt el. Nálunk inkább utóforgatnak, ha valami nem jól sikerült, de külföldön tudják, hogy nincs annál drágább, mintha újra össze kell trombitálni a stábot.

Összeállítás a Digital Apes trükkjeiből (vágatlan változat itt)

Ti, ha filmet néztek, észreveszitek az effekteket?

Nem tudunk "úgy" filmet nézni, az kizárt. Imádom a mozit, de nem tudom kikapcsolni már az élményből a szakmát. Sok magyar szakember dolgozik külföldön, a legnagyobb produkciókban is, így van, hogy csak azért ülünk be egy filmre, hogy megnézzük a többiek munkáit. A VFX-esek kicsit egymásnak is dolgoznak, legalábbis tudják, hogy a munkájukat meg fogja nézni a többi szakember is.

Nem hagynak egymásnak olyan jeleket, amiket csak a szakember vesz észre?

Megesik, főleg olyan produkciókban, amikben nincs nagy hajtás, vagy éppen nagyon tele a hócipője valakinek. Ilyenkor néha eldugnak egy furcsa, oda nem illő tárgyat egy jelenetben. Egyszer például egy közelről felvett párbeszédnél, ahol a fejek hátterében egy ablak volt, mögötte a város látképével, egy távoli háztetőn megjelent egy komplett fürdőkád tusolóval. Persze senki nem veszi észre, hiszen az előtérben zajló beszélgetésen van a fókusz. Ami többször előfordul, hogy saját képeket használunk, én például a rokonságot, kutyáimat - mert kell valaki az ablakba és úgysem látszik a kameramozgás miatt elmosódó arca, így tulajdonképpen mindegy, ki a a modell.

Forrás: [origo]
"Imádom a mozit, de nem tudom kikapcsolni már az élményből a szakmát."

Ha már a saját anyagok használatáról van szó: meg lehet ezeket a trükköket csinálni otthon, a saját nyaralós vagy gyerekezős videóimmal?

A trükkök csupa kereskedelemben elérhető szoftverrel készülnek, a mi cégünk például Houdinit, Nuke 3D-t és Photoshopot használ, de lehet After Effectsszel vagy Vegasszal is próbálkozni. A YouTube-on sok ilyen háztáji VFX-et találhatsz, ha rákeresel a rotoscoping, matte painting, match moving, partcile illusion kifejezésekre. Amit nem lehet az otthoni technikával, az ugyanennek a megfelelő felbontásban való, színhelyes előállítása. Egy átlagos munkánál 20-30 terabájtnyi adat keletkezik, ezt kell tudni valós időben kezelni. Egy nagyfelbontású mozgóképnél, aminek a végleges megjelenítése egy 15 méter széles vásznon lesz, nem egyszerű a helyzet, hiszen ami a képernyőn nem látszik, mert pár pixel méretű probléma, az a vásznon nagyot fog ütni. Ehhez kell a mi szakértelmünk és eszközeink.