Eggyel több díjat osztanak majd az Oscar-gálán

Javában zajlanak az Oscar-gála előkészületei.
Javában zajlanak az Oscar-gála előkészületei.
Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) ebben a hónapban jelentette be, hogy a „Legjobb szereposztás” kategóriával bővíti az Oscar-díj ceremóniát, miközben a régóta vágyott „Legjobb kaszkadőr” kategóriának nem jutott hely.
Vágólapra másolva!

Az új kategória a casting directorokat – ők felelnek a film szereplőinek válogatásáért – fogja díjazni, az Akadémia 2013-ban alakult ágát, amely azóta 160 tagot gyűjtött össze.

A casting directorok alapvető szerepet játszanak a filmkészítésben, (...) büszkék vagyunk arra, hogy a castingot is felvehetjük az általunk elismert és ünnepelt szakterületek közé"

mondta Bill Kramer, az Akadémia vezérigazgatója és Janet Yang, az Akadémia elnöke.

Ez az első új kategória a legjobb animációs játékfilm 2001-es bevezetése óta, s először a 2026-os Oscar-gálán jelenik majd meg, hogy a 2025-ös filmeket díjazza.

Míg az iparág minden bizonnyal üdvözölte a casting directorok munkáját méltató kategóriát, sokakat elgondolkodtatott, hogy 

az Akadémia vajon miért nem díjazza a kaszkadőrséget, ami Charlie Chaplin és Buster Keaton óta a filmművészet szerves része?

A "Legjobb kaszkadőr" kategóriát már évek óta szorgalmazzák. Chad Stahelski, a John Wick-filmek rendezője tavaly a Variety-nek elmondta, hogy ő és a hollywoodi kaszkadőrök közül többen is kérvényezték, hogy a kategória végre debütálhasson.

Találkoztunk az Akadémia tagjaival, lefolytattuk ezeket a beszélgetéseket, és hogy őszinte legyek, hihetetlenül pozitív és tanulságos volt" 

– mondta Stahelski. "Azt hiszem, most először tettünk valódi lépéseket a megvalósítás érdekében."

Stahelski szerint a vita középpontjában az állt, hogy ki kapja a díjat.

"A kérdés az, hogy még nem beszéltünk arról, hogyan határozzuk meg, hogy kinek ítéljünk oda" – mondta Stahleski, hozzátette: 

Például a legjobb mutatványért? A legjobb koreográfiáért? A legjobb akciójelenetért? A legjobb kaszkadőr-együttest díjazzuk, vagy a kaszkadőrkoordinátort? Esetleg a fickót, aki a gaget csinálja? A harcművészeti koreográfust? A kaszkadőrdublőrt? Ki kapja a díjat? Mindezek nagyszerű kérdések, amelyekről mindkét oldalon, a kaszkadőrök és az Akadémia részéről is beszélni kell."

A Tábornoktól a Ben Huron és A francia kapcsolaton át, Az elveszett frigyláda fosztogatóiig, a Terminátor 2-től a Mission Impossible-ig a kaszkadőrkoordinációban elért eredmények folyamatosan fejlődő mesterséget jelentenek a filmművészeten belül, e nélkül számos izgalmas akciójelenet nem született volna meg.