Banki értékesítők lehetnek az elbocsátott tanárok

Vágólapra másolva!
A hazai hitelintézeteknél is érdemes próbálkozniuk az idén állás nélkül maradt pedagógusoknak. A bankok honlapjain jelenleg körülbelül négyszáz, tanárok által is betölthető álláshirdetés található - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A cikkből kiderül, a hitelintézetek főként értékesítő munkatársként, telefonos ügyfélszolgálatosként vagy hiteladminisztrációs ügyintézőként tudják alkalmazni az állást kereső tanárokat, akik később akár vezetőkké is válhatnak. Arra azonban mindenhol felhívják a figyelmet, hogy a jelentkezőknek rendelkezniük kell értékesítési vénával.

A lap kérdésére a K&H banknál azt mondták, hogy a legtöbb álláslehetőség a lakossági fiókhálózatban adódik a pénzügyi képzéssel nem rendelkezők részére. Sipos József az UniCredit Bank kommunikációs ügyvezető igazgatója pedig azt emelte ki, hogy a pénzügyi szférában - ideértve a biztosítókat is - már jelenleg is nagy számban dolgoznak pályaelhagyó pedagógusok.