Blaha Lujzától a musicalig - a magyar operett rövid története

Vágólapra másolva!
Hazánkban a századfordulón kezdte hódítását, Franciaországban a "Champs-Élysées Mozartjának" köszönhetően már a tizenkilencedik század közepén nagy divattá vált az operett műfaja. A zenés betétekkel tarkított színielőadások az 1900-as évek elejének legnépszerűbb előadásait adták a pest-budai közönségnek - egyszersmind lehetőséget teremtettek a magyar nyelv megerősödésére egy kulturálisan meglehetősen zavaros periódusban. Kodály Zoltán és Bartók Béla komolyzenei karrierjének árnyékában nem volt könnyű ismertté válni a szórakoztató zene területén, Lehár Ferenc és Kálmán Imre operettjei így is világhírűek lettek. Áttekintettük a magyar operett történetét.
Vágólapra másolva!

Kortársuk, Kálmán Imre az 1915-ös leírhatatlan hangulatú, világhírű Csárdáskirálynő-vel végleg beírta magát az operett történelemkönyvébe. A Bécsben és Budapesten játszódó darabot a bécsi kritika az egekig magasztalta, ami azért is volt már akkoriban meglepő, mert a tipikusan magyar tánc, a szaloncsárdás szinte végigkíséri az egész darabot. Kálmán pontosan egyensúlyozott szerzői eszközeinek használata közben - a paródiával átszőtt darabban egy képzelt világ megteremtésével kritizálta az első világháborúval kezdődő korszak értékválságban szenvedő miliőjét. A Csárdáskirálynő-t - a felejthetetlen Hajmási Péter, Hajmási Pál című dallal együtt - a mai napig játsszák, több ezer előadáson van már túl.
Az előadások állandó helyszíne volt a Budai Színkör, a Városi, a Pesti, a Víg-, és a Magyar Színház. És természetesen az Operettszínház - ahol Fényes Szabolcs tizennyolc évesen mutatta be Maya című művét - és ahol később ő maga a színház vezetője lett.

A két világháború között és a második világháborút követően a műfaj megmaradt a nagyvárosi jómódúak kiemelt szórakozási helyszínének. Bár leghíresebb egyéniségeink a század elején alkottak, ismert és nagy tehetségű operett-zeneszerzőink voltak a harmincas, negyvenes években is. A sorban előre kívánkozik - az utókor számára a Hyppolit, a lakáj című film zeneszerzőjeként is ismertté vált - Eisemann Mihály, akinek olyan "operett-slágereket" köszönhetünk, mint a János, legyen fenn a János-hegyen az 1931-es Fekete Pál című előadásból. A ma is dúdolt operettdalok jó része Lajtai Lajos nevéhez fűződik: Hétre ma várom a Nemzetinél, Csákányi László előadásában aratott sikert, 1941-ben pedig Honthy Hanna emelte magasra a Legyen a Horváth kertben című dalát. Ők már a szerzők egy új generációját képviselték, Lajtai épp csak megszületett, mikor Huszka Jenő már bemutatta első darabját.

Volt, ami az idő elteltével sem változott - az operett sikerét kezdetektől fogva az határozta meg, hogy megtalálja a hangot a közönséggel. Ha egy operett "besült" a premieren, gyakorlatilag megbukott, a közönség szent volt és sérthetetlen, és nagy hatást gyakorolt a kritikusokra is. Minden zeneszerzőnek mérlegelnie kellett a közönség igényeit, ellenkező esetben kudarcra volt ítélve. Még egy oka volt, hogy csak a legtehetségesebbek tudtak a felszínen maradni: a tömeg ízlésének való megfelelés a népi elemek, az előadói báj megtartásával nehéz feladat volt.Vaskos füzetet lehetne összeírni sikertelen operettszerzők neveiből.

A hatvanas évekre az operett már egyre kevésbé népszerű, a Farkas Ferenc és Kerekes János nevével fémjelzett generáció még tett ugyan még megpróbálta megújítani a műfajt, de az amerikai musicalek megjelenése - mely nagy hatást gyakorolt az itthoni zeneszerzőkre is - gyakorlatilag megpecsételte annak sorsát, igazi nagy operettsiker már alig született. Az operett megmaradt békés, néhol búskomor, ám alapvetően szórakoztató műfajnak, mára sem tűnt el, még ha fénye megkopott is. Ahogy Ady Endre mondta egykoron "...egy jó operett a romlott világnak nagyobb részét képes megszüntetni, mint öt parlamenti felszólalás". És valóban, az operett volt a századforduló utáni időszak"slágerműfaja", céljaként pedig azóta is megmaradt az önfeledt szórakoztatás.

RPD