A Kos típusú gyermek

Vágólapra másolva!
Sokan keresik fel az asztrológusokat azzal a kéréssel, hogy nézzék meg csemetéik horoszkópját. A következő cikksorozatban a gyermekek karakterét az alapján vizsgáljuk meg, hogy születésükkor melyik jegyben állt a Nap - a mai cikkünk a Kos típusú gyermekekről szól.
Vágólapra másolva!

Erős akarat és rengeteg energia

Forrás: --

A Kos típusú, avagy "marsikus" gyermeknek nagyon fontos, hogy amit éppen eltervezett vagy kigondolt, azt lehetőleg azonnal, és teljes egészében megkaphassa. Ez már csecsemő korában is megnyilvánul, hiszen ellenkező esetben addig ordít torkaszakadtából, amíg eredményt nem ér el. Ha ez sem segítene, akkor más módszerekhez folyamodik, és kedvességével, mosolyával fog célt érni.

Nagyon energikus kisgyermek, igazi "nagy felfedező". Korán megtanul mászni, és máris járni, s szaladni fog, szinte minden átmenet nélkül. Ez veszélyes helyzeteket is eredményezhet: azt szokták mondani, hogy a Kos baba "egy emberes" baba, vagyis a nap huszonnégy órájában teljes embert kíván a felügyelete.

Nem tűrik a korlátokat

Nagyon fontos, hogy a szülők megtanítsák a Kos típusú gyermeket arra, hogyan kezelje azokat a helyzeteket, amelyben kudarcot vallott, hiszen semmi sem lehet számára elkeserítőbb, amikor vesztésre áll.

Anita Cortesi: Gyermekhoroszkópokhttp://www.partnerlink.hu/cgi-bin/clickthru.cgi?id=6762237376676573006467767123647369797784737270677263&page=http://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/start.cgi/apps_fokusz/display/index.html?termek.id=45050&tag=1Az asztrológia igazságtartalmahttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=8743Hiperaktív gyermekekhttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=48197

Ha nem feltételül szükséges az ilyen gyermek korlátozása, akkor hagyjuk meg szabadságát, hiszen, ha nem az történik, amit ő akar, akkor pokollá teheti a szülei életét. Természetesen nem kell mindent megengednünk neki, de csak annyira korlátozzuk, amennyire szükséges. Az ilyen kisgyereknél nem válik be a következő szófordulat: "Én vagyok az anyád/apád, tehát azt teszed, amit mondok." Hiszen az ilyen megnyilvánulások még plusz ellenkezést váltanak ki belőlük, és csak saját tehetetlenségünket bizonyítjuk be neki.

Ki a főnök valójában?

Forrás: --A Kos kisgyermek szeret újra- és újra meggyőződni arról, hogy ki is a főnök valójában. Nehéz ezeket az erőpróbákat sikerrel venni, de egy kis figyelemmel és higgadtsággal talán könnyebben sikerülhet. Persze a feladat nehézsége attól is függ, hogy mi, szülők, mely karaktervonásokat hordozzuk magunkban a legerőteljesebben.

Gyermek-szülő kapcsolat

Maradéktalanul tökéletes párosítás szinte nem is létezik, bár jelentős különbségek vannak a variációk között. Talán még a legideálisabb gyermek-szülő párosítások közé tartozik a Kos kisgyermek számára az Oroszlán, és a Nyilas szülő, bár a Vízöntő szülő is jól beválhat. Oroszlán szülő esetén mindenképpen számítani lehet harcokra, de a kapcsolat jellege nagyon jó, és meleg érzelmek uralják. Nyilas anyuka vagy apuka esetében a Kos kisgyermek elég motivációt kap, amelyre mindig nagy szüksége van. A kapcsolat jellegét a kettőjük közötti jó barátság határozza meg. A Vízöntő szülő pedig eléggé higgadt tud lenni érzelmileg ahhoz, hogy ne viselje meg túlságosan gyermeke vad temperamentuma. Fegyelmezés helyett rá tudja beszélni a helyes megoldási módokra.

A sport nagyszerű alkalom a felesleges energiák levezetésére

Forrás: --Mivel a gyermek nagyon szereti a mozgást, a szülő feladata, hogy energiáinak megfelelő levezetési módot találjon. A legjobb megoldás, ha sportolni viszik a gyermeket, így az élet más területein is sokkal kezelhetőbbé válnak majd. Ellenkező esetben a sok felesleges energia miatt a gyermek nem tud nyugodtan ülni, és az iskolában is problémák lesznek majd emiatt. Nem ritka közöttük a hiperaktivitás, nehezen tanulnak meg hosszú időn át egy dologra koncentrálni.

Kevés szabály legyen, de azt tartsuk is be!

A Kos típusú kisgyerek nagyon könnyen kap dührohamot, ilyenkor igen heves érzelmi kitörései lehetnek. Meg kell neki engedni, hogy kifejezésre juttassa negatív érzelmeit is. A legjobb, amit tehetünk, hogy hagyjuk, hagy dühöngje ki magát kellőképpen. Arra azonban tanítsuk meg, hogy kitöréseivel nem változtathatja meg álláspontunkat. A világos határok lefektetése nagyon fontos a gyermek számára, hiszen folyton provokálja környezetét, és azt próbálgatja, hogy meddig mehet el. A helyes hozzáállás az, ha a szülők nem engednek a szabályok betartásából, de nem is állítanak túl sok korlátot a gyermek számára, a meglévőket viszont nagyon komolyan veszik.

Tanítsuk türelemre és empátiára!

Ha a gyermek temperamentumát túlságosan visszafogjuk, akkor előfordulhat, hogy azt a gyengébbeken fogja kiélni. Például kis állatokon, vagy kisebb gyermekeken. Segítsünk neki, hogy elég mozgásteret kapjon, és tanulja meg, hogy energiáit kreatív mederbe terelje, hasznosítsa!

Továbbá, sokszor rá kell világítanunk arra, hogy mások akarata, és vágyai is ugyanolyan fontosak, mint az övé. A türelem kérdése is nagy hangsúlyt kap, sokszor beszéljünk a kisgyereknek arról, hogy türelmes magatartással sokszor sokkal előbb célt lehet érni, mint nyers erővel. Tudatosan segítsünk a kisgyereknek kiépíteni minél több emberi kapcsolatot, s ezzel egy időben fejlesszük empátiás készségét.

Kunsay Melinda