Szombati horoszkóp

Vágólapra másolva!
Ma a Hold együtt áll a Nappal. Érdemes közös programot szerveznünk kedvesünkkel, szerelmünkkel. Most mindenféle szinten nagyon együtt tudunk lenni párunkkal, érzelmileg és szellemileg is össze tudunk hangolódni.
Vágólapra másolva!

A közös mozit, színházat is nagyon tudjuk élvezni, utána pedig elkölthetünk egy kellemes vacsorát. Szép közös élményeink lehetnek a mai napon, amelyre még sokáig emlékezni fogunk. A házasságban élők is felpezsdíthetik kapcsolatukat, valami izgalmas új programmal, amely segítségével ki tudnak törni a szürke hétköznapokból.

Ma a Mars szextilben áll a Vénusszal. Ez a konstelláció érzéki-erotikus vonzerőt jelent. A fenti témák tehát ezekben a napokban erősen jelen vannak életünkben, próbáljuk meg ezt az energiát pozitív módon kiaknázni. Vigyázzunk arra, hogy az ilyen konstellációnál nagyon könnyű belemenni szenvedélyes, érzéki, de ugyanakkor méltatlan helyzetekbe. Biztos párkapcsolatunk védelmében ne engedjünk csábíthatóságunknak. Inkább házasságunkat tegyük egy kicsit izgalmasabbá a fényszög segítségével.

A nap nagy részében a Hold még a Rák csillagjegyben halad. A mai napon számíthatunk egy kis gyomorégésre. Jó szolgálatot tehet, ha előző nap nyers almát fogyasztunk, illetve kamillateát kortyolgatunk apró kortyonként. Ezekkel a praktikákkal általában meg lehet előzni a fenti panaszt. Akinek gyomorfekélye van, az a mai napon sikeres kezelésbe kezdhet. A kezelés abból áll, hogy a mai naptól egy ideig kizárólag növényi ételeket fogyasszunk.

Máj és epebántalmaink megszüntetésére azt tehetjük, hogy korán lefekszünk pihenni, mivel a máj és az epe éjfél után regenerálódik. Tehát az olyan ember, aki mulatozik, éjszakázik, nem tud hatásosan fellépni ezzel a problémával szemben. Májproblémák esetén a sárga színnel végzett színterápia kiegészítő kezelésként ragyogóan beválik.

Ma újhold napja van, és ennek megfelelően sokat tehetünk egészségünkért, testi jólétünkért. A mai napon érdemes böjtöt tartani, mert ilyenkor a legerősebb a szervezet méregtelenítési készsége. Ezt rendszeresen érdemes megtenni, hiszen ezzel gyógyító folyamatokat indíthatunk el saját szervezetünkben, és megelőzhetünk komolyabb megbetegedéseket. Minden olyan dologra alkalmas a nap, amikor valamit el szeretnénk kezdeni. Ha most határozzuk el, hogy megszabadulunk rossz szokásainktól, akkor sokkal könnyebben tartjuk be ígéretünket, s akaraterőnk is erősebb lesz. Ez a nap minden olyan igényünket, s erőfeszítésünket támogatja, amikor "új életet" szeretnénk kezdeni.