Ralph Fiennes botrányos repülőútja

Vágólapra másolva!
Egy ausztrál stewardesst a kollégái rajtakaptak Ralph Fiennes angol színésszel, amint egy repülőút során egy mosdóban tartózkodtak - "szerelmi céllal".
Vágólapra másolva!

Azzal vádolnak egy utaskísérőt, hogy január végén szerelmi kapcsolatba keveredett Ralph Fiennes angol színésszel egy Ausztráliából Indiába tartó repülőút során - adta hírül a Daily Mail című brit napilap.

Bár a 38 éves Lisa Robertson azt állítja, közte és a színész között nem történt semmi, mindenképpen felelősségre vonással kell szembenéznie, hiszen megszegte a repülésbiztonság szabályait. Egyelőre fizetés nélküli szabadságon van, de ha bebizonyosodik, hogy tényleges szexuális kapcsolata volt Fiennes-szel, biztos, hogy elveszíti az állását.

Robertson csupán annyit hajlandó beismerni, hogy a többórás repülőút alatt "nagyon közel kerültek egymáshoz" Ralph Fiennes-szel, és nagyszerűen elbeszélgettek.

"A pihenőidőm alatt beszélgettem Mr Fiennes-szel. Megmondtam neki, hogy ki kell mennem a mosdóba, de nem akart elengedni, és utánam jött. Először csak az ajtón keresztül beszélgetett velem, majd bejött utánam a mosdóba" - írta a főnökeinek leadott jelentésben Lisa Robetson. "Megmondtam neki, hogy ez a viselkedés nem elfogadható, és megkértem, menjen ki. De ő erre nagyon furcsán kezdett el viselkedni, és szerelmesen nézett rám."

Robertson ezek után leírja, hogy semmi nem történt közte és a színész között: mindketten elhagyták a mosdót, majd Fiennes visszaült a helyére.

"Nem tettem semmi rosszat, csak beszélgettem az egyik utassal. Nem veszélyeztettem senkit, és nem tettem kockára a repülőtársaság hírnevét sem" - tette hozzá Lisa Robertson.

A Quantas repülőtársaság azonban másként vélekedik: szerintük Robertson nem egy helyen sértette meg a repülésbiztonsági szabályokat. Egyrészt, nem lett volna szabad megengednie Fiennes-nak, hogy a személyzet helyére üljön, másrészt, nem lett volna szabad együtt tartózkodnia vele a mosdóban.

Ralph Fiennes ügynökét az elmúlt napokban a Daily Mail munkatársai nem tudták elérni.