Páratlan harmincasok

A harmincas éveik közepén járó egyedülállók egy része már vonszolja magárval egy rossz házasság kudarcát, a többiek, a független szinglik viszont a biológiai óra ketyegését hallva őrült iramban kapkodnak családalapítási álmaik után. A szakemberek szerint ez régen sem volt másképp, s a hajdanvolt ismerkedési estek tökéletes XXI. századi alternatívái a virtuális társkereső klubok - s hiába a nosztalgikus vágyakozás a boldogabb múlt után, egyik sem jobb a másiknál: a csalódás mindig benne van a pakliban.

"Jó lenne valaki, de csak azért, hogy legyen valakim, nem kell férfi. Nem kell George Clooney-nak lennie, elég ha van benne valami, ami nekem tetszik. Lehet ez bármi, a szeme, a humora..." - mondja Klári, aki jól ismeri az egyedülálló nők nehézségeit, ráadásul két gyermekkel éli át ezt a problémát. Igényei nem túl különlegesek, mégsem jártak sikerrel eddigi kísérletei. Próbált társat találni szórakozóhelyen, házibuliban, de mindkét esetben túl félénknek bizonyult.

"A következő lépcső az újsághirdetés volt - csupa rossz tapasztalat: csibészkedő gyerekek és frusztrált férfiak. A társkereső, amellett, hogy drága volt, még a koromról is indiszkréten faggatott, mondván, a harmincasok még eladhatóak valahogy, de két gyerkkel, negyvenhez közel, hát... nem sok jóval biztattak."

Sokszor az tartotta vissza, hogy a gyerek nem akart új apukát. "Szíven ütött, hogy így hogyan ismerkedjek meg valakivel. Az ember az idő múlásával nem bízik benne, hogy talál hozzá való társat. Sokan megkeserednek és csak arról tudnak beszélni, hogy a férjük elhagyta őket. Én nem keseredtem meg. Nem tudom, hová mehetnék el. Ahol hét éve nem tudtam párt keresni, ott most sem tudnék. A társközvetítőben bíznék leginkább. De nem lenne rossz egy olyan hely sem, ahol táncolni lehetne."

Hullámhegyek - hullámvölgyek

Tóth Olga az MTA szociológusa szerint a társkeresés kérdése nem nevezhető egyértelműen depresszívnek, inkább hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel tarkított.

"Vannak jobb és rosszabb periódusok. Nem látok trendet erre. Nagyon sokféle társkeresési lehetőség van, ennek ellenére sokan úgy érzik, nem tudnak hol ismerkedni. Ez úgy tűnik örök probléma, hiszen húsz-negyven éve is erre panaszkodtak."

A társkeresésnek nincs receptje. Anyáink még a teára vártak élőzene mellett az EMKE-ben, a Duna-parton, komoly családalapítási szándékkal. Az ismerkedésnek megvolt a konkrét helye és formája, a személyi alapján még arról is meggyőződhettünk, hogy választottunk nem akar-e letagadni egy-két lurkót.

Tóth Olga szerint a legegyszerűbb szituáció, ha valaki nagyobb cégnél dolgozik, s így munkahelyen belül válogathat. "Vagy itt az internet - bár ettől sokan idegenkednek. Marad tehát a társkereső iroda, látszólag sok taggal, akik közül jópáran egyszerre több helyre is beiratkoznak, s akadnak olyanok is, akik ezt az egészet nem is gondolják komolyan."

"Ez is csak egy eszköz, ami működhet jól is, rosszul is. Nincs garancia"- mondja a szociológus.

A társkereső oldalakon és irodákban valóban sokféle emberrel találkozhatunk: az egyik ilyen iroda munkatársa szerint, a férfiak között bizony nem ritka a házas ember, aki kalandot keres, s ez nem túl vonzó perspektíva egy olyan nő számára, aki tartós kapcsolatra vágyik.

"Úgy vélem, itt a játékszabályok is kegyetlenebbek. A tagok válogatási szokásaikkal megalázhatják, kellemetlen helyzetbe hozhatják a másikat. Az arctalanságába belefér, hogy a másik fél nem válaszol a levelekre, ridegebben utasít el. Ilyenképpen durvább ez a közeg, mint a való élet."

Gyerekesek számára mindig is nehezebb volt a párkeresés, hiszen itt a gyermek érdekeit is szem előtt kell tartani.

"Néhány évtizeddel ezelőtt egy elvált gyerekes nő szinte lehetetlennek tartotta a pártalálást - most már az elvált férfiak se találnak olyan könnyen párt. Értem az elkeseredettséget, de nem szabad feladni a reményt, tovább kell keresni."- mondja a szociológus.