Egymásra talált Aniston és Wilson

Vágólapra másolva!
Jennifer Aniston amerikai színésznő és Qwen Wilson komikus a legújabb, közös filmjük forgatásán egymásra találtak - munkatársaik állítása szerint "jóval több van közöttük egyszerű barátságnál".
Vágólapra másolva!

Jennifer Aniston amerikai színésznő, a Jóbarátok című sorozat egyik főszereplője, és Owen Wilson komikus, az Ünneprontók ünnepe című vígjáték egyik sztárja meglehetősen közel kerültek egymáshoz a legújabb, közös filmjük forgatásán - írja a Star magazin.

"A filmben egy házaspárt alakítanak, de még akkor is úgy viselkednek, mint akik összetartoznak, miután leálltak a kamerák" - árulta el a magazinnak a Marley and me stábjának egyik tagja. "Nagyon sokat beszélgetnek, ölelgetik egymást, és jóval többet flörtölnek, mint az kollégák között megszokott. Láthatóan jól érzik magukat együtt."

Aniston egyik ismerőse azt is elmondta, az egyébként zárkózott színésznő Wilson mellett "teljesen kivirult".

"Jennifer nagyon jól érzi magát Owen mellett, rengeteget nevetnek, de a mély beszélgetések sem ritkák közöttük"- állatja a magát megnevezni nem kívánó barát. "Élvezik egymás társaságát, szívesen dolgoznak együtt, és úgy tűnik, a munkán kívül is nagyszerűen egymásra találtak."

Aniston és Wilson barátsága tavaly októberben kezdődött: a színésznő többször is felhívta Wilsont, annak öngyilkossági kísérlete után, sőt, a kedvenc könyveit is elküldte neki, hogy egy kicsit felvidítsa.

Owen Wilson korábban egy másik kolléganőjével, Kate Hudsonnal randevúzgatott; néhány hete állítólag újra találkozgatni kezdtek, de azt, hogy együtt lennének, hivatalosan egyikőjük sem erősítette meg.