Címlapon a szoptató Angelina Jolie

Vágólapra másolva!
Angelina Jolie Oscar-díjas színésznő az egyik ikergyermekével az ölében, szoptatás közben szerepel a W magazin címlapján. A bensőséges hangulatú képet, és a Jolie-Pitt családról szóló fotósorozatot maga Brad Pitt készítette.
Vágólapra másolva!

Angelina Jolie Oscar-díjas színésznőt, aki legutóbb az Elcserélt életek című filmben játszott főszerepet, szoptatás közben ábrázolja az a fotó, ami a W című amerikai magazin novemberi számának címlapján szerepel. A bensőséges hangulatú képet, illetve a családról szóló fotósorozatot, maga Brad Pitt készítette.

"Egyáltalán nem voltam zavarban, amikor Brad fényképezett, miért is lettem volna? Hiszen ő az, aki látta a testemet átalakulni, és biztos vagyok abban, hogy most még szebbnek talál, mint korábban, mert tudja, mi mindenen mentem keresztül" - mondta Jolie a W magazinnak adott interjúban. "Ezért pedig én is szebbnek és szexisebbnek érzem magamat."

A színésznő azt is elárulta, korábban "meg sem fordult a fejében", hogy gyerekeket szüljön: amíg nem ismerte jelenlegi kedvesét, úgy gondolta, "elég lesz neki az adoptálás is".

"Egyik pillanatról a másikra megnyíltam, és hirtelen gyereket szerettem volna szülni neki" - mondta Jolie. "Nem tudom megmagyarázni, miért. De nagyon megnyugtató volt látni, ahogy a két örökbefogadott gyerekkel viselkedik. Brad tökéletes apa. Nagyon tisztelem és szeretem őt, mert segít küzdeni, és elfogadja azokat a dolgokat, amelyek nekem fontosak."

A Mr. és Mrs. Smith című film két főszereplője 2005-ben már szerepelt együtt a W magazinban.

Jolie és Pitt jelenleg hat gyereket nevelnek: három örökbefogadottat (Maddox Chivan 6, Pax Thien négy, Zahara Marley pedig 3 éves) és három sajátot (Shiloh Nouvel két éves, az ikrek, Vivienne Marcheline és Knox Léon pedig három hónaposak).