Gyurcsány Ferenc visszatért - kövesse percről percre
2010. március 19. 15:38
Új szakasz
Az előzetesen meghirdetett programmal ellentétben mégsem a Syma-csarnokban lesz Gyurcsány Ferenc rendezvénye, hanem a Körcsarnokban - közölte az érkező vendékekkel néhány ember a Syma-csarnok bejáratánál. Korábban minden meghívóban az szerepelt, hogy a Syma lesz a helyszín, és senki nem jelezte, hogy változás lesz.
A Körcsarnokban komoly biztonsági ellenőrzésnek vetik alá az érkezőket - jelentette az [origo] helyszíni tudósítója, aki szerint többen panaszkodnak a beléptető kapu miatt. Az érkezők többségében idős emberek.
A helyszínen kiosztott program szerint 3 órától filmvetítés kezdődik, Gyurcsány Ferenc pedig fél 5-kor mond majd beszédet. A rendezvényt fél hatkor zárják majd, amikor a program szerint a "hang" megkéri az embereket, hogy énekeljék el a himnuszt. A rendezvényen fellép a Four Fathers együttes is. A helyszínen perecet árulnak, az őszödi beszéd felvételét tartalmazó CD-ket egyelőre nem látta tudósítónk.
Több nyugdíjas nem tud bejutni a rendezvényre, mert annál a bejáratnál, ahol az [origo] egyik tudósítója állt, már minden hely megtelt. Sokan panaszkodnak, hangosan mérgelődnek: "Soha semmit nem tudnak megszervezni, itt vannak a problémák!" - mondta egy idős asszony.
Az őszödi beszédeket tartalmazó CD-ket úgy veszik az emberek, mint a cukrot, a felvételek nagy részét már gyakorlatilag a műsor előtt eladták - tudta meg az [origo] tudósítója. Az egyik vásárló azt mondta, azért veszi, mert még nem hallotta a teljes beszédet, pedig kíváncsi rá. Egy másik, idős férfi azt mondta, ez egy történelmi felvétel, amit az unokáinak is hallania kell.
Több vezető MSZP-s politikus is eljött a rendezvényre, ott van többek között Csiha Judit, Molnár Csaba, Kökény Mihály, Vidorné Szabó Györgyi, Arató Gergely, Tukacs István, és az SZDSZ-es Eörsi Mátyás is.
A műsor előtt a rendezők megpróbálják énekeltetni a közönséget, a Régi csibészek című nótával próbálkoznak.
A váratlan helyszínváltozás - az érkezők átterelése a Syma-csarnok helyett a Körcsarnokba - azt jelenti, hogy a rendezvényt végül jóval kisebb teremben tartják. A Syma-csarnok befogadóképessége ugyanis 4000 fő, de mobil lelátókkal akár 10 000-en is beférnek, míg a Körcsarnokba legfeljebb 2600 ember fér el.
"Mindig is kedveltük Gyurcsány Ferencet, és a kormányzásával sem volt bajunk" - mondta a helyszínen néhány idős szimpatizáns, akik állították, "csak Gyurcsány akadályoztatása" zavarta őket az elmúlt években. Ők azt szeretnék, ha a politikus maradna a politika élvonalában, egyikük azt mondta, "jó lenne, ha Gyurcsány kiválna az MSZP-ből, vagy őt hagynák ott a többiek". Ugyanezt a gondolatot fogalmazta meg egy másik szimpatizáns, egy 68 éves férfi, aki szerint lehet, hogy Gyurcsány 1-2 éven belül egy szociáldemokrata pártot fog alapítani.
Navracsics Tibor, a fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, hogy Gyurcsány beszéde bizonyítja, mégmindig ő irányítja az MSZP-t. Erre reagálva a helyszínen Molnár Csaba kancelláriaminiszter az [origo]-nak azt mondta: "az MSZP-nek van egy elnöke és egy miniszterelnök-jelöltje, Navracsics pedig csak egy kísérletet tett arra, hogy megossza a pártot. "Navracsics foglalkozzon inkább a Fidesz rendezvényeivel!" - mondta Molnár.
Az MSZP elnökségéből az ígéretek szerint csak Juhász Ferenc jön el a rendezvényre. Kökény Mihály korábbi egészségügyi miniszter a helyszínen az [origo]-nak azt mondta, mindenkinek sok most a dolga a kampányban, de rengeteg megyei elnök eljött, és látszik, hogy a szocialisták meg tudják tölteni a csarnokokat.
A műsorvezető hölgy azt mondja, néhányan még kint maradtak, ezért összébb kellene húzódni. A kintrekedt vendégek ellenére elkezdődik a rendezvény. A bemondó azt kérte a közönségtől, figyeljék a kivetítőket, amiken az elmúlt évek fejlesztéseit mutatják be.
Megérkezett a csarnokba Gyurcsány Ferenc, a közönség felállva, vastapssal fogadta, és azt skandálták: "húzzunk bele!"
Orbán Viktornak igaza van: itt az idő - kezdte beszédét Vitányi Iván. A rendszerváltás nem váltotta be minden ígéretét, most az a kérdés, hogy merre tovább - mondta. A sajtóban van egy olyan közhangulat, ami vitatja, hogy kinek szabad az évet értékelni. Nekem nem tilthatja meg senki - közölte.
Egy idős nőt az őrök fogtak le, amikor be akart bemenni a terembe. A szervezők szerint 3000 ember van benn, de több százan rekedtek kinn.
A szavazók is értékelni fognak - mondja Vitányi, aki szerint a magyarok ki akarnak lépni az évezredes zsákutcából. "Vannak dolgok, amiket elértünk az elmúlt húsz évben, de nem tettünk meg mindent, amit lehetett volna" - közölte, hozzátéve, hogy még mindig sok a szegény ember, akik nem érzik a fordulatot. Ebben az egyik hibás szerinte a politika, a másik a társadalom.
50-100 ember áll az egyik kapunál, akik már nem jutottak be, most kisebb csoportokban próbálják őket bejuttatni. Az emberek nagyon idegesek, többször majdnem feldöntötték a biztonsági kaput. Az egyik forgató tévéstábot a szervezők megkérték, hogy ne vegyék a kínos helyzetet, a szervezők láthatóan nem voltak felkészülve arra, hogy ennyi embert kell kezelniük. Egy biztonsági őr azt mondta, ketten rosszul lettek a tömegben.
A politika hibája az, hogy nem orvosolta a csodavárást, és nem vitték végig a reformokat, például az egészségügyben vagy az oktatásban - mondja Vitányi. "Mi szakítottunk a hazugságok rendszerével" - tette hozzá. "Harcolni kell a jobboldali uralom ellen"- mondja.
Gyurcsány tanácsadója, Gréczy Zsolt idegesen fogja a fejét a tolongás láttán
A bizonságiak arra kérik a kint rekedteket, hogy nézzék Gyurcsányt a kivetítőn. Többen elmentek, sokan még reklamálnak.
Gyurcsány Ferenc fellép a színpadra és elkezdi beszédét.
Sokszor szenvedélyes vagyok. A szenvedély erőt ad, megsokszorozza a hitemet, és néha magával ragad. Olyankor tudok cifra mondatokat mondani - kezdte beszédét Gyurcsány az őszödi beszédre utalva.
Történelmi léptékkel mérve Magyarország történelmének legsikeresebb évtizedét éli, de a polgárok ebből keveset látnak - mondja Gyurcsány, aki szerint az ország ennek ellenére csalódott, és végtelenül türelmetlen a jövőt illetően, ez pedig letaglózó erejű.
Gyurcsány szerint a szocialisták utat akartak nyitni a nyugat felé. A Széchenyi, Deák, Ady, Márai, József Attila és Göncz Árpád által kijelölt úton indultak el, hogy "a nyugat partjainál" kössenek ki végül.
Meleg van a teremben, a lelátókon ülők papírral legyezgetik magukat. A beszédek előtt a műsorvezető megkérte az embereket, hogy vegyék le a pulóvereket, és bírják ki ezt a másfél órát. A lelátókon a színpadtól távol maradt húsz-harminc üres hely.
2002-ben a szocialisták kellettek ahhoz, hogy ne csak 3 hetente ülésezzen a parlament, ahogy azt a Fidesz-kormány bevezette - emlékeztetett Gyurcsány. Ma természetes, hogy az ellenzék ellenőrizheti a kormányt, de nem volt ez mindig így - mondta.
Összefoglalóját Gyurcsány Medgyessy Péter kormányának száz napos programjával kezdte. Azt mondta, Medgyessy ingyen adott tanszert a nélkülözőknek, és a mai napig ad naponta meleg ételt a legszegényebb sok százezernek, "a baloldal dicsőségére és tisztességére". A sikerek után kitért arra is, hogy a szociális juttatások mértéke fenntarthatatlannak bizonyult, a gazdaság nem tudta megtermelni ezt. A jóléti rendszerváltást mégis 2002-re lehet datálni szerinte.
Gyurcsány szerint nem veszett el az a törekvés, amely 2002 óta mozgatta a kormányokat. A volt miniszterelnök emlékeztetett, hogy a nyugdíjak még mindig sokkal nagyobbak, mint Orbán idején, és a nyugdíjasok nem nyomorban élnek. "Magyarország ma jobban él, mint 2001-ben" - mondta.
A jóléti rendszerváltás jelentős része 2006 után elenyészett ugyan, de azok az épített eredmények, amik eközben születtek, megmaradtak - mondta. Szerinte minden településen épült valami, rengetegminden lett szebb, jobb élhetőbb. Az elmúlt 8 évben több autópálya épült, mint az elmúlt 40 évben összesen - mondta, és a nagy vasútépítő, Baross Gábor teljesítményéhez hasonlította a szocialista kormányoknak ezt az eredményét. Az autópályák után a hidakat és az újonnan épített lakásokat is az eredmények között emlegette. Hozzátette, ez nem a kormány, hanem a magyar emberek eredménye.
A 2006-os reformporgram Gyurcsány szerint arról szólt, hogy teremtsenek új, nyugatos rendet az országban. "Felnőttek akarunk lenni politikai és társadalmi értelemben" - mondta. Szerinte a reformprogrammal az ország olyan utat tehetett volna meg, amire korábban az ország nagyjai bátorították. Az ország egy része szerinte megijedt ettől az úttól, de attól még a kormánynak és támogatóinak Gyurcsány szerint igaza volt.
Nem azért nem mentünk messzebb, mert nem akartunk, hanem mert elgáncsoltak minket - mondta az egészségügyi reformról, hozzátéve, hogy nem csak pénz kell az egészségügy rendbetételéhez. Az egészségügy után az oktatás helyzetének problémáit kezdte sorolni, és itt is a reform szükségessége mellett foglalt állást. A reformprogram szerinte 2006-ban megrekedt, és a Fidesz által szított, kíméletlen politikai háborúskodás áldozata lett.
"Rosszul mértem fel erőinket, türelmetlen voltam, és azt hittem, hogy az igazságunk és az akaratunk önmagában elég lesz a győzelemhez" - mondta önkritikát gyakorolva Gyurcsány. Azt mondta, nem vette észre a különbséget a választók tapintható reformszándéka és reformképessége között. "Nem elegendő a reformszándék, ha a túlnyomó többség nem akar velünk jönni" - mondta. "Azt hiszem, elhibáztuk, amikor azt hittük, hogy a többség támogatása nélkül átvisszük az országot a túlsó oldalra" - tette hozzá.
2008 őszén a válság miatt nehéz döntéseket kellett hozni - mondta. Világos lett 2009 márciusára, hogy a harmadik válságkezelő csomag elfogadásához komoly személyes áldozatot kell hozni. Azt mondta, a "lemondásával kikényszerített kormányváltás" teremtette meg ennek a lehetőségét, amiben jól vizsgáztak a szocialisták és a szabad demokraták is. Az új miniszterelnököt, Bajnai Gordont tisztességes, becsületes embernek nevezte, aki jól csinálta, amit tett, és jó ember maradt. "Magyarországnak sok ilyen emberre lenne szüksége, mint Bajnai Gordon" - mondta. Az [origo] egyik tudósítója körül ülő hallgatók erre hangosan helyeseltek, és ismételgetni kezdték, hogy "jó ember".
Gyurcsány azt mondta, 2002 óta nem demokratikus vetélkedés, hanem nyílt, uszító politikai háborúskodás folyik Magyarországon, pedig nem természetes, hogy így kelle lennie. Ennek a háborúnak szerinte nem a baloldal, hanem Magyarország a kárvallottja: ebben a háborúban ugyanis az ország elvesztette morális viszonyítási pontjait - mondta. Azt mondta, vitatja, hogy hazafiasan jár-e el az ellenzék, amikor nem biztatja az országot, hanem azt sulykolja, hogy az ország kullog, lemaradt és nem ér semmit. A kormány adott okot a kritikára, az ország viszont nem adott okot arra, hogy összezúzzák a tartását - mondta.
Gyurcsány a Fidesz támogatóihoz is kérdéssel fordult: Tényleg azt gondolják, hogy demokraták azok, akik olyan kifejezéseket használnak, mint az ocsmány, a féreg, a korcs, a szemét? A volt miniszterelnök ismét számon kérte, hogy Orbán nem határolódik el a szélsőségesektől. Azt is a szemére vetette, hogy a Fidesz semmit nem mond el a programjáról: "a semmihez képest a bármi is hazugság" - mondta. Szerinte ez a magatartás annak az erkölcsnek és azoknak a választóknak az elárulása, akikre a Fidesz hivatkozik. "Azt gondolom, hogy ez gyávaság és árulás" - mondta. "Ez a jobboldal vezetőinek gyávasága és árulása", a jobboldal szavazóinak megtévesztése - mondta.
A 2006-os tévészékház-ostrommal kapcsolatban azt mondta, nem lehet a rendőrökkel szemben a rendbontók oldalára állni. A Fidesz a rendbontók oldalára állt, és ezen az sem változtat semmit, ha a rendőrség jogot sértett - mondta. Ha jogsértés történt, azt szerinte ki kell vizsgálni, "esetleg" meg kell büntetni. Szerinte a demokratáknak és a Magyar Köztársaság híveinek a rendőrség oldalára kell állni, ha a köztársaság intézményeit megtámadják.
A Jobbik szimpatizánsaihoz szólva azt mondta, látja, hogy Magyarország a szűkülő lehetőségek országa, és sokak helyzete kilátástalan. Viszont azt mondta, nehezen érti, hogy bármilyen csalódás hogyan fordulhat abba, hogy akik büszkék magyarságokra, azok tömegesen fordulnak uszító módon magyar emberek más csoportjaival szembe. "Nem láttam még olyan vitát, amit düh, agresszió,fenyegetés megoldott volna" - mondta. "Nem ismerek radikális demokráciát" - jelentette ki.
Gyurcsány arról beszélt, hogy a Fidesz és a Jobbik szerinte egyaránt antidemokratikus. "A Fidesz legfeljebb az antidemokratikus erők egy enyhébb formája" - mondta: "Orbán attól nem válik demokratává, hogy a Fidesznél is van szélsőségesebb erő".
Gyurcsány köszönetet mondott a kitartó híveiknek, akik nélkül "nem tudták volna kiállni az első, 2006-os őszi rohamot sem". Azt mondta, csodálja az ő erejüket, és azt, hogy mindig mellette álltak.
"Minden esély megvan rá, hogy hárompárti parlament lesz - mondta, hozzátéve: ebből szerinte az egyetlen demokrata párt az MSZP lesz. Azt kérte a magyar demokratáktól, hogy támogassák Mesterházy Attilát ebben, majd hozzátette: a választással ennek a küzdelemnek nem lesz vége.
Bármi legyen a választás vége, tudom, hogy sokan osztoznak velünk egy jobb Magyarország hitében - mondta. Pár hét múlva az ország az elmúlt 20 év legnagyobb választása előtt fog állni - tette hozzá, majd közölte: ő az MSZP-re fog szavazni, "Magyarországért, a köztársaságért".
Kissé izzadtan, kipirosodva lépett le a pódiumról Gyurcsány - jelentette a színpad széléről az [origo] tudósítója, aki szerint a volt miniszterelnök szemmel láthatóan kimerült a hosszú beszéd alatt. Az [origo] kérdésére, hogy mik a tervei a választások után, valamit röviden válaszolt, de szavait a gratuláló szimpatizánsok gyűrűjében már nem lehetett érteni, és szinte azonnal eltűnt a függöny mögött.
A beszéd után két szimpatizáns, a Veszprémi-házaspár az [origo]-nak azt mondta, nagyon tetszett nekik a beszéd, különösen a lelkesítő rész. "Utáljuk a háborúskodást, amit a Fidesz szít" - mondták, hozzátéve: arra számítanak, hogy Gyurcsány nem fog színre lépni a választások után, mert "annál értelmesebb". A férj hozzátette: "Talán csak 10 év múlva, de akkor meg már minek". Egy másik idős szimpatizánsnak, Bánszky Andrásnak az a rész tetszett, amikor Gyurcsány arról beszélt, hogy egységbe kell kovácsolni a baloldalt: ezért is helyteleníti a párton belüli felzúdulást, amit Gyurcsány beszéde váltott ki. Egy másik, az [origo] által megkérdezett vendég "nagyon őszinte beszédként" írta le Gyurcsány felszólalását. "Több ilyen kellene" - jellemezte tömören a beszédet az idősebb úr.
Az MSZP elnökségének egyetlen jelenlévő tagja, Juhász Ferenc az [origo] kérdésére azt mondta, hogy tetszett neki a beszéd. "Csalódniuk kellett azoknak, akik itt valamiféle zászlóbontást, pártszakadást vagy belső konfliktus vártak. Nyilvánvalóvá vált, hogy az MSZP Gyurcsány Ferenccel együtt a demokratikus oldal egyedüli képviselője" - mondta Juhász.
"A kampány hajrájában vagyunk" - ezzel magyarázta Budai Bernadett, az MSZP szóvivője, hogy miért egyedül Juhász jelent meg a párt elnökségéből. Hozzátette, hogy azért tetszett neki a beszéd, mert szerinte fontos feleleveníteni, hogy mi történt az elmúlt 8 évben. Az emberek hajlamosak elfelejteni azt, hogy például a három hetenkénti parlament hetenkéntire való visszaállításával kellett kezdeni a kormányzást. Szerinte fontos kiemelni, hogy "a hibák mellett jó is van".
"Pont erre számítottam, hogy nem szidalmazza az ellenzéket, tárgyilagos lesz, és önkritikus is" - mondta a beszéd után az [origo]-nak egy nyugdíjas korú hölgy. A Himnusz után gyorsan távozó közönségnek tetszett a beszéd: volt, aki azért dicsérte Gyurcsányt, mert önkritikus volt, de azért megjegyezték, "azokról a dolgokról, amikkel most tele van a sajtó, a csalásokról" nem beszélt. Igaz, nem is lett volna ideillő - mondták.
Az [origo] által megkérdezett hallgatók közül sokan azt mondták, azért tartott Gyurcsány beszédet, hogy lelkesítse a szavazókat. "Minden pártba kell egy ilyen ember, aki felrázza a szavazókat. Mesterházy se rossz, de ő még fiatal, kell még neki idő, nem akkora egyéniség, mint Gyurcsány" - mondták. Volt olyan is, aki azt mondta, azért tartott beszédet, mert "az embereknek igénye van rá".
Szabó Zoltán szocialista képviselő is elégedett volt a beszéddel, azt mondta, nem akarja dicsérni Gyurcsány retorikai teljesítményét, mert erre semmi szüksége. A beszédet tisztességesnek és hatásosnak, érzelmi közösséget teremtőnek nevezte. Szerinte Gyurcsány azért beszélt, "mert felkérték rá", és mert mozgósítani akarja a kiábrándult szocialista szavazókat.
Új szakasz