Kétéves csúcson az olaj ára

olajkutatás, olaj, olajkút
[Oilfield pumpjack, Canada] A pumpjack at an oil drilling site at sunset.
Vágólapra másolva!
Úgy tűnik, hogy magához tár az olaj árfolyama, a Brent-keverék 2015 nyara óta került először 60 dollár fölé. Az emelkedés egy várható OPEC-döntésnek köszönhető, a 60 dolláros határt már elégségesnek találják a legnagyobb kitermelő országok.
Vágólapra másolva!

2015 júliusa óta nem látott magasságokban a kőolaj hordónkénti árfolyama. Hétfőn a Brent-keverék 60 dollár felett nyitott, amire nem volt példa több mint két éve.

A Brent-olaj jelenlegi árfolyama 60,26 dollár.

Rég nem látott magasságokban az árfolyam Forrás: Investing.com

Az emelkedés mögött az áll, hogy az OPEC bejelentette, hogy a tagállamok megegyeztek abban, hogy jövő év végéig meghosszabbítják a kitermelési moratóriumot,

azaz napi 1,8 millió hordóval kevesebb olajat termelnek ki a kartell országai.

A moratórium jelenlegi határideje 2018. március 30-a, ezt nyújthatják meg várhatóan kilenc hónappal a november 30-i bécsi találkozón. A legutóbbi csúcs alkalmával az árfolyam beszakadt.

Illusztráció Forrás: AFP/Mint Images

A keverék árfolyama hosszú idő óta először múlt hét pénteken törte át a 60 dolláros határt, akkor 0,2 százalékot emelkedett – írja a MarketWatch.

Nem csak Brent emelkedett, a WTI is 0,2 százalékkal drágult, az október 6-ig havi 49,29 dolláros mélypontról 54 dollárra erősödött.