Uralkodó - BMW 535d

Józan paraszti ésszel nehezen felfogható, mi történik mostanság dízelfronton. Mindegy, lényeg, hogy a BMW 535d az egyik legjobb autó, úgy mindenestül.

Már ülök benne, megyek vele, felettébb óvatosan. Hamar levágni, hogy ez az autó, amit egyszerűen mindenki megbámul, annyira ott van. Annyira BMW. Még a korosodó osztrák úriember is elismerően mosolyog, és nem tágít mellőlem az Üllőin - egy M5-ben szerénykedve... Brutálagresszív, gyönyörű. Parkolok, farkasszemet nézünk, én általában nem vagyok ilyen, de. Úgy érzem, be akar kapni, lenyelni, felőrölni és csúnyán kiköpni. Vesebetege lettem.

Oldalról persze a félelmetes kerekek dominálnak. Nem is értem, olyan egyszerű az autó vonalvezetése. Éppen ezért maga a tökély. Ahogy a hátsója is. A hármasé nekem - a lámpák miatt - elszabott, a hetesé túl nagy, ez így bezzeg nagyon rendben van. Még az is tetszik, hogy nem dupla-dupla a kipufogója, az már sok lenne a jóból.

Kész. A nem sportkocsi-kategóriában ennél sportosabb test, alak, forma nem hiszem, hogy van. A másik meg az, hogy ezt, őtet optikailag tuningolni kvázi baromság, fölösleges, már-már büntetendő - leszámítva a gyári M-csomagot. Lelki szemeimmel, ha lennének, látnám a tengerentúli (vagy szovjet) reppereket, neppereket nyakukban, kezükön, lábukon, fülükben, szemöldökükben, egyéb testrészeikben a mázsányi fuksszal, amint Bömösükre rázúzzák a még nagyobb kerekeket, az aranyfelnit, jaj.

Mondjuk az sem semmi, ami idehaza tapasztalható BMW-ileg. De hagyjuk, gyönyörködjünk inkább hosszú percekig a papucsokban - a tesztautó 18-as felnijeire elöl 245/40-es, hátul 275/35-ös, defektmentes gumit húztak. Észveszejtő. Tökhülyeség, meg egyáltalán nem praktikus (magyar "utak") meg iszonyat pénz, de akkor is. Mesés. Meg még ott azok a drabális féktárcsák és -nyergek, és visszakúszva hátra azt se nem hagyjuk figyelmen kívül, hogy a kipufogó az M-esek fele, a fél felében pedig ott egy kis szelep, nyit és zár, zenél.

Hopp, újfent elöl vagyunk - nyissuk hát föl a motorháztetőt! Az 535d típusjelzés csalós, hiszen ez is "csak" egy háromliteres, hathengeres, mezei dízelmotor (részecskeszűrővel, beépített üzemanyagfűtéses üzemanyagszűrővel, pöccre induljon Moszkvában), viszont a 30-ashoz képest neki van még egy turbója (változtatható geometriájú kettős turbófeltöltő), és hát a különbséget valahogy meg kellett mutatni. Én mondjuk az 530btd, de minimum bd név mellett döntöttem volna, biturbódízel, de sok betűt nem szokás, nem BMW-szokás a számok mögé aggatni, ráadásul meg ki sem kérték a véleményemet, amikor.

Szóval két turbó dolgozgat azon, hogy 535d-nk úgy közlekedjen, ahogy, mégpedig együtt vagy külön. A kisebbik feltöltő alacsony fordulaton igyekszik feledtetni velünk a turbólyuk létezését, majd belép a nagyobbik is, hogy aztán 2500-as fordulattól egyedül ő végezze el a piszkos munkát (maximum 1,8 baros töltőnyomással). Dízelektől szokatlan 5000-es értékig lehet elforgatni a motort, a folyamat pedig majdnem olyan, mint a benzineseknél.

Az 560 Nm-es nyomatéktengerből több mint 500 már 1500-tól a rendelkezésünkre áll, 2000-es fordulattól pedig minden a miénk, az egész világ. A 272 ló 4400-nál tombol, ez is igen magas érték a kategóriában. És a motor járása, hangolása, megkockáztatom azt a szót is, hogy stílusa, szóval a mindene egyben a sofőr mindene is, hiszen bitangmód húz az elindulástól a végsebesség közeléig, nincs komoly torpanás, nincs elerőtlenedés, semmi cécó, pusztán sportosan limuzinos, túrásan luxus, szemtelenül egyértelmű, nemnormálisan tiszta demonstráció.

És még hangja is van hozzá. Erőművi. Isteni. Olyan garázsmetálos, muszájból elfojtott. Eszement gázreakcióval. És az eredményféleségek: minek is tagadnám, de nem is egyszer óra szerint 257-tel haladtam akkora biztonságérzetben és olyan magától értetődően, hogy azt még most sem tudom hová tenni. Természetesen csak pártíz másodperc erejéig, de akkor is. Egy, a megengedettnél azért szintén jóval tempósabb sztrádázásnál is meg olyasmik vannak, hogy gázpedálra rálép, és mindig útban van valaki. Hogy lehet ilyen lassan menni a belső sávban? Kábé 170-nel... Tényleg emelkedőn vagyunk? Ésatöbbi.

Azt kell, hogy mondjam, autópályán verhetetlen az 535d. Kényelem a köbön, de nem az a nyúlós, elértem az utazót és tartom, hanem az a bármelyik pillanatban annyival tépek, amennyivel csak akarok és tudok (a lehetőségekhez mérten). Amúgy meg a korrekt 130-140 pontosan olyan, mintha állnánk. Hang, zaj, vibráció nulla, és ott a tudat, hogy majd' kétszer ennyivel is akár, ha. Zseniális.

És akkor arról még szó sem volt, hogy mindeközben 10-11 liter az átlagfogyasztás, ami ehhez a pusztító erőhöz (és hát a méretekhez, a tömeghez, illetve az osztályhoz viszonyítva) nevetségesen kevés. Finoman eldöcögve (azaz simán tartva bárki és bármi más sebességét) a gyári érték közelében is tartható az étvágy, ami már kvázi idegesítő. És az sem mellékes, hogy nem kell sűrűn tankolni - ez is kényelmi plusz, nem is kicsi.

És egyáltalán nem hiányzik a kézi váltó - a hatsebességes automatát csak szeretni lehet a röpke megszokás után. Városban pláne üdvös - kell a francnak az a fránya kuplung. Onnan szabadulva meg érdemes sportos állásba tenni a kart, vagy hát motoszkáló jobbunkat is aktiválhatjuk, fel és le, szekvenciálisan, jó játék. Miként a DTC gomb is, amellyel köszönettel visszautasítható az elektronika segítsége. Egy nyomás, és még több az élvezet, még vadabb a hátsó kerekek tánca, nyomva tartás, és ember legyen a talpán, aki. De aftung, ésszel, mert az 535d tényleg durva, nagyon.

A futóműről, a fékről, a kormányzásról szintén csak magasztalva tudnók szólni. Utóbbiból ráadásul aktívat is rendelhet a vevő, és azt fogja tapasztalni, hogy minden helyzetben uralja a járművet, az út minden centijét érzi, parkolásnál meg a szokásosnál sokkal kevesebbet kell tekergetni a volánt.

Még a parkolásról, a manőverezésről, a városról jut eszembe, hogy az ötös még éppen akkora, hogy nem okoz állandó fejfájást a mindennapokban. Persze kell a radar, "sokba fáj" egy kis padkázás is. De pénzügyekről majd a végén, addig még arról pár szót, hogy a külsőhöz és a menetteljesítményekhez képest a beltér picit csalódás, lehetne kevesebb a műanyag, több és praktikusabb a tárolórekesz. Viszont itten meg az ülés az abszolút kárpótlás. Én ilyen jó, kényelmes és mégis sportos fotelben még nem csücsültem! A tesztautó feláras, főfőnöki ülése ugyanis minden létező irányban és elemében mozog, hogy elektromos és bőr, evidens.

A többi puccos extra ugyancsak az, nem is sorolom. Lényeg, hogy jókedvvel száll be, utazik, majd kényszeredik ki belőle Fortuna kegyeltje. Ja, hely is van bőven, hátul is - kedvenc csomagjaink is vidáman és sokan elférnek. Nyilván legszívesebben ők is előre merészkednének, vezetnének, markolásznák a nem nagy és nem vékony volánt, nyomkodnák a nem kevés, de könnyen tanulható gombot multikormányostul, I-Drive-ostul, mindenestül, bámulnák a Head-Up-Displayt, a szélvédőre vetített adatokat, parancsokat, a 257-es értéket látva szemlesütéssel egybekötött vigyorhullámon lovagolva, aztán józanodva agyhelysorvasztót fékeznének, vigyázni másokra, mindenkire, meg a jogsira is, jaj, vinni kell vissza az autót, lejárt az idő.