Az Euroring motoros szemmel

Az [origo] motoros rovatának kicsiny, de annál lelkesebb csapata az utóbbi időben úgy rákapott az Örkény melletti Euroringre, mint a nyugdíjas klub az ingyenes Viagra-termékmintákra. A délutáni lábtartókoptatások természetesen nem múlhatnak el nyom nélkül egy ilyen grafomán társaságban. Képes-videós beszámoló.

Bennfentes, megélhetési újságíróként ott voltam a 2004-es szeptemberi avatáson, mikor is még javában építették a pálya egyes részeit. Akkor autóval lehetett néhány kört megtenni a még poros, munkagépektől helyenként kicsit sáros pályán, de az érzés így jóleső volt egy ilyen autó-, és motorbuzi egyed számára, mint én vagyok, hiszen egy újabb olyan hely épült, ahol a magamfajták kiélhetik alantas száguldási hajlamaikat. Érdekes módon autóval jó párszor köröztem rajta az elmúlt években, míg motorral csak idén vetődtem ki rá először.

Ennek több oka is volt; a Hungaroring lényegesen közelebb fekszik, ráadásul több tapasztalt, általam tisztelt motoros cimbora is csak összehúzta a szemöldökét az Euroring szó hallatán és a bukótér hiányáról beszéltek, meg arról, hogy azon a kis kacskaringós pályán nem élvezet a karistolás. Aztán szép lassan kiderült, hogy az örkényi aszfaltról szakszerűen nyilatkozók még csak a pálya közelében sem jártak, ráadásul a motoros baráti társaság egy része szépen odaszokott, így én sem húzhattam tovább, motorral is ki kellett látogatni.

Az első alkalommal azt gondoltam, hogy majd szépen mindenkit körbemotorozok a rutinommal, és új pályacsúccsal a nevem felkerül majd egy kis réztáblára az aulába, vagy valami ilyesmi. Ehelyett egy teljesen új aszfaltcsíkon találtam magam derék motorom nyergében, az autókkal megszokott íveket, féktávokat, kanyarkombinációkat szépen el lehetett felejteni és újratanulni elölről az egészet.

Az első pár kör alatt azt gondoltam, hogy elfelejtettem motorozni, úgy kóvályogtam a kanyarok között, mint egy igazi balfék. Aztán szép lassan elkezdtem gyűlölni a motoromat, utána meg azokat, akik féktávon előztek meg, azokat, akik a kanyarokban motoroztak körül, azokat, akik az egyenesekben suhantak el mellettem, és végül már a fecskéket is utáltam a pálya felett. Az első pihenő alkalmával a gumira próbáltam kenni az egészet a cimboráknak, meg arra, hogy két kanyar is megtöri a pálya lendületét, meg különben is reggel már éreztem, hogy ez nem az én napom, el van ba...va az egész.

Az általános kiröhögés után a kezdeti görcsös hozzáállásom még görcsösebb lett, amit újabb és újabb elrontott féktávok, katasztrofális kanyarívek és ritmustalan motorozás jelzett. Összeomolva gubbasztottam bőrruhám mélyén a büfében, és a visszavonulás utáni időszakot tervezgettem, mint muskátlinemesítő, esetleg aranyhaltenyésztő. Szerencsére az autósmozikban ámokfutó, nem mellesleg lelkes motoros és Euroring-fan Bertalan kolléga rábeszélt egy utolsó menetre, szép nyugiban, amolyan levezetés gyanánt, csak bele a naplementébe.

Fáradt felkászálódás, frusztrált kikanyarodás a pályára, majd fel ötödikbe és ott is hagyva, egyenletes tempóváltások és szinte fékezés nélkül. Csodák csodája, a lendületből való, laza motorozástól egyszeribe' kinyílt előttem a pálya, kijöttek az ívek, megjött a kanyartempó, leért a lábtartó, és igazi örömmotorozásba csapott át az egész napos rémálom. Azóta, ha nem is minden héten, de viszonylag sűrűn kijárok az immár motoron is barátságos pályára egy kis lábtartó-könnyítésre és feszültségoldásra. Ajánlom mindenkinek, jobb mint bármilyen nyugtató.

Egy kis mozizás

És aki idáig eljutott, annak egy kis vizuális csemege: Albert Ádám kolléga CBR-jére szépen felraktunk egy kis kamerát, hogy megörökítse az ügyetlenkedésünket. Szegény Ádámnak nem kis önuralmába telt, hogy mögöttünk motorozzon egy-egy kör erejéig, csoda, hogy nem aludt el a paripáján.

Aki szeretné a pályát visszafelé is megnézni egy ezres Yamaha Fazer kipufogójának a magasságából, itt megteheti. Ezeken a kockákon a pálya ügyvezetője, ifj. Oláh Gyárfás száguldozik Brindzik Lászlóval a sarkában, aki egy 749-es Ducatit nyüstöl.

Nógrádi Attila