Nem volt meglepő, hogy a 206 CC sikere láttán a Peugeot az utód 207-esnek is elkészítette a nyitható tetejű változatát. Az új generáció még feltűnőbb formákkal és fejlettebb műszaki tartalommal áll ki az egyre népesebb konkurencia ellen.
Hatalmas ötlet volt a Peugeot-tól 2000-ben piacra dobni az első, elérhető áron kínált kemény tetős kabriót, hiszen így már olyanok is hódolhattak a szabad ég alatti kocsizás élvezetének, akiknek nem volt pénzük egy második, télen is használható autó megvásárlására, vagy akik féltették volna vászontetős kabriójukat a bicskás vandáloktól. Nem is maradt el a várt siker, hiszen 360 ezer példányt sikerült értékesítenie a franciáknak a 206 CC-ből, ami kiugróan jó eredménynek számít a kategóriában. A konkurenciára gyorsan reagált, és a kis Peugeot sikerét látva az Opel, a Mitsubishi, a Mazda és a Nissan is piacra dobta saját kupé-kabrió kisautóját.
Jókorát nőtt az új 207 CC, karosszériája a 206 CC-hez képest húsz centiméterrel lett hosszabb, nyolccal szélesebb, egyedül a magassága csökkent 7,5 centiméterrel. A 207-es nyitott változat harsány és feltűnő cicaszeme talán még jobban áll, mint a zárt karosszériásoknak, de a kissé vásári benyomást keltő krómozott ködlámpakeretek továbbra sem nyerték el a tetszésemet. Sokkal harmonikusabb képet mutat magáról az autó, ha hátulról nézzük, különösen nyitott tetővel. Ekkor egy, már-már hibátlan arányokkal rendelkező kis kabrió képe tárul elénk, de csukott tetővel már nagyon látszik, hogy a két részből álló tető tervezésénél a jó hajtogathatóság, és nem a harmonikus kupé forma lebegett a designerek szeme előtt.
Újdonság, hogy a tető nyitásakor és zárásakor belül már semmiféle kézi reteszeléssel nem kell foglalkozni, elég csak a kézifék melletti gombot nyomva tartani 25 másodpercen keresztül. Nyári záporok után nem tanácsos egyből kabrióvá alakítani a kocsit, ugyanis az egyébként ügyes mechanika pont olyan szögben mozgatja az első tetőelemet, hogy az az összes rajta maradt vizet az utasok nyakába csorgatja. A nyitás és csukás már nem csak álló helyzetben végezhető, hanem 10 km/órás sebességig mozgás közben is, ami dugóban araszoláskor kimondottan jól jöhet. Ha eközben véletlenül jobban felgyorsulunk, akkor megakad a művelet, és sípolással adja tudtunkra nemtetszését a rendszer. Sajnos a szélvédőkeret, a 206 CC-hez hasonlóan ebben is túlságosan hátranyúlik, ami kissé csorbítja a szabadságérzetünket kabriózáskor, de még nagyobb probléma, hogy ha hátul is ül valaki, akkor az előtte lévő utas homlokát csupán pár centi választja el a sarkától. Két utassal viszont nagyon biztonságos a kis Peugeot, amit az ötcsillagos Euro NCAP törésteszt is bizonyít.
![]() |
![]() |
![]() |
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
A villanyautót is jó lesz vezetni
Jövőre gyártani kezdi a BMW az első nagy sorozatban készülő elektromos autóját, és a három litert sem fogyasztó hibrid sportautóját. Dr. Martin Artl, az elektromos ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
BL: Barcelona-sima, Lyon-szenvedés
Messiék végül simán nyertek. A Lyon megszenvedett az Apoellel.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.