Mercedes E osztály előzetes

Vágólapra másolva!
A 2009-es Genfi Autószalonon mutatja be az E osztály következő, W212 kódjeű generációját a Mercedes. Szögletesebb, karakteresebb karosszériát, és tisztább motorokat kap az 5-ös BMW stuttgarti konkurense.
Vágólapra másolva!

Az autó fényszórói szinte egy az egyben a C osztálytól érkeznek majd, de mégis megmarad a négylámpás elrendezés. Azonban a kistestvérrel ellentétben az E osztályból csak olyan modell készül majd, melyen a csillagos embléma a motorháztetőn lesz, mivel ez jobban imponál a jármű idősebb célközönségének. Szögletesebb vonalainak, hosszabb motorháztetejének, és magasabban végződő hátuljának köszönhetően az új E osztály karakteresebb megjelenésű lesz elődjénél. Bár méreteiben keveset változik, a fejlesztők mindent megtesznek, hogy a jobb elrendezéssel és hatékonyabb helykihasználással a kocsi belső tere is nagyobb legyen az előző generációénál. A műszerfal az S és C osztályos Mercedesek műszerfalának ötvözésével jön létre, és természetesen ebbe is belekerül a Pre Safe rendszer és a távolságtartó tempomat, de megjelenik a sáv elhagyásra figyelmeztető rendszer és a holttér-figyelő asszisztens is.

Az új E osztályhoz elérhető motorok a mai kívánalmaknak megfelelően kevesebb szén-dioxidot bocsátanak majd ki. A típus alapmotorja a négyhengeres, kompresszoros 200-as lesz, de jön a CLS 350-ben már kapható 3,5 literes, közvetlen befecskendezésű (CGI) hajtómű is. A 320 CDI elnevezésű erőforrás kapható lesz a Bluetec nevű kipufogógáz-tisztító rendszerrel is.

Az E osztály sikerét jellemzi, hogy 1993-as bemutatkozása óta világszerte több mint 10,5 millió darab kelt el a járműből. Ám ahogy minden típusnak, az E osztálynak is megvoltak a rosszabb pillanatai. Gondoljunk csak az elektronikai rendszer hibái miatt szükséges 2005-ös széles körű visszahívásra vagy az elektrohidraulikus SBC fékrendszer gondjaira. Az ehhez hasonló kellemetlenségeket az új E osztállyal már mindenképpen szeretné elkerülni a német gyártó, így várhatóan egy sokkal jobb minőségű modellt üdvözölhetünk majd a 2009-es Genfi Autószalonon.

Forrás: [origo]