Detroit nagykövete - Opel Rekord C Coupé (1971)

Az Opel a kisméretű Kadett és az elegáns Kapitän közötti tér betöltésére alkotta meg a Rekord típust. Az új modell sikerét mi sem jelzi jobban, mint hogy több mint két évtizeden keresztül gyártották, közel ötmillió példányban. Egy gyönyörűen restaurált példánnyal illusztrálva mutatjuk be a modell történetét.

A hatvanas évek végén Németország vezető autógyára volt az Opel, 20 százalékos piaci részesedéssel

Ahogy kigördül a garázsból a csodaszép vonalú kocsi, az ember el is felejti, hogy egy európai tömegmárka képviselőjéről van szó. A mai autók zöméből nem készül kupé változat, a sportos kivitel jóformán kimerül abban, hogy a háromajtós karosszériát nagyméretű alufelnivel, ködfényszóróval, esetleg légterelővel és sportkormánnyal látják el. Néhány évtizede azonban még más volt az irányzat, amelyet pompásan illusztrál ez az 1971-es Opel Rekord Coupé: vonalvezetése merészen eltér a lépcsős hátú verzióétól, sokkal lendületesebb, és a hatást remekül fokozza a keret nélküli ajtó. Csillogásban sincs hiány, a hátsó oldalablak elején B-oszlopnak tűnő krómcsík díszeleg, amely az üveggel együtt a kocsi testébe süllyeszthető.

Belül is ízlésesen összeállított autó benyomását kelti a Rekord - nem vakít el a csillogás, de azért bőségesen jutott az ajtókárpitra: fél-paralelogramma alakban végigfutó, sportosságot sugalló krómcsíkozás, és hasonló bevonatot kapott az ablaktekerő kar, a biztonsági zár gombja és a kilincs. A kényelemre nem lehet panasz: hátul is elférni a gyönyörűen elnyújtott tető alatt, és még egy óriási kalaptartónak is jutott hely. Elölről a hetvenöt lóerős erőforrás mély, egészséges ketyegése hallható, amely nagyobb gázadásra élénk dörmögéssé változik. A futómű jól elnyeli az utak egyenetlenségeit, a kanyarstabilitás határát viszont érthető okokból nem teszteltük a szinte makulátlan autón.

Az első ülés támláját előrehajtva lehet hátraülni. Ez még egy ilyen nagy autóban sem könnyű mutatvány

A karosszéria felújítása és a fényezés még az előző tulajdonos nevéhez fűződik, a fékrendszer, a futómű, az elektromosság és a kisebb esztétikai dolgok rendbetétele pedig már a jelenlegi gazda, Wéber János munkája. Ő végezte a motorbeállítást is, amelynek jutalma az autó igen visszafogott étvágya és környezetbarátnak mondható károsanyag-kibocsátása. A beltérhez nem kellett hozzányúlni: sehol egy törött műanyag elem vagy szétszakadt kárpit. A tulajdonos elmondta, ő a harmadik, aki a hajdan Magyarországon forgalomba helyezett Opelt magáénak tudhatja, és fájó szívvel ugyan, de a negyediket keresi, mert a legújabb kedvencek, az MG B-k kiszorítják a garázsból a német autót.

Magyarországi állomány Újlaki Péter, a Magyar Veterán Opel Klub titkárának elmondása szerint hazánkban körülbelül 30-40 darab C Rekord lehet a gyűjtőknél, az A és D sorozatból ennél valamivel kevesebb, az átmeneti B széria és a Commodore A becsült darabszáma pedig még a tíz darabot is alig éri el.

A német jelző ugyan megállja a helyét, ám nem lehet letagadni a márka tengerentúli kapcsolatát. Szerényebb méretben, kevésbé gazdag kivitelben, kisebb motorral, de a rüsselsheimi autók az ötvenes-hatvanas években lényegében a Chevrolet európai megfelelői voltak. Az öreg kontinens akkori típusai közül talán egyik sem viselte magán annyira az amerikai formavilágot, mint az Opelek, illetve angol rokonaik, a Vauxhallok.