A Chevrolet eddig nem igazán tudta levetkőzni a daewoos múltját, de most az új zászlóshajójukkal megint léptek egyet felfelé. Több ezer kilométeres tesztünk alatt volt időnk megtapasztalni, hogy ez már egy nagyon jó autó, csak a műszerfal kidolgozásán és az anyagminőségen lehetne még javítani.
![Forrás: [origo]](http://static5.origos.hu/i/0710/20071016epica11.jpg)
Száguldás, szerelem - ez a két szó nem jutna eszembe az Epicáról, de attól még jó
Adott egy márka, amely a könnyen elérhető, olcsó autóiról lett híres. Adott egy márka, amely egy nagyobb konszern tulajdonába került, de elvileg megmaradhatott volna a neve. Az anyacég azonban úgy döntött, ez a név nem elég jó nekik, hiszen az azonos néven kapható elektronikai termékek körül kialakult helyzet, a különböző gazdasági bizonytalanságok illetve a minőségi kifogások rossz fényt vethetnek az autós cégre is. Kitaláltak tehát egy új nevet az új céloknak. Eleinte azonban nem volt más semmi.
![]() |
|
|
|
Felmerül a kérdés, hogy lehet egy Chevrolet-Daewooról egyszerre ennyi jót írni. Sok vásárló szerint sehogy. Szerintük ezek az autók eleve alkalmatlanok olyan szintű közlekedésre, használatra, mint európai társaik, csak az olcsó autóra vágyóknak lehet elviselhető megoldás.
Tegyük fel, hogy valaha így volt. Sőt, lehet hogy ma sem a kategóriák élvonalát képviselik, de a helyzet biztosan változott. A GM részéről a névváltás volt az első látható lépés, míg az első jeleket a Lacetti mutatta. Azóta azonban jött még két új modell, amelyekből az kiderült, hogy a Chevy még egyet feljebb lépett.
A Captiva elvileg majdnem teljesen megegyezik az Opel Antarával, egyik sem rossz autó. De itt van még az Epica, amelynek ugyan nincs Opel megfelelője, de így is megállja a helyét. Kívülről tetszetős, sőt bizonyos szögekből egészen sportos. Vannak hozzá szép, látványos színek, mint a tesztautó gyöngyház fehérje, de nem ez az egyetlen, amiért megnézték az utcán.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0710/20071016chevrolet.jpg)
A hátsó térkínálat egészen jó, még 185 cm magas sofőr mögött is
Erről az autóról már nem süt, hogy Daewoo, inkább japánnak nézték. Erről már nem gondolták egyből, hogy nem elég jó, inkább csak méregették. Kicsit vonzódtak hozzá, de aztán benézve az utastérbe már lebukott. Igen, a műszerfal kidolgozásán még lehetne dolgozni. Funkcionális, az biztos, viszont kopár, ötlettelen, semmitmondó. Az sem segít rajta, hogy a Saab 9-5-ösből megismert hifi-kezelőegység trónol a közepén, valahogy az egész kicsit igénytelen hatást kelt. Pedig jól felszerelt, jól összeszerelt, aránylag csendes, kellemesen tágas autó.
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
"Akkor jó, ha a sofőr nem ijed meg" - így fejlesztik az autós segédrendszereket
A Magyarországon öt telephellyel működő Continental autós segédrendszereit mutatta be a sajtónak gyulafirátóti tesztpályáján. Az átlagsofőrök igényeit és reakcióit ...
Robben, a lúzer
Két év alatt a negyedik döntőjét veszítette el, kettőben vastagon benne volt.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?