Loeb akár már Korzikán megvédheti világbajnoki címét

Vágólapra másolva!
Nincs ideje a rali-világbajnokság mezőnyének a lazításra, alig pár nappal a spanyolországi futam után Korzika híres-hírhedt szerpentinjein folytatódik a pontvadászat. Loeb az elmúlt hétvégén aratott - sorozatban negyedik -győzelmével olyan helyzetbe került, hogy akár már Franciaországban megvédheti címét, ehhez nyolc ponttal kell többet szereznie Hirvonennél. A JWRC-sek utolsó versenyüket futják idén, a bajnoki cím sorsa még nem dőlt el.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Loeb ötödik vb- elsőségét biztosíthatja be a hétvégén, ezzel Mäkinen rekordját nyugdíjazhatja


Korzikán, a tízezer kanyar versenyén Katalónia után újra aszfalton, de egészen más körülmények között folytatódik a harc a világbajnoki címekért. A francia szigeten az utak keskenyek, kanyargósak, és igen változó minőségűek, helyenként töredezett a burkolat, máshol vadonatúj. Ráadásul arrafelé októberben az időjárás is igen szeszélyes, a magasabbak fekvő utakon nagy esély van a csapadékra. Nagyrészt a korábbról ismerős gyorsasági szakaszok szerepelnek az idei programban, egy olyan van, amelyet hosszú esztendők óta nem használt a mezőny, illetve a vasárnapi utak a tavalyihoz képest fordított menetiránnyal kerültek az itinerbe. A pilóták rendelkezésére - hasonlóan a többi futamhoz - kétféle keménységű Pirelli abroncs áll majd a szervizparkban, előre megjósolható, hogy komoly szerepe lesz a helyes gumiválasztásnak.

Fotó: Bálint Richárd/Topspeed

Tavaly itt Loeb locsolhatta legboldogabban a pezsgőt. Második helyen Grönholm, a harmadikon Sordo végzett


Az utóbbi három esztendőben Sebastien Loeb volt az egyeduralkodó a Monte Carlo Rali mellett hazainak számító futamán, bármilyen végeredmény, amely nem az ő nevével kezdődik, idén is totógyilkosnak számítana. A világbajnoki címért már matematikailag is csak Hirvonen áll vele versenyben, és ha a finn nyolc ponttal kevesebbet szerez, mint a francia (Loeb győz, és Hirvonen hatodik vagy rosszabb, illetve Loeb második, és Hirvonen nem szerez pontot), akkor el is dőlt, hogy a citroënesnél marad az egyes rajtszám.

Fotó: Bálint Richárd/Topspeed

Petter Solberg csak az esőben reménykedhet, ilyen körülmények közt nagyon megy neki Korzikán


Szintén jó eredmény várható Sordotól, aki a legutóbbi három futamon második volt, és Korzikán is dobogóra állhatott 2006-ban, és 2007-ben is. A Ford - amellett hogy minden lehetséges eszközzel Hirvonent támogatja, hogy az utolsó két murvás futamra életben maradjanak esélyei - Duvaltól várhat sok pontot, aki Spanyolországban is csak a csapat döntése miatt maradt le a harmadik helyről. A belga az elmúlt hétvégén alaposan beleszokott a Focus WRC-be, emellett az ő stílusának jobban fekszenek a korzikai szűk, változó minőségű pályák.

Fotó: Bálint Richárd/Topspeed

Hirvonen tavaly nem szerzett pontot, 2006-ban negyedik volt. A legjobbját kell nyújtania, ha a következő futam színhelyére, Japánba is ha világbajnoki esélyesként kíván elutazni


A korábbi évekből még egy győztes indul, Petter Solberg anno szinte hihetetlen körülmények között nyert: a teszten szinte totálkárosra törte az autóját, a szerelők egész éjjel dolgoztak rajta hogy egyáltalán el tudjon indulni, majd az esős pályákon faképnél hagyta a mezőnyt. Neki idén vajmi kevés esélye van az ismétlésre, csakúgy mint Atkinsonnak, és Latvalának, ám mindannyiuk joggal pályázhat a pontszerző helyek valamelyikére. Közéjük sokan befurakodhatnak, például az oroszlánkörmeit az elmúlt futamon megmutató Mikkelsen, vagy a harmadik gyári Imprezát terelgető, a pályákat jól ismerő Tirabassi. Ők megelőzhetik a Stobart és a Suzuki pilótáit is, akik mindannyian inkább murván tartoznak a leggyorsabbak közé.

A JWRC sorozat idei utolsó állomása Korzika lesz, Ogier spanyolországi hibája miatt (toronymagasan vezetett a francia, ám szombaton kicsúszott, és kiesett) nyílt a verseny. Burkart és Gallagher négy ponttal állnak az éllovas mögött, már csak ők esélyesek, az előző futam győztese, Prokop már 12 pontos lemaradásban van.

A verseny csütörtökön a hivatalos teszttel kezdődik, az első éles gyorsasági péntek reggel rajtol.

A világbajnokság állása egyéniben:

1.Loeb/Elena Citroën 96
2.Hirvonen/Lehtinen Ford84
3.Sordo/Marti Citroën59
4.Atkinson/PrevotSubaru42
5.Latvala/AntillaFord37
6.P. Solberg/Mills Subaru36
7.H. Solberg/MenkerudFord 22
8.Galli/BernacchiniFord17


A világbajnokság állása a gyártók közt:

1.Citroën Total WRT 159
2.BP Ford Abu Dhabi WRT 132
3.Subaru WRT80
4.Stobart VK M-Sport Ford55
5.Munchi's Ford WRT22
6.Suzuki WRT20


A Junior WRC állása:

1.Ogier/IngrassiaCitroën34
2.Burkart/KoelbachCitroën30
3.Gallagher/KielyCitroën30


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!