Loeb ötödször is megnyerte a Monte-Carlo ralit

2008.01.29. 16:41

Sebastian Loeb történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy ötödször is megnyerte a Monte-Carlo ralit. Sajnos harcolnia nem kellett, hiszen a második helyen végző, Forddal versenyző Mikko Hirvonen két és fél perccel több időt töltött a kanyargós francia utakon, mint a citroënes ex-tornász.

Forrás: Duen

Még a pilótákat is lenyűgözte a futamokra kilátogatók száma


76. alkalommal rendezték meg a monacói versenyt, amely egyben a 2008-as világbajnoki idény első megmérettetéseként osztotta a pontokat a pilótáknak. Kicsit rossz szájíze lehetett a rendezőnek, a monacói AutoClubnak, hiszen év elején jelentette be az FIA a jövő évi naptártervezetet, amelyben furcsa módon nem szerepelt a patinás verseny. Egy hetet sem kellett várni, hogy a feltörekvő Intercontinental Rally Challenge (IRC) rendezői azonnal lecsaptak a futamra és már meg is egyeztek a hercegi rendezőkkel és jövőre az IRC szezonnyitójaként nézhetjük, ahogy a WRC-k helyett Super2000-es és N csoportos autók fűzik a kanyarokat a francia utakon.

De idén még a vb-mezőny kocsizott a turini hágón. A verseny előtt mutatkoztak be az új és a régi csapatok:
A Citroënnél látszatra semmi sem változott, a kocsi és a csapat is ugyanaz. Persze a C4 WRC-t fejlesztgették a franciák, Sebastian Loeb és Dani Sordo továbbra is a két pilóta és persze a cél, hogy Loeb világbajnoki címe mellé a konstruktőrök díját is szeretnék megszerezni. Persze Fordéknál is hasonló a helyzet. Grönholm nyugdíjban és a két fiatal feltörekvő finn felettébb azon van, hogy bizonyítson. Hirvonen mellé Jari-Matti Latvala került, aki év végén már bizonyította, hogy nem feltétlenül a nagy bukásaival tud bekerülni az összefoglalókba.
A Subaru is hozta a tavalyi formáját. Az új Impreza év közben várható, ráfejlesztettek a tavalyi autóra és továbbra is Petter Solberg és az ausztrál Cris Atkinson akiktől a japánok remélik, hogy a közelmúlt szép eredményeit hozhatják.
Teljes szezonra tervez a Suzuki is. Az SX4 WRC 2007-ben indult ugyan két futamon, de az eredményekről inkább nem beszélnek, hanem a tapasztalatszerzést emelték ki az év végi értekezleteken. Toni Gardemeister és a kétszeres JWRC bajnok Per-Gunnar Andersson a két északi pilóta, akik az SX4 WRC-t hivatottak a legjobb eredményekre sarkalni.

A verseny útvonala is kínált újdonságokat, hiszen a megszokottól ellentétben nem a monte-carlói kikötőben rendezkedtek be a szervizesek és a rajtdobogót sem a kaszinó előtt építették fel. A hercegségtől 400 kilométerre lévő Valence szolgált 3 napig a verseny központjául és csak vasárnap autózott a mezőny egy rövid gyorsasági erejéig a gazdagságáról híres város utcáin.

Forrás: Duen

Már az első nap kiderült, hogy Loeb ugyanott folytatja ahol tavaly abbahagyta


Csütörtökön a rajtceremónia után még két éjszakai gyorson kellett bebizonyítani, hogy a lámpasorokkal felszerelt autók és természetesen pilótáik is maximálisan felkészültek.
A két szakasz eredményeit nézve, kezdett kialakulni a kép, hogy Loeb ugyanott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, ráadásul a dolgát nem nehezíti Marcus Grönholm sem.
A két C4 WRC több, mint fél perccel vezetett a többiek előtt. A verseny első drámáját Latvala okozta, aki az első szakaszon nekiment egy falnak, ezután úgy megsérült a jobb első felnije, hogy kénytelen volt a gyorsasági szakaszon belül lecserélni a kerekét. Egyből 4 perc hátrányból várhatta a folytatást a Ford második számú pilótája.

Pénteken 120 kilométert kellett gyors tempóban autózni, 6 szakaszon.
A féltávnál Loeb és Sordo elégedetten nyilatkozott. Hirvonen szerint kemények voltak az útviszonyok, de örült, hogy tudta tartani a harmadik helyet. Atkinson állt jobban a subarusok közül, hiszen Petter Solberg még az első nap megforgott egy szakaszon és így nem csak csapattársa, de Duval is elékeveredett. Mögötte Galli progálgatta a másik Stobart Fordot.

A verseny talán legpechesebbje a Ford arab pilótája, Khalid Al Quassimi, aki a 6.szakasz utolsó kanyarjában verte oda a Focus WRC-tt és az autó annyira megsérült, hogy 5 méterrel a cél előtt állt meg, és onnan sehogy sem tudott továbbjutni.

A nap végére semmi nem változott, csak a különbségek nőttek.
Loeb már majdnem egy perccel vezetett csapattársa, a spanyol Daniel Sordo előtt. Hirvonen hátránya majdnem másfél perc, Atkinson pedig már a finn mögött jócskán egy perccel lemaradva. A további sorrend: 5. Duval, 6. Petter Solberg, 7. Gigi Galli, 8. Jean Marie Cuoq és kilencedik helyre tornázta vissza magát jari-Matti Latvala.

Loeb örült, hogy kényelmes kocsizással is ennyire el tudott lépni a többiektől és ahogy mondta: még most is lenyűgözi, hogy mennyire népszerű erre a rali, hiszen zsúfolt tömegek között autóztak egész nap. Azt ígérte, hogy taktikusan fog versenyezni. Ez körülbelül annyit tesz, hogy sétakocsizni fog, semmit sem kockáztat...

Előző
  • 1
  • 2
Következő