Küszöbön az új európai emissziós szabályozás

Vágólapra másolva!
Hat év alatt 18 százalékkal kell csökkentenie az autógyáraknak flottáik emisszióját, míg 2015-től az új autók maximum 130 gramm szén-dioxidot okádhatnak a levegőbe kilométerenként - ezeket az új előírásokat készül törvénybe iktatni az Európai Unió.
Vágólapra másolva!

A törvényjavaslat az Európai Parlamenten kívül még a 27 tagország jóváhagyására is vár, de az Automotive News információi szerint a számok megváltoztatása nélkül írhatják alá majd a megállapodást. Ráadásul ez a terv még kegyesebb is az elégedetlenkedő autógyártókkal szemben, ugyanis az eredeti szerint már 2012-től érvényes lett volna a 130 grammos határ, de a hagyományosan sok szén-dioxidot kibocsátó luxus- és sportautókat gyártó Németország elérte, hogy három évvel kitolják a törvény életbelépését.

Valamelyest tovább könnyíti a gyártók dolgát, hogy ha autóik esetleg nem felelnének meg az előírásoknak, büntetésüket egy mérsékelt bírság befizetésével is letudhatják majd. A jelenlegi tervek szerint annak a gyártónak, amelynek modellje mindössze 1-3 grammal haladja majd meg a 130 gramm/kilométeres szén-dioxid-határt, öt és huszonöt euró közti összeget kell majd befizetnie minden eladott kocsija után. Ennél jóval súlyosabb a büntetés mértéke, ha a túllépés nagyobb mértékű. Akkor a bírság minden extra gramm szén-dioxid után 95 euró lesz, azaz mondjuk ha a kocsi 160 grammot bocsát ki, akkor a gyártó minden eladott autó után 2850 eurót lesz köteles befizetni.

A propozíciót egyébként támadják a környezetvédők, mert szerintük a bírságrendszerrel annak hozói behódoltak a gyártók akaratának, ami káros következményekkel járhat a klímaváltozás ellen folytatott széles körű harcban.