Árától függetlenül akár remek autó is lehetne a Peugeot 407 kombi a 2,2 literes, 170 lóerős biturbó dízelmotorral, ám olyan váltóval szerelték fel, amelytől inkább idegesítő lett. De csak városban.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static7.origos.hu/i/0904/20090424peugeot404.jpg)
Egykor megosztotta az embereket a 407-es formája, mára megszoktuk
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
Bátor megállapítást tett egy helyi öreg, amikor leparkoltunk a Peugeot 407 SW-vel a Füredi úti lakótelep egyik háza előtt. Dobozos sörrel a kezében közelítette meg az autót, bátortalanul nézegette egy kicsit, majd kibökte: ő ilyen szép Peugeot-t bizony még nem látott. Elmesélte még, hogy a fia éppen milyen autót vásárolt használtan a napokban, elmondta azt is, hogy a fiatalember annak idején milyen érdekes körülmények között született - végre valaki meghallgatta, beszélt hát mindenről, ami eszébe jutott. És egy Peugeot kellett hozzá, hogy mindez kiszakadjon belőle.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static3.origos.hu/i/0904/20090424peugeot407.jpg)
Nem sok minden változott a modellfrissítéskor a Peugeot legnagyobb kombiján
Volt idő, amikor magam is szépnek láttam a 407 SW-t, az első széria a maga idejében szerintem a legelegánsabb, legsportosabb puttonyos volt, mára viszont kicsit megkopott a formája, nem nyúltak elég bátran hozzá. Amikor van, illetve lesz a piacon egy Insignia kombi, akkor a Peugeot-t nehéz szépnek nevezni, különösen, hogy még mindig hatalmas harcsaszájjal riogatja a járókelőket.
Bemutatása után megosztó volt a 407-féle első maszk, utálták vagy szerették, köztes állapot nem létezett. Most már se nem formabontó, se nem sokkoló a Peugeot megoldása, a 407-es beleolvad az utcaképbe, nem kelt feltűnést. A kombi változat ránézésre is hatalmas mennyiségű cuccot képes elnyelni, de hiába a sok stílusos elem, behemótságát nehezen tudja palástolni.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static1.origos.hu/i/0904/20090424peugeot405.jpg)
Hatalmas túlnyúlások elöl-hátul. Inkább elegáns életmód-kombi, mint teherhordó
Tagadhatatlanul tágas és kényelmes, egy átlagos famíliának bőven elegendő. Elöl-hátul szellős a helykínálat, a vezető- és utasülés meghosszabbított ülőlapja biztos tartást nyújt, a tömés keménysége jól eltalált. Hátul három vállas ember is jól megfér egymás mellett, kardánalagút nincs, a lábak alatt így nincs felesleges akadály. Fejtér tekintetében kicsit rosszabb a helyzet, a kecsesen kanyarított tetővonal miatt a kalap esélytelen, de 180 centiméteres testmagasság felett a baseballsapka viselése is kérdéses. Kárpótol az esetleges kellemetlenségekért a 407 SW debütálása óta népszerű hatalmas üvegtető, melynek hangulatjavító funkciója megkérdőjelezhetetlen, no meg az önállóan is nyitható hátsó szélvédő, de ez persze nem igazi újdonság.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static9.origos.hu/i/0904/20090424peugeot409.jpg)
Kevés autóban van kényelmesebb ülés tízmillió forint alatt
Csomagból alaphelyzetben 500 liter körüli mennyiség fér a 407 SW-be, átlagos helyzetekben ez bőven elegendő, döntögetéssel azonban több mint 1,3 köbméteres raktér alakítható ki. Ráadásul sík a padló, a Peugeot moduláris ülésrendszere ugyanis biztosítja, hogy a támlát teljes egészében rá lehet hajtani az első székek lapjára, a fejtámlákat viszont ki kell emelni ilyenkor. Nemcsak az üvegtető, a világos színek használata is garantálja, hogy vidám hangulat uralkodjon az utastérben, az összképet csak a középkonzol és a bajuszkapcsolók rombolják cseppet.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static3.origos.hu/i/0904/20090424peugeot4012.jpg)
Fél köbméter a befogadóképesség. Egy Thalia többet tud, ez viszont jobban pakolható
Utóbbiak, bár használják őket a PSA minden modelljében, még mindig csúnyák és esetlenek, nem igazán állnak kézre, a középkonzol meg annyi funkciót akar ellátni, hogy átláthatatlanul bonyolulttá válik. Szinte lehetetlen eligazodni a gombok rengetegében, hogy mikor, mit kell nyomni, érthetetlen, miért kellett ennyire túlzsúfolni. Főleg, hogy a csúcsfelszereltségű 407-ben színes képernyős központi kijelző is van.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static6.origos.hu/i/0904/20090424peugeot408.jpg)
Jól mutat a zongoralakk-fekete középkonzol. Nehézkes eligazodni a gombok között
Logikusabb lett volna a funkciók egy részét úgy kialakítani, hogy a központi vezérlőegységen keresztül lehessen elérni őket, ehelyett van a gomberdő és mellette a menü. Érdekesen működik egyébként az elvileg már Magyarországot is ismerő navigációval színesített rendszer - csak azért, mert a megjelenítés nyelvét németről angolra állítottam át, percekig tartó újraindítást kért. Előtte felhívta a figyelmet arra, hogy ez csak járó motorral lehetséges.
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?