Gyorsan frissíthetik a Honda Insightot

Vágólapra másolva!
Máris az Insight hibrid frissítésére készül a Honda, csökkenteni akarja a Toyota Prius harmadik generációjával szembeni hátrányt.
Vágólapra másolva!

Egészen addig produkált szenzációs eladási adatokat Japánban a Honda Insight, amíg meg nem jelent a Toyota Prius harmadik generációja. Áprilisban az Insight került az eladási lista élére, ezt megelőzően egyetlen más hibridnek sem sikerült ez a bravúr, csakhogy Japánban gyorsan változnak az erőviszonyok: a Prius érkezésével jelentősen visszaestek az Insight-eladások, júniusban még a Fit (Jazz) is jobb eredményt produkált az Insightnál.

Főleg a hibrid fogyasztása miatt aggódnak a Honda mérnökei, a legfrissebb japán norma szerint végzett tesztek szerint a harmadik Prius akár 2,6 literes átlagfogyasztásra is képes, amelyre azonos körülmények között az Insight csak 3,3 literrel tud válaszolni. Szeretné csökkenteni hátrányát a Honda, ezért máris frissítené hibridjét.

Egyelőre nem világos, mihez nyúlnának a mérnökök, első lépésben a padlólemezt vizsgálnák felül, hátha néhány aerodinamikai módosítással csökkenteni tudnák a fogyasztást.

Forrás: Honda