Megváltoztak az autótolvajok megrendelései az elmúlt évtizedben: ma a Suzukik legalább annyira kelendők, mint a tízmilliós Audik, csak a lopási technika más. Az elkötött kocsikat nem csak alkatrészdonorként használják, hanem állítólag még öngyilkos merényletekhez is háborús övezetekben. Tóth Tamás, a BRFK gépjárműbűnözés elleni osztályának vezetője, és Sánta László, a Zsaru-CAR-Alapítvány létrehozója tippeket is ad a védekezéshez, ugyanakkor azt is elmondják, hogy miként válhatunk a tolvajok megrendelőivé.

Szerdán a föld alatt találták meg ezt a lopott BMW-t a szentendrei rendőrök
- Ellopták vagy feltörték már valaha az autójukat?
Sánta László (Zsaru-CAR-Alapítvány): -Többször feltörték a kocsijaimat, például a vadászautómat is a Király utcában. Igaz, azt bosszúból, mert előtte megtaláltam egy nagy értékű lopott kocsit, és a tolvajjal telefonon beszélve meghiúsítottam a visszavásárlását. Ez után törték be az autó ablakát, és megrongálták a benne lévő rendszámfelismerő rendszert. Na, erre bepöccentem, raktam bele mindent: a pénzszállító autókban használt ujjnyi vastag zárnyelveket az ajtókba és törésgátló fóliákat az ablakokra. Ha ezek után mégis be tudna ülni a kocsiba a tolvaj, akkor a mozgásérzékelő beindítja azt a nagy palackot, amit a műszerfal alá szereltettem. Ebből füst jön ki az autó levegőztető rendszerén keresztül, így pillanatok alatt a taknya-nyála összefolyik a csibésznek. Ellopni szerencsére még nem sikerült egyik kocsimat sem.
Tóth Tamás (őrnagy, a BRFK gépjárműbűnözés elleni osztály vezetője): - Nekem is volt olyan, hogy egy bizonyos esemény után keletkezett néhány rongálás az autómon, amikor olyan körbe nyúltunk bele egy akcióval. Szerencsétlenen van már pár hosszú karcolás, és ezek a sérülések mindig beleillettek az események láncolatába. Ugyanakkor még nekem sem lopták el a kocsimat.
- Nem mindenki ilyen szerencsés. Évente közel ötezer autót lopnak el országosan, igaz, tíz év alatt megfeleződött a számuk. Tényleg ennyire jó a helyzet?
S. L.: - Szkeptikus vagyok. A magánvéleményem szerint tíz éve annyira javulnak a statisztikák, hogy a végén lassan ott tartunk, hogy már mínuszban leszünk.
T. T.: - Az autólopásokat tartalmazó statisztikákban valójában nincs benne az összes ellopott autó, hiszen a Btk.-ban több különböző kategória szerepel erre vonatkozóan a hitelezési csalástól a hatóság megtévesztésén át a jármű önkényes elvételéig. Ez utóbbi ráadásul azt jelenti, hogy valaki csak az autókázás öröméért lop el egy kocsit, ami régen előfordult egy-egy Ladával, de ma már életszerűtlen. Egy alvázszámot sem azért ütnek át, hogy megtévesszék a hatóságot, tehát jó lenne, ha változtatnának a jogalkotók a törvényen. Akkor a statisztika is valósabb képet mutatna.
- Változott az autótolvajok ízlése az elmúlt évtizedben? Egyáltalán, van olyan autó, amit nem lopnak?
T. T.: - A kezdeti időszakban inkább a német márkákat lopták, Volkswageneket, Audikat, azóta változott a helyzet. Ma gyakorlatilag azt lopják, amit az emberek vesznek, amiből a legtöbb van, hiszen ezeket törik össze a legnagyobb számban, ezeket kell a leggyakrabban javítani, ezekből kell a legtöbb alkatrész.
S. L.: - Annyival egészíteném ki, hogy az elmúlt évtized elején még a szocialista autókat is nagy számban lopták, de ahogy a Ladák, Wartburgok száma mérséklődik az utakon, úgy egyre kevésbé keresik őket. Elviszik ugyanakkor a legmagasabb védelmi szinttel felszerelt luxusautókat.
![FotA3: PA!lyi ZsA3fia [origo] FotA3: PA!lyi ZsA3fia [origo]](http://static1.origos.hu/i/0912/20091203santhalas.jpg)
Le akarták szorítani az útról. Sánta László alapítványa 2500 lopott autó talált meg
- Nézzük meg először a tömegautók eltulajdonításának a menetét a kocsi felderítésétől az ellopásáig. Mondjuk, a megrendelés egy kétéves Suzuki Swiftre szól.
T. T.: - Először is kiválasztják a konkrét kocsit. Ilyen népautókból bőven van mindenhol a városban, de az ideális helyszín a lopásra egy városszéli metrómegálló melletti parkoló. Itt kifigyelik a tulajdonos szokásait, olyan autót keresnek, amelynek a tulajdonosa valahonnan az agglomerációból érkezik minden nap a kocsijával, amelyet letesz a megálló közelében, ahonnan bemetrózik a belvárosi munkahelyére. A tolvajok kifigyelik ezt a napi rutint az első két napon, majd a harmadikon már viszik a kocsit annak tudatában, hogy a tulajdonos biztosan nem zavarja meg őket. A zártörés egy csuklómozdulat. Nagyon fontos szempont, hogy az autó ellopását csak nyolc-tíz órával később fedezi fel a gazdája, amikorra az már a bontóban vagy külföldön van.
- Közismert, hogy a kormány- és váltózárak nemigen jelentenek akadályt, de ma már számos középkategóriás autó is kártyával indul. Ezeket hogyan tudják elvinni?
S. L.: - A parkoló szélén várakozó tolvajok a rádiófrekvenciás kódolvasóval felszerelt saját kocsijukkal odaállnak az éppen a parkolóba beérkező autó közelébe. Miután az megállt, a sofőr becsapja az ajtót, és a távirányítójával rányom egyet, mire a tolvajok a pár méterre álló kocsijukkal rásvenkelnek erre. A pasasnak nem záródik be elsőre, majd rányom még egyet, és ezzel a mozdulattal már rögzítették is az ő úgynevezett ugrókódját. A kódolójuk antennája negyven-ötven méteren belül rögzíti az utolsó bezárási adatot, és azt vetíti vissza nekik. Innentől övék az autó, miközben a tulajdonos semmit sem vett észre az egészből.
![Fotó: Pályi Zsófia [origo] Fotó: Pályi Zsófia [origo]](http://static6.origos.hu/i/0912/20091203brfkgepja1.jpg)
Tóth Tamást még nem hívták fel a tolvajok
- A legdrágább autókat jellemzően mindenféle - biztosnak mondott - védelmi rendszerrel ellátják gyártóik, tulajdonosaik, a modern indításgátlótól a GPS-alapú nyomkövetőig. Ennek ellenére ezeket is ellopják, ráadásul nemritkán zárt garázsból. Honnan tudják, hol kell keresniük? Milyen technikát használnak?
T. T.: - Először is: nincs ellophatatlan autó. Másodszor: ezek az emberek rengeteg pénzt és energiát fektetnek abba, hogy felhajtsák a megrendelt autókat, főleg a kurrens márkáknál. Addig mennek a városban, amíg meg nem látnak egy megrendelt autót, például egy X6-os BMW-t, aztán követik addig, amíg megtudják, hogy melyik garázsba áll be. Itt is kifigyelik a tulajdonos szokásait. Később behatolnak, és megkeresik a motorelektronika vezérlő paneljét. Ez a lelke a kocsinak, egy doboz a motortérben vagy a műszerfalban, amelynek csupán két csatlakozóját kell lehúzni, majd rádugni azokat a saját elektronikájukra. Két perc az egész a bejutástól az indításig. A lopás után pedig nem segít a kocsiba rejtett GPS nyomkövető rendszer sem, mert az GSM-rendszerben működik, mint a mobiltelefon. Márpedig az ezt blokkoló elektronikát egyszerű beszerezni az internetről. A friss tapasztalataink szerint már a motorelektronikát sem kell kicserélni a kocsiban, létezik egy olyan vadonatúj dekódoló, amelyet nem kell csatlakoztatni sehová, mert rádiófrekvenciás. Van rajta két LED, amikor a piros helyett a zöld gyullad ki, bármilyen kulccsal indítható, majd vihető az autó. Ezt a kollégám egy külföldi bemutatón személyesen is megtapasztalta.
S. L.: - Ami nagyon megdöbbentett, hogy kiderült: a dekódolást támogató különféle elektronikákat komolyabb pénz nélkül is megkapják az azokat gyártó mérnököktől a tolvajok. Ha nincs annyi pénzük a tolvajoknak, hogy megvegyék, akkor a készítőik ezeket a berendezéseket úgy állítják be, hogy csak két-három indítást tudnak kezdeményezni velük a tolvajok. Aztán ha újra lesz pénzük, akkor visszavihetik a szakihoz, aki újra beállítja nekik. Olyan, mintha a telefon kártyáját töltetnék fel újra, vagy mintha lízingelnék az elektronikákat.
T. T.: - A rendőrség már lefoglalt ilyeneket. A helyzet az, hogy ez a piac sem különbözik a gazdaság egyéb részétől.

Ezt az S6-os Audit még a hagyományos módszerrel vitték el
|
Karácsonyfa a kocsi tetején - van sikítás Az Autótulajdonosok Érdekvédelmi Szervezetének elnökeként Sánta László 2000-ben, egy Falcon típusú rendszámfelismerő rendszerrel a kocsijában kezdte keresni az utakon, parkolókban a körözött járműveket. Ma 25 jól felszerelt autóval, alapítványként működik a Zsaru-CAR, utóbbi rövidítés a Civil Autókereső Rendszer nevet takarja. Kocsijaikat rendőrök, polgárőrök és civilek vezetik a szabadidejükben, de jellemzően a nap 24 órájában, és olykor a szomszédos országokban is. Az elmúlt kilenc évben közel 2500 körözött autót találtak meg, nemritkán különféle városi rendőrkapitányságokkal együttműködve. Az autókra, egyéb technikákra a pénzt támogatóktól kapják, például a hitelezési csalókat kereső bankoktól. Sánta László szerint ritkán fordul elő, hogy egy-egy megtalált autó tulajdonosa ajándékot ad nekik, pedig nagyon boldogok. "Karácsony előtt azt szoktuk csinálni, hogy a megtalált kocsi tetejére rakunk egy kis fát, és amikor felhívjuk a tulajdonost, hogy megvan az ellopott autója, akkor hozzátesszük, hogy a karácsonyfa alatt találja. Na, amikor meglátják a kocsit a fával, van sikítás rendesen" - meséli Sánta. |
Rodeó hintalovon - Renault Captur menetpróba
Nagy mókamesternek tűnik a Clióból faragott terepjáró, és a lecipzározható üléshuzattól a kesztyűtartó fiókig valóban sokféle hasznos kreténséget is kínál. ...
Rodeó hintalovon - Renault Captur menetpróba
Nagy mókamesternek tűnik a Clióból faragott terepjáró, és a lecipzározható üléshuzattól a kesztyűtartó fiókig valóban sokféle hasznos kreténséget is kínál. ...
Rodeó hintalovon - Renault Captur menetpróba
Nagy mókamesternek tűnik a Clióból faragott terepjáró, és a lecipzározható üléshuzattól a kesztyűtartó fiókig valóban sokféle hasznos kreténséget is kínál. ...
Gáz és alkohol a benzin ellen
A lassan, de biztosan emelkedő üzemanyagárakat két módszerrel lehet kivédeni, vagy lerakjuk az autót, vagy megpróbálunk kitörni a benzin-gázolaj függőségből, és ...
Egyet fizet, kettőt kap - Peugeot 2008-menetpróba
A Peugeot is felszállt a legújabb divathullámra és egy kisautóját továbbpumpálva csinált egy mini szabaidőautót. A Nissan Juke-nak nincs félnivalója, az Opel Mokka, a ...
Százharmincnál beindul a benzinmotor - Porsche Panamera S E-Hybrid bemutató
Autós kártyák ászának született a legzöldebb Porsche: 270 km/h a végsebessége, miközben 3,1 liter az átlagfogyasztása. Sajnos a konnektorról tölthető luxushibrid nem ...
Korai öröm - Volkswagen Bogár 1200 (1954) veterán teszt
Az amit a képen látunk, nem egy közönséges Bogár, hanem egy egyre ritkább alfaj, ovális hátsó ablakairól és a karos indexeiről lehet egyértelműen beazonosítani. Az ...
Rosszaság - Mini Countryman Cooper SD All4-teszt
Nem elég, hogy sportos kisautóból jókora dízel-automata szabadidő-autóvá változott a Mini, csupán egyetlen jó tulajdonsága van, az viszont bőven elég, hogy bárkit ...
Két dudás egy csárdában - Fiat 500 vs. Opel Adam
Casanova hódító hadjárata semmi ahhoz képest, amilyen könnyedséggel a Fiat 500-as elcsavarja a nők fejét, de kemény kihívója akadt: az Opel Adam szemérmetlenül csábít ...
Itt az új csúcs-Mercedes
Szinte mindent lehetett már tudni róla, de hivatalos képeken eddig nem volt látható. Bemutatkozott az új Mercedes-Benz S osztály (W222).
Autózással megspórolható a MÁV jegyáremelése
A Volánbusz tavaly szeptemberi távolsági felárának példáját követve május 15-től gyorsvonati pótdíj néven emeli a vonatjegyek árát a MÁV. Utánajártunk, milyen ...
Mázli, hogy marha jól néz ki - Mercedes-Benz A osztály 180-teszt
Az előző A osztály után valóságos felüdülés ránézni az újra, a bevállalós formaterv után forgolódnak is rendesen. Kár, hogy a belső elbírt volna még egy kis munkát, és ...
Magyarország legőrültebb járműve
Egy békés családi Chevrolet és egy katonai teherautó románcából született, kombájnkerekeken gördül, minden útjába álló akadályt eltipor. Kipróbáltuk, milyen érzés ...
A Ford válasza a Bogárra - Taunus 12m (1966) veterán teszt
A Ford ezzel az autóval akarta megállítani Amerikában a Volkswagen Bogár térhódítását az olcsó kisautók piacán, de nem igazán jött be az elképzelés, ezért fogták a ...
Totális felfordulás a Real Madridnál
Láncreakciót indíthat Mourinho távozása. Klikkek és keserűség Madridban.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.
Cukorcsempészettel égette meg magát az energiaital magyar királya
A Hell Energy alapítóinak ütemérzéke kiváló.