Felfrissül a Suzuki SX4 szedán

Vágólapra másolva!
Genfben mutatkozik be a négyajtós Suzuki SX4 frissített változata, nemcsak ráncait simítják ki, benzinmotorja is erősebb lesz.
Vágólapra másolva!

2007-ben mutatta be a Suzuki az SX4 szedán változatát, a négyajtósnak máris eltüntetik a ráncait. Na nem nagyon, a külső frissítés csupán arra korlátozódik, hogy kis köténykéket, illetve küszöbtoldatokat szerelnek fel előre, hátra és oldalra. Nem közölt képeket az utastérről a Suzuki, itt új műszerekre és kezelőszervekre lehet számítani.

Mindennél lényegesebb módosítás, hogy teljesen átépítették az 1,6 literes benzinmotort, amely most már megfelel az Euro 5-ös előírásoknak. Emellett erősebb is lett, 107 helyett immár 120 lóerős, legnagyobb nyomatéka 145-ről 156 Nm-re emelkedett.

Átlagfogyasztása 6,7-ről 6,3 literre csökkent, a kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátást 159-ről 144 grammra vitték le. Ötfokozatú kézi vagy négyfokozatú automata váltóval rendelhető.