A Michelin új sportos nyári abroncsánál, a Pilot Sport 3-nál elsősorban a nedves tapadás javítására koncentráltak, de a futásteljesítményt is sikerült növelni elődjéhez képest. A közúton olyan remek autókon próbálhattuk ki, mint az új Renault Mégane RS és a Mercedes-Benz E 63 AMG.

Sportautók különböző gyártóktól, nagy mennyiségben
(Még több fotó a galériáról. Kattintson a képre!)
A Pilot Sport 3 sajtóbemutatójának helyszíne dél-Spanyolország volt, ahol a Michelin második legnagyobb, 4500 hektáros európai tesztközpontja működik. Az Almeria Test Center 270 embernek ad munkát, összesen 45 tesztpálya található rajta, évente 220 millió tesztkilométert fut itt 250-300 autó, ezek nagy része még be sem mutatott, vadonatúj modell. Éppen ezért olyan szigorúan őrzik, mintha egy katonai létesítmény lenne, a fényképezés szigorúan tiltott volt a belső átvezető utakon. Pedig azt a 4000 lóerős Caterpillar 797-es óriásdömpert, amelyből egyetlen darab létezik Európában, szívesen lefényképeztem volna, még jó, hogy a sajtófotókon szerepel. Jó messze volt tőlünk, de így is látszott, hogy 15 méteres magasságával kétszer akkora, mint a mellette lévő épület. A michelinesek büszkén újságolták, hogy erre is ők gyártják a gumit, a kerék tömege 5,3 tonna, átmérője 4 méter, a rá való abroncs ára 40 ezer dollár fölött van...
![Fotó: Gulyás Péter [origo] Fotó: Gulyás Péter [origo]](http://static4.origos.hu/i/1003/20100312michelin9.jpg)
A kiállított gumiabroncs magyar gyártmányú volt
De nem ezért jöttünk ide, hanem az új nyári gumi miatt. A Pilot Sport 3-at sportos autókra szánják, de nem szupersportautókra, jellemzően hot hatch-ek, kabriók, és kupék fogják viselni, a legkisebb választható méret 195/45 16 colosként, a legnagyobb 275/40-es, 19 colosként. Elődje, a PS2 hat éve jelent meg a piacon, ezalatt közel 200 autótípuson lett első szerelésű abroncs, még a Bugatti Veyron is egy speciális PS2-vel érte el a 407 km/órás sebességrekordját. Számos új fejlesztést vetettek be a harmadik generációnál, a fő cél a nedves tulajdonságok javítása volt a korábbi erősségek megtartása mellett.

Látszik a fejlődés az előző Pilot sporthoz képest
Talán a Wet Grip Elastomer nevű új összetevőre voltak a legbüszkébbek a prezentáción, amely egy sűrű és rugalmas polimer, ezért képes az útfelület apró barázdáiban megkapaszkodni (lásd videó). Nemcsak az összetétele, hanem a gumi alakja is változott, az oldalfal profiljának ívesebb kialakítása miatt lényegesen több vizet is képes kiszorítani maga alól a PS3, mint elődje. E két fejlesztés hatására nedves úton 80 km/óráról 10 km/órára kereken három méterrel előbb áll meg, mint közvetlen elődje, ami nagy előrelépés. Elég, ha abba belegondolunk, hogy ez a távolság nagyjából egy gyalogátkelő szélességének felel meg. Ráadásul ez az adat megbízható, ugyanis a német TÜV SÜD Automotive független szervezet végezte a mérést.
A nedves fékezési próbán 18 colos, 225 mm széles gumikkal szerelt BMW 320d-kkel vettünk részt, az egyikre a Michelint, a másikra a Goodyear Eagle F1-et húzták. Úgy zajlott a mérés, hogy egy előre meghatározott pontnál kellett megkezdeni a fékezést, a műholdas helymeghatározóval felszerelt mérőeszköz pontosan akkor lépett működésbe, amikor a sebesség 80 km/óra alá csökkent, és akkor fejezte be, amikor 10 km/óra alá mentünk. Nos, a különbség jelentős volt, nekem a Michelinnel 26,2 méteres volt a fékutam, a Goodyearral pedig 28,3 méteres. Persze sosem tudhatjuk, hogy a konkurens gumik milyen állapotúak voltak (ránézésre rendben voltak), és hogy a guminyomás is megfelelő volt-e bennük, csak annyi biztos, hogy nem tűntek sem kopottnak, sem túlfújtnak, sem laposnak.

Méterekkel hamarabb állt meg a Pilot Sport 3
A vezethetőséget egy fellocsolt, meglehetősen nagy sebességű, de keskeny pályán tesztelhettünk, ide kétféle autót, elsőkerekes Audi TT-ket és összkerékhajtású Audi A5-ösöket hoztak. Bridgestone Potenza volt a konkurens gumi a TT-n, az A5-ösön Pirelli P Zero. Persze itt sem lehetünk 100 százalékig biztosak benne, hogy egyformán jó állapotú, helyes nyomásra felfújt gumikat próbáltunk, és elvileg úgy is kijátszhattak volna minket, ha a konkurens gumikkal szerelt autó futóművét akár csak pár tized fokkal elállítják. Ez már valószínűleg üldözési mánia, azonban, ha elhisszük az azonos feltételeket, akkor tényleg hatalmas különbség van a francia termék javára. Első körben a TT vezetése közben az tűnt fel, hogy a kerekek kevésbé pörögtek ki (az elektronikus segédletek ki voltak kapcsolva) kigyorsításkor, mint a Bridgestone-nal, sőt a japán abronccsal egyszer még ki is tört a kupé hátulja az egyik trükkös S-kanyar-kombinációban, míg a Michelinnel úgy ment, mintha zsinóron húznák.

Szűk, de gyors volt a nedves tesztpálya
Még nagyobb volt a differencia a Pirelli próbáján, pedig itt az A5 összkerékhajtása is segítette a tapadást. Sokkal alattomosabb volt az olasz gumival az Audi, először az orra, aztán hirtelen a hátulja tört ki határhelyzetben. Még a tapasztalt gyári tesztpilótának is meleg pillanatokat okozott, amikor 140 km/óra környékén egy gyors kanyarban lecsúsztunk az útról, és a nedves salakon kellett korrigálnia. Annyira meglepődött saját hibáján, hogy aztán percekig mesélte kalandunkat a kollégáinak, valószínűleg ritkán fordul elő vele ilyen szégyen.

Egyszer még az instruktort is megviccelte a pirellis A5
Azt azért ne gondolják, hogy kókler mellé ültem: már az első kanyarban kiderült az ősz szakállú úriemberről, hogy vezetni veszettül tud, mindenhol határon autóztunk, hihetetlen féktávokat vett, a lassítóban pár centiről kerültük ki a kihelyezett akadályokat, általában a kör kétharmadánál mindig utolértük az előttünk vezető újságírót. Elmondása szerint már 20 éve dolgozik a Michelinnek, manapság már ő képezi ki a kezdő tesztpilótákat. Azt is megtudtam tőle, hogy az almeriai tesztpálya vonalvezetése centire megegyezik a franciaországi tesztközpont pályájával - nyilván azért, hogy össze lehessen hasonlítani az adatokat.
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Egy rámenős autós a rendőröket is le tudja villogni
Bárki fillérekért hozzájuthat egy kék villogóhoz, amelyet ugyan csak engedéllyel lehet használni, de sokan anélkül is megkockáztatják, hogy ezzel a trükkel kerüljék ki a ...
Rémálom télen: rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Hideg téli reggelek rémálma, amikor a slusszkulcs elfordítására csak erőtlen köhögés a válasz. Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, ez gyakorlatilag bármikor ...
Többet ér egy Focusnál? - Volvo V60 1.6 dízel-teszt
Kinek kell egy autó, amely kívül nagy, belül kicsi? Kombi, de alig van csomagtartója. Sportos, de halálosan nyugalmas. Olyan autó, amelyet prémiumnak szántak, ...
Egy kínai kisbusz is lenyomta a Golfot
Tavaly világszerte a Toyota Corollából fogyott a legtöbb, második a Hyundai Elantra lett alig lemaradva. Meglepetésre a harmadik helyet egy Európában ismeretlen kínai ...
Minden meg van bocsátva - BMW 320d teszt
Az új 3-as BMW-ben az előd kevés hibájának kijavítására koncentráltak. Még azokat is kivétel nélkül meg fogja győzni, akik az utóbbi időben az csúnyácska X1, a ...
Éles szemű száguldozóknak kedvez a rendőrség újítása
Az év végéig várhatóan csak állóképek rögzítésére alkalmas traffipaxokra cseréli a videósokat a rendőrség. A videós rendszerrel már távolról ki lehet szúrni és rögzíteni ...
Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, ...
Öt évtized autóreklámjai I. - Keresd a nőt!
Háromrészes összeállításunkban bemutatjuk az autóreklámok évtizedeken átívelő fejlődését és jellegzetes típusait. Az első részből kiderül, hogy egy izomautóval és egy ...
Titkolja származását a legdögösebb Astra - Opel Astra GTC-teszt
Minden idők legszebb Astrája kupé létére tágas és még vezetni is nagyobb élmény, mint az ötajtóst. A GTC tele van ötletes, jól használható elektronikákkal, de a motorja ...
A mínusz 20 fokot az autók is megérzik
Megdermednek az olajok, befagyhat az ablakmosó, tönkremehetnek a gumitömítések, szétfagyhat a gyenge akkumulátor. Hogyan lehet elkerülni vagy csökkenteni a hétvégén ...
A luxusmárkák virágoznak, de a Maybach mégis elvérzett
Bár a prémium- és luxusmárkák értékesítése világszerte újabb csúcsokat döntöget, a Mercedes-Benz tulajdonában lévő Maybach mégis elbukott, 2013-tól végleg lehúzza a ...
Halj meg máskor! - Porsche 911-menetpróba
Egy 400 lóerős Porschével egyedül hagyni néhány megszállott autóbuzit, nagyobb felelőtlenség, mint rábízni egy lőszerraktár kulcsát egy csapat terroristára. Még ...
Kukás sármőrrel a csúcsra
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.