Megjelent az első hivatalos, magyar árlista a Saab 9-5-öshöz, csak az egyetlen dízel kapható meg tízmillió forint alatt.

Bár az összes változat magyarországi árait még nem tudjuk, de a többiből ki lehet következtetni, hogy hova pozícionálják az új Saabot.
A jelenleg érvényben lévő árlistán szereplő legolcsóbb darab a Linear felszereltségű 2.0TiD. Később lesz harminc lóerővel erősebb, duplaturbós kivitele is a 160 lóerős dízelnek, amiért így ötvenezer forint híján tízmillió forintot kérnek. Az S80-as Volvo szintén kétliteres, de érdekesebb öthengeres, 163 lóerős D3 változata majdnem egymillió forinttal olcsóbb. A Saabban használt dízel kapható az 9-5-öshöz műszakilag nagyon közel álló Opel Insigniához is, ott 7,5 millió az ára, hiszen az Opel nem prémiumgyártó. Az Opelnél Flexride néven ismert adaptív futóműállítás a Saabhoz 519 ezer forintba kerül, és ehhez elsőkerék-meghajtás esetén ültetett sportfutómű, XWD-hajtás esetén pedig aktív hátsó differenciálmű jár. Az Insigniáéhoz hasonló intelligens bi-xenon fényszóró a 9-5-öshoz 419 ezer forintba kerül.
Kétliteres, 220 lóerős turbós benzinmotorral felszerelt 2.0T 9-5-öst kaphatunk már 11,65 millióért is Linearként, legdrágább az Aero szint 13,25-ért és választható még a köztes Vector egymillióval olcsóbban. Csak ehhez a motorhoz választható opcionálisan az összkerékhajtás 700 ezer forintért. A Saabnál sportosabb 5-ös BMW benzines alapváltozata is hathengeres, a 204 lőerős, háromliteres 523i ára 13,177 milliónál kezdődik. Ugyanekkora teljesítményű Mercedes-Benz E osztályt kaphatunk 12,277 millióért, az 1,8-as négyhengeres, turbós E 250 CGI-t.
A legerősebb és legdrágább változat, a négykerék-hajtású, 2,8-as Aero 300 lóerős turbómotorral 15,995 millió forintba kerül, szinte pontosan annyi, mint a Volvo S80 T6 AWD. A 2,8-as Saab-motor huszonöt lóerővel erősebb változata hajtja egyébként az Insignia OPC-t, amely "csak" 12,673 millió forintba kerül.
Az árakból jól látszik, hogy a visszafogott és stílusos svéd 9-5-ös Saabokat olcsóbban megkaphatjuk, mint a Mercedes-BMW-Audi német trió nagyautóit, ugyanakkor a közvetlen konkurensnek számító Volvo S80-ashoz képest már nem minden esetben igaz az árelőny. Ami a hasonló technikára épülő Opelhez képest növeli az értéküket, az a prémium márkaimidzs, a jobb anyaghasználat, és az olyan, az Opelből hiányzó extrák, mint például a távolságtartó tempomat, head-up display, a háromzónás klímaberendezés vagy a hátsó szórakoztató rendszer.

Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?