A Porsche a legmegbízhatóbb autómárka

Vágólapra másolva!
Idén is elkészítette megbízhatósági felmérését a J.D. Power, a legkevesebb baj a Porschékkel van.
Vágólapra másolva!

2010-ben a Porsche került a J.D. Power piackutató megbízhatósági rangsorának első helyére, a német márka a tavalyi ezüstérmet váltotta aranyra. Mindössze 83 meghibásodás jut száz darab Porschére, ez jóval, pontosan 26 problémával van a 109-es iparági átlag alatt.

Három luxusmárka, az Acura, a Mercedes és a Lexus végzett a Porsche mögött, míg az ötödik helyre tömegmárka létére a Ford került. Soha nem esett még meg az amerikai gyárral, hogy saját kategóriájában az első helyen zárt.

Jellemzően jól szokott szerepelni a felmérésben a Toyota, tavaly hetedik volt, az idei visszahívási botrányok hatására azonban egészen a 21. helyig zuhant vissza a 33 autómárkát felvonultató listán. Még a fiatalos Scion is megelőzte az anyavállalatot, a kisautókra fókuszáló márka 20. lett.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]

Nagy visszaeső a Cadillac is, amely tavalyi harmadik helyét 13.-ra cserélte, míg a Chevrolet a kilencedikről a 14.-re esett vissza. Száz autóra jutó 137-165 meghibásodással a Jeep, a Saab, a Smart, a Land Rover és a Mini került a lista aljára.