Kis hibrid crossover a Peugeot-tól

Vágólapra másolva!
HR1 néven hibrid crossover-tanulmányt mutat be a Peugeot a Párizsi Autószalonon. Megoldásai az új 208-at vezethetik fel.
Vágólapra másolva!

HR1 néven kupés, de alapvetően szabadidő-autó jellegű tanulmányt mutat be a Peugeot a Párizsi Autószalonon, a koncepcióba hibrid hajtáslánc került. Jelen formájában csakis showcarnak tekinthető az újdonság, ám egyes források szerint néhány megoldása visszaköszönhet az új 208-ról.

Elektromosan működtethetőek a tanulmány előre bukó ajtói, a fényszórók LED-es technológiával készültek. Vezetőorientált kialakítással készült az utastér, amely egyébként már a jövőt idézi: olyan mozgásfelismerő rendszert építettek be, melynek segítségével a sofőr egyszerű kézmozdulatokkal navigálhat a menürendszerben.

112 lóerős, háromhengeres benzines blokkot és 38 lóerős elektromotort építettek az autóba, a PSA többi Hybrid4 modelljéhez hasonlóan a HR1 is képes tisztán elektromos, benzines vagy összkerékhajtású üzemmódban közlekedni. Átlagfogyasztásnak 2,9 litert adott meg a Peugeot.