Lamborghini és Bentley Panamera-alapokon

Vágólapra másolva!
Több új négyajtós kupét is építene a Porsche Panamera alapjaira a Volkswagen-konszern.
Vágólapra másolva!

Nagyon elégedettek a Volkswagen-konszernnél a Porsche Panamerával, jól megy az értékesítés is, már a következő lépést tervezik. Új fejlesztésű padlólemezre épült a négyajtós kupé, a Volkswagen még több luxusmodellt építene rá, hogy még több profitot termeljen vele.

Egyelőre három luxuskupét terveznek, a Bentley, az Audi és a Lamborghini kínálatában jelennének meg. Neve csak az utóbbi kettőnek van, az Audi-logós változat A9, a lamborghinis Estoque néven jelenne meg, ez tanulmányként már évekkel ezelőtt elkészült.

Az A9-cel kapcsolatos néhány részletről a német Autozeitung magazin már be is számolt, ezek szerint hátsó- és összkerékhajtással is elérhető lesz, legerősebb változata körülbelül 500 lóerős motorral és 300 km/óra feletti végsebességgel érkezik.