A minisztériumi figyelmeztetés ellenére nem változott a Budapest-Bamako útvonala

Vágólapra másolva!
Elindult a Budapest-Bamako-rali szombat reggel a Hősök teréről. A Külügyminisztérium korábban terrorveszélyre hivatkozva figyelmeztette a szervezőket, hogy fontolják meg a verseny elhalasztását vagy az útvonal módosítását.
Vágólapra másolva!

Sokkal biztonságosabb, ha nem fújják le a futamot, és nem változtatják meg az útvonalat sem, mert a startnál álló résztvevők hetven-nyolcvan százaléka mindenképpen elindulna Afrika felé - mondta a Budapest-Bamako főszervezője, Villám Géza az indulási ceremónia előtt szombaton Budapesten. A Külügyminisztérium csütörtökön közölte, hogy a szub-szaharai Afrika országainak biztonsági helyzete rendkívüli mértékben romlott az elmúlt időszakban, ezért azt kérte, hogy a szervezők fontolják meg a futam elhalasztását.

Fotó: Hirling Bálint [origo]

A szervezők azonban úgy döntöttek, hogy nem változtatnak az útvonalon, és elindítják a versenyt. A rali honlapján azt közölték: "A futam fokozott biztonsági intézkedések közepette zajlik Marokkóban, Mauritániában, Szenegálban és Maliban. Mauritániában a hadsereg fegyveresei kísérik a rali résztvevőit, és harci repülőgépek is figyelik a mezőnyt. Marokkóban a biztonsági szervek már októberben megkapták a résztvevők adatait."

A Budapest-Bamako négyszáz résztvevője kilencezer kilométer megtétele után, január végén érkezik Mali fővárosába, Bamakóba. A mezőny idén Szenegálba is ellátogat, Mauritániában pedig - a tervek szerint - kevesebb időt, csak két és fél napot tölt.