A traffipax természetéről vitatkoztak a lézerblokkoló-per tárgyalásán

2011.02.28. 14:45

A Lázár János bérelt S8-as Audijára szerelt lézerblokkoló irányította a figyelmet arra az esetre, amikor egy autóst azért állítottak meg a rendőrök, mert blokkolót használt. Az ügy hétfői tárgyalásán ismertették a védelem által felkért igazságügyi szakértő véleményét, amely szerint a rendőrség hivatkozásával szemben a lézeres sebességmérő nem minősül zárt számítógépes rendszernek. A tárgyalást április végére napolták.

Tavaly október 11-én, Békéscsabán, a Gyulai úton végeztek sebességmérést a rendőrök. Fáma II-es lézeres sebességmérőjüket ráirányították egy közeledő Volkswagen Caddyre, ám a műszer nem mutatott sebességértéket. A rendőr hétfői vallomása szerint arra gondolt, hogy lézerblokkoló lehet az autóban, ezért - ismerve a zárt számítógépes hálózatok védelmére vonatkozó jogszabályt - utasította a járőröket, hogy állítsák meg az autót. Az igazoltatásnál kiderült, a kocsi rendszámtáblája köré három lézerblokkoló fejet építettek, ezért kihívták a bűnügyi osztályt, az autót lefoglalták, a fejeket pedig vizsgálat céljából kiszerelték.

Zárt rendszer-e a sebességmérés?

Noha Magyarországon 2003 óta sem a lézerblokkoló birtoklása, sem használata nem tiltott, a rendőrség az 1978. évi IV. törvénynek a Számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekményről szóló 300/C. § (2) bekezdésére hivatkozik, amely szerint "Aki adat bevitelével, továbbításával, megváltoztatásával, törlésével, illetőleg egyéb művelet végzésével a számítástechnikai rendszer működését jogosulatlanul akadályozza, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." Ez alapján indítottak eljárást a Békéscsabán megállított autós ellen.

 

Nézze meg a blokkolót használó autós ellen intézkedő rendőr tanúvallomását!

A hétfői, Gyulán tartott tárgyaláson a vádlott nem kívánt vallomást tenni. A vád által készíttetett szakértői véleményt a védelem nem fogadta el, mondván, hogy készítője nem kompetens ezen a szakterületen. A védelem egy informatikai igazságügyi szakértőt kért fel; az ő véleménye szerint egy lézeres sebességmérő és egy SD-kártyára rögzítő kamera nem számít számítógépes rendszernek, a mérőkészülékből kibocsátott lézersugár és a blokkoló lézersugara pedig nem minősül adatnak. (Erről bővebben itt olvashat.)

A bírónő április 27-ére napolta a tárgyalást.

Lázár János lézerblokkolója

Az elmúlt hetekben nagy figyelmet kapott Lázár Jánosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének bérelt autója. A 450 lóerős S8-as Audit havi több mint félmillió forintért bérelték a megbízható autót kereső polgármester-képviselőnek, a kocsin pedig lézerblokkoló is volt. Erről saját bevallása szerint a politikus is tudott, de mint mondta, törvényes keretek között használta. Lázár "az ügy visszhangjára és az autóhasználatommal kapcsolatos ellenérzésekre" tekintettel leadta a szolgálati kocsit. Azt egyelőre nem tudni, jelenleg milyen autóval jár Lázár.

Lézerek háborúja

A FámaLézer II nevű lézeres sebességmérő készülék nem tartozik a legmodernebb traffipaxok közé (a továbbfejlesztett változata a Fáma III számít Magyarországon a legelterjedtebb traffipaxnak), ennek ellenére már ez is akár egy kilométeres távolságból képes pontosan bemérni a közeledő vagy távolodó járművek sebességét. Mivel a beépített kamera ilyen távolságról nem tud értékelhető képet készíteni a rendszámról, ezért mozgóképen rögzítik a gyorshajtás tényét egészen addig a pontig, amíg elég közel (a Fáma II esetében mintegy 80 méteren belülre) ér a sebességtúllépésen kapott jármű, hogy értékelhető kép készüljön a rendszámáról is.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Alig venni észre a profin beépített blokkolófejeket

A lézeres sebességmérés elve, hogy a készülék egy célzott lézernyalábot bocsát ki a járművekre, amelyek pontos sebességét a visszaverődő sugárból számolja ki a másodperc tört része alatt. A készülékből "kilőtt" lézernyaláb vagy lézerkúp a távolság növekedésével együtt szóródik, 300 méteren az autóra irányított lézernyaláb átmérője már 120 centiméter is lehet. Ezt a szóródó lézersugarat figyelik a lézerblokkolók fejegységei, amelyeket rendszerint az autók rendszáma közelébe építenek, mivel a lézeres mérővel célzó rendőrök legtöbbször az autók rendszámán és lámpáin keresnek olyan felületet, ahonnan könnyebben vissza tud verődni a sugár. Egy korszerű blokkoló, miután észlelete a traffipax lézersugarait, azonnal figyelmezteti a sofőrt, és ezzel egy időben a beérkezett sugárral megegyező frekvencián "visszalő", így a traffipax nem tudja kiszámolni a jármű sebességét a visszaverődő jelekből.



KAPCSOLÓDÓ CIKK