Egyhamar nem járunk majd elektromos autóval

bmw i3
Vágólapra másolva!
A német autóipar igyekszik lehűteni az elektromos mobilitás gyors elterjedésével szemben táplált túlzott várakozásokat.
Vágólapra másolva!

Fotó: Gulyás Péter [origo]
2013-tól meg lehet venni az elektromos BMW i3-as 40 ezer euróért

"A technológia még embrionális fejlődési szakaszban van" - jelentette ki a Bosch igazgatótanácsának tagja, Bernd Bohr a Frankfurti Autószalonon, ahol a gyártók annyi új elektromos járművet sorakoztattak fel, mint még soha. Ennek azonban nem lenne szabad túlzott reményeket ébresztenie - figyelmeztet Klaus Dräger, a BMW igazgatótanácsának tagja. "Az, hogy valami technológiailag kivitelezhető, még nem jelenti azt, hogy gazdaságilag is megvalósítható" - mutatott rá.

Az autóipari fejlesztőknek elsősorban az elektromos autók magas előállítási költsége és viszonylag kicsi hatótávolsága okoz fejtörést. "Az elektromos autók még hosszú évekig sokkal többe kerülnek majd, mint a belsőégésű motoros autók" - mutatott rá Matthias Wissmann, a VDA autóipari szakmai képviseleti szervezet elnöke, ezzel indokolva szervezete követelését az elektromos autók németországi elterjesztésének politikai támogatására. "A piac felfuttatásához kezdetben aktív támogatásra lenne szükség."

Forrás: Toyota
A konnektorról tölthető Toyota Prius hibrid jövőre már kapható, kb. 10 millió forintért

A német kormány adókedvezményekkel és egyéb engedményekkel kívánja támogatni az elektromos autók értékesítését, de ellentétben más országok gyakorlatával, nem kívánja pénzbeli hozzájárulással támogatni a vásárlásokat. Angela Merkel kormányának kinyilvánított szándéka egymillió elektromos autó forgalomba helyezése a német utakon 2020-ig.

Autóipari szakértők és vállalatvezetők egyetértenek abban, hogy belátható időn belül nem lehet megtörni a belsőégésű motor domináns szerepét a közlekedésben. Matthias Wissmann szerint az elektromos és hibrid járművek részaránya az évtized végéig legfeljebb öt százalékra emelkedhet.

"2020-ra az új autók értékesítésében az elektromos autók 5-15 százalékos részarányával számolunk" - jelentette ki Klaus Dräger, a BMW fejlesztési igazgatója. Bernd Bohr, a Bosch autóipari technológiai üzletágának igazgatója legkorábban 2020 és 2030 között számít "strukturális áttörésre" az elektromos autók értékesítésében.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Az elektromos hajtású, 526 lóerős Mercedes-Benz SLS E-Cell 2013-ban kerül gyártásba állítólag

Bernd Bohr óva int a túlzott reményektől az elektromos autókkal kapcsolatban, már csak a magas árak miatt is. "Egy Volkswagen Polo kategóriájú elektromos autó 30-40 ezer eurós (8,5-11,5 millió forint) áron csak egy szűk piaci szegmenst célozhat meg, de semmiképpen nem jelent választ a tömeges piaci igényekre" - mondta. Bohr szorosabb együttműködésre szólította fel az autógyártókat az elektromos autók fejlesztésében: "A darabszám duplára emelésével megfelezhetjük a költségeinket."

Hagyományos autóihoz hasonlóan a Volkswagen elektromos autóiba is egységes részegységeket kíván beépíteni, ehhez azonban még hosszú fejlesztési utat kell megtennie. "Mostani autóinkban még nem lehet egységes akkumulátort elhelyezni" - mondta Rudolf Krebs, a Volkswagen elektromos hajtáslánc fejlesztésért felelős igazgatója. Rudolf Krebs szerint az autógyártóknak szolgáltatás-bővítéssel kellene támogatniuk elektromos autóik értékesítését, például hagyományos belsőégésű motoros jármű kikölcsönzésével, ha az elektromos jármű vásárlója olykor-olykor hosszabb utat is meg kíván tenni.