Egy olasz magazin szerint a Pekingi Autószalonon már bemutatják az 575 lóerős crossover tanulmányt. Közben a cég vezetője kijelentette, hogy ebben az évtizedben nem tervezik turbómotor bevezetését.
Már régóta terjednek olyan pletykák, hogy a Lamborghini a közeljövőben egy szedán és egy SUV modellel erősítene kínálatát. Előbbit csak tovább erősítette az Estoque tanulmányautó bemutatása, utóbbira azonban eddig csak annyi reális esély volt, hogy az olaszok 1986-tól 1993-ig már gyártottak terepjárót, a legendás tankkinézetű LM002-öt.
Az olasz Quattroruote magazin most egy több oldalas anyagot mutatott be egy új crossover koncepcióról, amelyet állítólag a Lamborghini az áprilisi Pekingi Autószalonra visz el. A modellről egyelőre semmit sem tudni, de várhatóan a Porsche Cayenne vetélytársának szánják úgy, hogy közben az Aventador stíluselemeit örökli. A Volkswagen-csoporton belül megszokott együttműködés miatt az is valószínűsíthető, hogy a Cayenne padlólemezére fog épülni. Motorikusan az Auditól származó 5,2 literes, V10-es erőforrás tűnik logikus választásnak, amely az újság információi szerint ebben az autóban 575 lóerő leadására lesz képes. Még hibrid verzió jövetele sem kizárt, a 2015-re várt modell teljesítménye már elérheti a 700 lóerőt.

A Lamborghini szóvivője szerint a terepjáró április megjelenése csak spekulácuió, mivel a négyajtós modellt biztosan nem fogják megépíteni, ezért az újságírók most erre gyanakodnak. Ugyanakkor azt nem cáfolta, hogy a modell szerepel a terveikben.
Stephan Winkelmann, a Lamborghini vezetője az angol Autocar magazinnak adott interjújában kijelentette, hogy a jövőben nem tervezik a turbómotor bevezetését. Egészen pontosan azt mondta, hogy ebben az évtizedben biztos nem lesz turbómotoros Lamborghini, mivel nem illik az olasz márkához, a rajongók nem ezt várják az autóiktól. Egy napon az üzemanyag-takarékosság biztosan előtérbe lép, de most még nincs kilátásban.

Pár napja az hír keringet az autós médiumokban, hogy a Lamborghini két új modellt is bemutat a márciusi Genfi Autószalonon, és az egyik az új Gallardo lesz. Winkelmann ezt is cáfolta, a Gallardo modellváltása is csak spekuláció, a vezető szerint arra még két évet várni kell.
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Apa driftelni tanul - Toyota GT86-menetpróba
Bokszermotor van az orrában, hátul hajtja a kerekeit, kívánatos kupéformája van és mindezek ellenére Toyota embléma van az elején. Nem tévedés, a világ egyik legnagyobb ...
Végtelen kínlódás a divatos matt fényezés
A legújabb hóbort a matt fényezés, olyan népszerű, hogy az autógyártók is rákaptak, plusz pénzért minden álmot valóra váltanak. A feketénél ma már népszerűbb a fehér, a ...
Két hengerrel is megy - Audi A3 menetpróba
Bár nem látszik rajta, a kompakt Audi minden porcikájában megújult, 1,4-es motorja például már hengerlekapcsolást is tud. A következő Golf technikáját hordozza csak ...
Kupénak látszó dísztárgy - Opel Astra GTC dízel-teszt
Minden idők legszebb háromajtós Astráját rajzolta meg az Opel, mellyel rendületlenül próbálja meg betölteni a kínálatban egy valódi kupé fájó hiányát. Erre minden ...
A dögös őskövület - VW 1300 (1968)-teszt
Túlélte a háborút, utána a szebb, jobb és modernebb autókat, az ezredfordulót, sőt a lelkes rajongóknak hála még saját magát is. Valószínűleg az apokalipszist is túléli, ...
Autólogó-történelem III. - A Porschétól a Wartburgig
Az autók emblémáit a gyerekek is felismerik, ezek az évszázados jelvények komoly értéket képviselnek az autógyártók számára, de mennyit tudunk róluk? Háromrészes ...
Egy ideges mozdulat is elég a megpörgéshez - hátsókerék-hajtású autók vezetése
A jogosítvány birtoklása még nem jelenti, hogy bármilyen autót kellő biztonsággal tudunk vezetni. Sorozatunk első részében azt vesszük végig, mire kell odafigyelni a ...
Pillesúlyú behemót - Mazda CX-5 2.0 AWD-teszt
A CX-5 minden porcikájában új fejlesztés, a jövőben minden Mazda erre a technikára épül majd. Főleg az alacsony fogyasztáson és a kis tömegen érhető tetten az új ...
Így néz ki a legvadabb Porsche
Jövő ősztől lesz kapható a konnektorról is tölthető 770 lóerős Porsche 918 Spyder.
Rugalmasabb, de drágább lesz a műszaki vizsgáztatás
Ideiglenes rendszámot kapnak a versenyautók, részecskeszűrővel mehetnek külföldre a régebbi buszok, és némileg rugalmasabb lesz a vizsga határidejének kezelése is. ...
Guruló bárszék a Hondától
Az Uni-Cub nevű széket testsúlyáthelyezéssel lehet irányítani, különlegessége a minden irányba mozgatható hajtott kerék.
Aki tovább vadította a Mustangokat
Carroll Shelby 89 év alatt volt vadászpilóta, Le Mans-győztes autóversenyző, sikeres konstruktőr és farmer is, de nem a csirkéivel és chilipaprikáival lett világhírű, ...
Itt az új 3-as BMW kombi
Fél évvel a szedán után, megérkezett a családbarát 3-as is. Hátulról pont úgy néz ki, mint egy 5-ös kombi.
Ejtőernyő nélkül ugrott le 730 méter magasból
Gary Connery angol kaszkadőr a repülőmókusok módszerét alkalmazta.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?